A Megye Napja alkalmából Zala Turizmusáért Díjjal ismerték el dr. Czinki László nyugalmazott kert- és tájtervezõ mérnök munkáját a közelmúltban. A díjat a régi paraszti életforma megmentésében és bemutatásában kifejtett munkásságáért, példaértékû falusi turisztikai szolgáltatásaiért és a Pannonhát Tájpark fejlesztési koncepció kidolgozásáért kapta.

Kert- és tájtervezõ mérnök diplomával Németországban a Ruhr-vidéken dolgozott, valamint tanított Essenben a helyi egyetemen. Számos tudományos munkát készített turisztikai fejlesztés területen is. Nyugdíjba vonulása után visszatért Magyarországra, a Kisrécséhez tartozó Kendlimajorban telepedett le. Falusi vendéglátásba kezdett, elhagyott falusi házakat épített újjá vendégfogadás céljából. Folyamatosan gyûjti a régi paraszti életforma eszközeit, azon dolgozik, hogy gyûjteményének méltó bemutató helye is legyen. Egy parasztudvart tart fenn, ahol a régi paraszti élet jellegzetes állatai és tárgyai is mind megtalálhatók. Rendszeresen fogad gyermekcsoportokat, akik udvarában közvetlenül megismerkedhetnek a régi falusi élet eszközeivel, állataival. Nevéhez fûzõdik a Pannonhát Tájpark fejlesztési koncepció kidolgozása, mely gyakorlatilag Dél-Zala turisztikai fejlesztési lehetõségeit öleli fel. Részt vett a Pannonhát Dél-Zalai Turisztikai Egyesület megszervezésében, annak elsõ évében elnöke volt. 

– Miért éppen Kendlimajorban telepedett le párjával, Ortrunnal? – kérdeztük a sokféle tervet dédelgetõ szakembertõl.
– A szüleim gazdasága Újudvaron volt a TV-torony tövében. Én ott születtem, de a terület már abban az idõben teljesen tönkrement és mások kezébe került. Nyoma sem maradt semminek. Kendlimajort már gyermekkoromban ismertem. Unokatestvéremen keresztül kerültem a falucskába, és ismét beleszerettem. A megspórolt pénzünket a feleségemmel befektettük, vásároltunk telkeket, és elindultunk ezen az úton. Amikor Németországból hazajöttem, kicsit elkeserített az itthoni falvak alacsony fejlettségi szintje. Úgy éreztem a 40 év alatt szerzett tudásomat, tapasztalatomat a térség rendelkezésére kell bocsátanom. A helyzet évrõl-évre csak rosszabbodott. Megpróbáltam ezt a negatív fejlõdést fékezni, jobb irányba terelni. Bekapcsolódtam különbözõ szervezetekbe. Tudtam, szervezni, tervezni kell, elképzeléseket, víziókat kell produkálni, jövõképet kell kimunkálni, és meg is kell azt valósítani.
– Elõször a Pannonhát Tájpark fejlesztési koncepcióját dolgozta ki.
– Véleményem szerint egy gyönyörû és értékes területen élünk, ahol megtalálható minden, amire szüksége van az embernek. Turisztikai fejlesztésre is nagyon alkalmas, de a tájat gondozni kell, tovább kell építeni. Gyermekkoromban minden négyzetméterét gondozták. Idõközben megfordult a helyzet, sok gondozatlan terület van, vagy a nagyobb területeket ezerhektárszámra valakik nagy gépekkel munkálják. Elerdõsödik, elgazosodik a táj, s ezzel a turisztikai lehetõségek is csökkennek. Az alapgondolat az volt, hogy létre kellene hozni egy olyan szervezetet, ami ezt a folyamatot fékezni, megállítani tudná, irányítaná. Öt évvel ezelõtt megalakult a Pannonhát Tájpark. A Nagykanizsai Kistérség nyújtotta be a pályázatot 27 település összefogásával, aztán megindult egy pozitívnak látszó folyamat. Akkor még reménykedtem a továbbfejlõdésben, de sajnos hiába. A pénz elfogyott, s késõbb már senkit sem érdekelt a téma.
– Egyénileg nem lehetne tovább lépni?
– Az összefogást nem lehet helyettesíteni egyéni lépésekkel, mint a mienk például. Ez egy sziget megoldás, ami nekünk van Kendlimajorban. Akkor tudnánk csak továbblépni, ha a környéken másutt is lennének hasonló vállalkozások. Jelentõs eredmény számunkra, hogy egy jól mûködõ falusi turizmus-üzemmel rendelkezünk, ennek ellenére csak részben tudjuk bemutatni a környéket, mert alig lehet megközelíteni. Például már nem tudunk eljutni lovaskocsival a sziklaszurdokba, csak autóval. Az oda-vissza 16 kilométeres utat mi nem tudjuk karbantartani, ezt egy egyesületnek, vagy hasonlónak kellene megtennie.
– Idõközben megalakították a Pannonhát Dél-Zalai turisztikai Egyesületet is.
– Nekünk olyan terméket kell összeállítanunk, amit el tudunk adni. Sokan úgy gondolkodnak, hogy a túrázás a turizmus. A túrázás népjóléti mozgalom. A turizmusnak bevételt kell hoznia, fejlõdést kell teremtenie. Én úgy mondom, jelenleg még nincsenek meg azok a „perselyek”, ahová a túrázó bele tudja dobni a pénzét. Induljunk ki abból, hogyha valaki szabadságra jön, erszénnyel érkezik, ami tartalmaz bizonyos elkölthetõ összeget. Ha nem tudja kiadni, elkölteni, akkor már eleve nem érzi jól magát, elmegy, és nem jön vissza többet!
Még sok a tennivaló, és ezt csak közösen tudjuk megoldani. Amióta itt élek keresem a partnereket, a társakat. Hiányzik az összefogás, a közös gondolkodás. Ki kellene találni magunkat! Ki kellene találni, mi lenne az, amit mi el tudnánk adni. Én tudom, mi lenne az, de eddig még nem sikerült a környezetemet meggyõzni róla.
– Most egyedül járja az útját?
– Többféle mozgalomban részt veszek. Tagja vagyok például az Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesületnek. Ezen kívül most éppen a falvak fejlesztésével, megmentésével kapcsolatban dolgozom egy koncepción. Egyedül nem tudok sok mindent megoldani, szükség lenne rá, hogy akik erre hivatottak – például a kistérségi társulás –, foglalkozzon ilyen témákkal. Ha nem teszünk semmit, nem tudjuk behozni a lemaradásunkat, hisz óriási a lemaradásunk a külföldön már megteremtett javakkal szemben.

