Az elmúlt években folyamatosan – még a nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság ideje alatt is egészen a legutóbbi napokig –, az ellenzéki párttal egybehangzóan a vállalkozók is követelték a regnáló kormányoktól az adók és járulékok azonnali és radikális csökkentését. Sõt, kilátásba helyezték, hogy kormányzásra kerülésük után ezt haladéktalanul meg is teszik. A válságkezeléssel egyenrangúan követelték – a hazai és külhoni felvevõ piacok zsugorodásának ellenére – a gazdasági növekedés és munkahelyteremtés azonnali beindítását. Ez irreális elvárás volt. A kormány ténylegesen tett lépései eredménynyel jártak, a gazdaság konszolidációjának jelei, a költségvetés tervezett egyensúlyi alakulása ezt alátámasztja.

Az ország leendõ miniszterelnöke a vállalkozók országos összejövetelén bejelentést tett, mely szerint nem lesz azonnali adó- és járulékcsökkentés, csak négy-hat év alatt. A csökkenés radikális volta pedig homályban maradt, ami meglepte a közvéleményt. Ehhez a hazai nagyvállalkozók és a nagytõke jeles képviselõi erõs kézszorítással gratuláltak. Ez nem kevésbé lepte meg a szakmai közvélekedést. Gyanús összekacsintásról lehet szó, ez a frigy politikai tartalmat kapott, mert ez a vállalkozói magatartás a nagytõke közismert természetével nem kvadrál, és azt a rációt, amely a nagytõke törvényszerû objektív jellemzõje, nem tartalmazza. E magatartás láttán felvetõdik a jogos kérdés, hogy ennek majd mi lesz az ára, és ezt az árat ki fizeti majd meg. Megkaptátok kedves választópolgárok és vállalkozók, de nem azt, amit eddig sokszor hallottatok és amiben már hittetek is, hanem azt, amit nem vártatok. Amiben eddig reménykedtetek és most vártátok, azt késõbb kapjátok meg, úgy négy-hat év alatt. Rólatok van szó, kedves bérbõl és fizetésbõl élõ és minket foglalkoztató, kis- és középvállalkozó derék polgárokról. Hogy addig tudtok-e várni? Miért is ne tudnátok? Hiszen eddig is bíztatok bennünk. Reméljük, hogy bizalmatok töretlen is marad mibennünk. Elvégre mi vagyunk itt fönn a Gálya, ti meg ott lenn vagytok az Árja. Ne felejtsétek el már, hogy ti emeltetek föl bennünket olyan magasságba, ahol mi most nyugodtak vagyunk, és biztonságban is érezzük magunkat. Ezért is nem árulunk el olyan sokat a programunkból, meg ilyesmikrõl, az elkerülhetetlen intézkedésekrõl, mert nem vagyunk mi olyan ijesztgetõs fajta. Félnetek sem kell, mert nem fog fájni, de nem is szeretnénk lejjebb csúszni, mert olyan jó és kényelmes itt nekünk. Mi, akik eddig ilyen magasságokban nem is mertünk gondolkodni még legmerészebb álmainkban sem, hiszen ti is tudjátok, hogy a demokráciákban ez nem is olyan szokványos dolog. Még azt is gondolhatnák rólunk valakik, esetleg ellenfeleink, hogy mi az ellenzék nélkül is képesek volnánk a többpárti demokráciát demokratikusan mûködtetni. Mi csak a hatalmat akartuk, de azt nagyon, és ha lehet, idõ elõtt. Minden azonban nekünk sem sikerülhet. De ha most mégis a ti döntésetek alapján a kétharmadot is akarnunk kell, nem lesz ellenünkre a dolog. Mert mi lehet, hogy tudjuk, ti meg lehet, hogy csak sejtitek, hogy a kétharmad nagy felelõsséggel jár, ráadásul nem is tudjátok, mi is csak sejtjük, hogy mit akarunk kezdeni vele. A vitát is azért kerültük ellenfeleinkkel, nehogy ott a nyílt színen zavarba hozzuk