A Batthyány Virág Benedek Ifjúsági Vegyes Kara BRONZ oklevéllel tért haza a Riva del Gardában (Olaszország) rendezett nemzetközi kórustalálkozóról. Az élményekrõl és érzésekrõl szólnak Csejtei Dóra (11.A) gondolatai:

Mi kell a sikerhez?
Egész életünket feltesszük rá, hogy erre a kérdésre felelni tudjunk. Tehetség? Önbizalom? Szerencse? Mind megfoghatatlan, körülírhatatlan és változékony dolgok. Lehet-e egyáltalán válaszolni rá? Mi úgy véltük, a sikerhez legelõször is szükséges negyvenöt biztos énekhang, egy adag szorgalom, kétszer annyi kitartás, fegyelem, egy elszánt és lelkes karnagy, némi anyagi háttér és persze merészség, hiszen egy gimnázium falai mögül fogunk kiállni a világ elé. Éppen ezért tudtuk, hogy a sikerhez itt kelleni fog tapasztalat, nagy áldozatkészség és valamilyen szintû profizmus is – ennek tudatában vágtunk bele és tûztük ki célul a legnagyobbakat.

Mi a siker?
Csakis a gyõzelem? Ha így gondolkodunk, talán bele se vágunk. Negyvenöt jó hangú, de amatõr gimnazista profi zenetagozatosok ellen? Utólag visszagondolva is úgy érzem, tisztában voltunk a lehetõségeinkkel és a korlátainkkal. De annyi területi, országos és egy olimpiai (!) siker után ki ne érezné, hogy itt az idõ ismét kiállni a nagyok elé, kíváncsi távol-keleti szemek kereszttüzébe?
Az elsõ esti megnyitón képet kaphattunk a legjobbakról és fölmérhettük a színvonalat. A grazi olimpia után tudtuk már, mire számítsunk, mégis elámultunk, mire képesek az igazán nagyok. A hétfõi napot lázas felkészüléssel töltöttük, hiszen kedden már meg kellett mérettetnünk magunkat. Alacsony lépcsõkön álltunk, a zsûrin kívül még egy-két kórus figyelt minket, így talán nem is éreztük át teljesen, mi is történik most velünk. Pedig pontosan erre a húsz percre készültünk hónapok óta, ezt vártuk olyan izgatottan, ezért utaztunk egy egész éjszakán át több száz kilométert. Levonultunk és már vége is volt.
Mi jelentette a sikert?
Minden, ami velünk abban az öt napban történt. Kezdve onnan, hogy senkit nem felejtettünk otthon, egészen addig, hogy mindenki épségben hazaérkezett. Láttunk egy gyönyörû várost tóval és hegyekkel, egy templomot, ami egyáltalán nem tûnt annak, kórusokat a világ minden pontjáról, Veronát szürkén és esõsen; napközben lejártuk a lábunkat, fényképeztünk, eltévedtünk, kommunikálni próbáltunk, idegenekkel ismerkedtünk és megállás nélkül nevettünk, éjjel pedig folytattunk ugyanezt, csak egy kicsit hangosabban. A legizgatottabbak talán utolsó este a templomnak nevezett épületben voltunk, hiszen akkor következett a díjkiosztó. Vajon mit gondolt a világ a Batthyány gimnázium Virág Benedek kórusáról? „Bármit is kapunk, üvölts, ha meghallod a nevünket!” – hangzott mindenfelõl a biztatás. És úgy is történt. Tapsoltunk és üvöltöttünk megállás nélkül, mert tudtuk, hogy ennyi igazán kijár nekünk. A hangunkért, a szorgalmunkért, a kitartásunkért, a bátorságunkért és legelõször is Cseke József karnagyunkért, aki a színpadon ugyanolyan lelkesen lengette az oklevelünket…
Õ hallott minket kívülrõl és azt mondta, kihoztuk a legjobbat, amit lehetett.
Ez a legnagyobb siker.

Csejtei Dóra 11.A - BLG