Föltámadott a tenger, / A népek tengere;
Ijesztve eget-földet, / Szilaj hullámokat vet
Rémítõ ereje…írta Petõfi 1848 március végén.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Emlékezzünk azokra a 162 évvel ezelõtti történésekre, amikor az elsõ tavaszi sorsfordulón a fény végigpásztázta Európát, s amikor Pestre ért, felébresztette a szunnyadó lángot, mely erõt adott hazánknak megvívni harcát a császár és a múlt ellen. Nemzetünk életében az olyan történelmi sorsfordulók egyike ez a nap, amelynek által többnek és igazabbnak tudjuk magunkat, érezzük egy közösség törvényszerû összetartozását, s magunk mögött tudjuk azt a szellemi erõt, amit Széchenyi, Kossuth, Petõfi, Arany, Vasvári, Táncsics és Jókai életmûve jelent a magyarságnak.

Cselekedetük történelmi érvényét még a szabadságharc legyõzésének tragédiája sem törölheti el. 1848-ban a nemzeti függetlenség, a szabadság kivívása és a polgári haladás volt a tét, mert a földön mindennek hivatása van.
A virágnak, hogy nyíljon, a fának, hogy gyümölcsöt teremjen, a földnek, hogy kenyeret adjon, az embernek, hogy eszméivel, gondolataival beilleszkedjen az erkölcsi világrendbe, melynek végsõ célja nem más, mint a tökéletesség elérése. Miképpen a lét milliónyi egyedének, úgy az embernek is az Isten szabadságot biztosított hivatása megélésére, amit Pál apostol nagyszerûen fogalmazott meg: ”ti szabadságra hivattatok”.
Oly korban élünk, amely érettséget követel tõlünk. Szabadság nincs felelõsség nélkül. Mindenért és mindenkiért! A múltat idézzük, hogy merészebben lépjünk a holnap elé.
Amelyik nép a múltját elfelejti, annak a népnek nem lesz jövõje sem!
A magyar nép 1100 éve él a Kárpát-medencében. Országunkat nagyon sok ellenség támadta. Elõször a tatárok, két évszázad múlva a törökök jöttek Magyarország ellen hatalmas sereggel. Az ország középsõ része teljesen elpusztult. Késõbb Ausztria császárai uralkodtak rajtunk. Nehéz adók sújtották a népet. A magyar katonákat idegen országokba vitték, Magyarországra pedig idegen katonákat hoztak. Figyeltették a költõket, írókat, a megjelent írásokat erõsen cenzúrázták. Nem csoda hát, ha az emberekben éledezett az öntudat.

Kedves Ünneplõ Kanizsaiak!
„Mint egyes ember, úgy egész nemzet életében vannak szerencse és szerencsétlenség napjai, melyek mind pillanatnyi hatások, mind késõ következésök miatt feledésbe nem menendõk"- szólnak a költõ-politikus, Kölcsey Ferenc gondolatai a Mohács címû el nem mondott beszédében, s lám e beszéd szavai most mégis ünneplõ tömeghez szólnak. Kölcsey egy szerencsétlenség, a mohácsi csatavesztés napjára, augusztus 29-re emlékezett vissza 1826-ban, s ugyanakkor elkeseredett, hogy gyászában csak kevesekkel osztozhat, mert nem érezte az emberekben az összetartozás tudatát,
a hazaszeretetet.

Ha ma, március 15-én, nemzetünk e jeles napján elhisszük, hogy az emlékezet örömében nem vagyunk egyedül, és rajtunk kívül még sokakban élnek hasonló szelíd s büszke érzelmek, akkor elmondhatjuk, hogy olyan valamiért gyûltünk itt össze, amit a költõ hiányolt saját korának emberétõl…
Elmondhatjuk, és el kell mondanunk, hogy minden megosztásra törekvõk, ellenségeskedést szítók ellenére létezik hazaszeretet, létezik összetartozás, van helye az ünnepnek mind e hazában s mind az itt élõk szívében.
Tisztelt ünneplõ Barátaink!
1848 eredményei ezt a napot örökre nevezetessé teszik a magyar történelemben. Amikor Pesten fellobbant a láng, elégette a feudalizmus merev rendszerét, és megnyitotta a polgári fejlõdés útját Magyarországon.
A mai ünnepen kokárdák, piros-fehér-zöld zászlók, remény és bizalom egy szebb, boldogabb jövõbe vetett hit sugárzik a tekintetekbõl.
„Talpra magyar hí a haza!
Itt az idõ, most vagy soha!”
Feltehetjük magunkban a kérdést: az eltelt több mint másfélszáz esztendõ után érvényesek-e Petõfi szavai? „Mit kíván a magyar nemzet?” – kérdezték Jókaiék, s maguk adták meg a 12 pontos idõtálló választ. Rajtunk múlik, hogy megtesszük-e mindazt, amire képesek vagyunk. „Mit kíván a magyar nemzet?” – Kérdezhetnénk tovább. A pontok sorolása elõtt ott áll a mondat: „Legyen béke, szabadság és egyetértés.” Kívánhatunk-e mást, ennél többet ma a nemzet ünnepén?
Megszületett tehát a nemzet, melynek tagjait összekötötte a nyelv, a közös célok, a szülõföld szeretete, a közügyek gyakorlásának jogrendszere, mégpedig a magyar történelemben oly ritka módon: KÖZMEGEGYEZÉSSEL! Ez a nemzet pedig, ha nem is mindig sikerrel, de békében szeretett volna élni a világgal. Ebben áll március 15. jelentõsége.
Köszönjük elõdeinknek!!!