Dr. Czinki László a környezetkompetens nevelés indítványozója, megvalósításának elõsegítõje a nagykanizsai Attila Óvodában. E cél elérése érdekében teljes átépítésre került az óvoda udvara és kültere. Az Attila Óvodában bevezetett környezet alapú szemlélet és nevelési mód kiindulópontja lett a „Zöld Óvoda” és késõbb a „Zöld Iskola” mozgalom Magyarországon. A szakember továbbá a Czinki-Nosztalgia-Parasztudvar és Parasztmúzeum felépítõje és vezetõje Kendlimajorban. A Czinki udvar Európa legszebb 100 üdülõudvarához tartozik, és helyet ad az óvodás „életmód” táboroknak is. 1996-os létesítése óta folyamatosan fejlõdik és máris jelentõs szerepet játszik a térség falusi turisztikájában. Az udvar központja egy együttmûködésnek további udvarokkal, szolgáltatókkal és beszállítókkal. E csoport tevékenysége évi sokmillió forintos vásárlõerõt jelent a térség számára.
Még hosszasan beszélgethetnénk az ismert tájépítõ mérnökkel, aki elárulta, a gazdasági válság ellenére sok vendéget fogadtak tavaly, és jók a kilátásaik erre az évre is. Eredménye jó példa arra, hogy a semmibõl is lehet valamit teremteni, csak tenni kell!
És hol érzi magát legjobban a kendlimajori gazda? – Elárulta ezt is. A dühöngõben, ahol együtt borozgatnak a vendégekkel, miközben a kemencében sül az étel. Ott gyûlik össze a vendégsereg, az a helyiség az élet központja. Ott mindig jól érzi magát. Nemcsak azért, mert számára ez egy szent hely, hanem azért is, mert ott mindig találkozik emberekkel, s a beszélgetés közben hamarosan kialakul egy közös szellem a vendégek és vendéglátóik között. Ha kiülnek a tornácra, látni lehet a domboldalon legelészõ lovakat, pónikat, s tiszta idõben el lehet látni egészen Somogyországba is. S azt se felejtsük el, csupán kéznyújtásnyira van a borospince…
Bakonyi Erzsébet