egymást, és újabb vereségünknek tekintse valaki ezt is, pedig a hatalom már biztosnak látszik. Azt halljuk, mert sokan mondják, és saját köreinkben is már többen, hogy nekünk is fájdalmas intézkedéseket kell hoznunk elõbb vagy utóbb. Ám most még sokatmondóan mást sejtetünk, azt hogy nem. De ha mégis, nem fogunk sokat bíbelõdni a konstruktív ellenzékkel, már csak azért sem, mert e téren nincsenek tapasztalataink, ehhez egy kis tréning, gyakorlás kellett volna már eddig is. Minden téren mi sem lehetünk eléggé elõrelátóak, így aztán gyorsabban pöröghetnek az események kormányzásunk alatt. Így lehet a négy-hat évbõl három-öt év, de ha mi is belehúzunk, ahogy ezt az ellenfeleink is tették anno, még hamarabb is lehet a négy-hat évbõl, kettõ és négy év. Nekünk itt fönn így is tetszik. Vajon ott lent, ahol ti vagytok, teszik-e, azt késõbb majd elmondhatjátok. Ha már így történt, hogy itt lehetünk fönn, miért ne kérhetnénk töretlen bizalmatokat, mert csak így érdemelhetitek meg azt késõbb, amit már most azonnal és radikálisan is vártatok tõlünk. Ti még nem gondolkoztatok el azon, hogy ebben a magasságban, ahova ti emeltetek bennünket minden nem ugyanúgy látszik, mint odalenn, ahol ti vagytok. Nem emlékeztek már arra, hiszen nem olyan régen volt – az Úr 2002-ik évében –, amikor az új Medgyessy-kormány – mellesleg éppen minket legyõzve – szó szerint teljesítette minden ígéretét. Ötven százalékos fizetésemelés a pedagógusoknak, az egészségügyieknek és a közszféra dolgozóinak, tizenharmadik havit a nyugdíjasoknak, és ezáltal milyen nagy bajt okoztak az országnak? Igaz, hogy ezt mi is megszavaztuk, mert már akkor gondoltunk a mostani jövõnkre. Mi is hallottunk arról, ahogy ti is, hogy a világnak nincs olyan országa, s az országnak olyan pártja, amelyik kormányra kerülése után minden ígéretét teljesítette volna. Mi leszünk az egyetlen olyan gyõztes párt, amelyik véletlenül kerüli el ezt a hibát. Ez azért lesz lehetséges, mert mi nem véletlenül ígérgetünk már olyan keveset, amennyit korábban tõlünk is megszoktatok. A Medgyessy-kormány ígéreteinek teljesítésébe belerokkant az ország gazdasági ereje, de mi némi trükközéssel, nem teljes igazmondással válságostól a Gyurcsány-kormány nyakába varrtuk az egészet cakk-pakk. Így legalább Medgyessynek is tudtunk némi örömet szerezni. Egy évvel ezelõtt, amikor arról panaszkodtatok, hogy jön a háromszáz forintos vizitdíj – egy korsó sör ára –, a tandíj, azt mondtátok, hogy még ezzel is megsarcolják a szegény betegeket és diákokat. Még népszavazni is hívtunk benneteket, kedves választópolgárok, hogy ez a gyalázat ne történhessen meg veletek. Pedig mi is tudtuk már – csak az Alkotmánybíróság nem –, hogy az alkotmányos képviseleti demokráciában – ilyen a miénk – az Isten adta nép azért választja országgyûlését, hogy az törvényeket hozzon, a kormányfõt meg azért, hogy kormányozzon és biztosítsa a kiadásokhoz szükséges bevételeket. Ennek azért kell így lennie, hogy minden úgy mûködjön a kis országunkban, ahogy mi, a nép szeretnénk. Lehet, hogy ebben sem voltunk eléggé elõrelátóak. De hát itt fönn sem lehet mindent olyan jól látni, fõleg ha nem is akarjuk – szólt közbe valaki, de ez a valaki már nincs közöttünk. Bár utólag nézve a történeteket, lehet, hogy mindez egy pici lépés lehetett volna afelé, amelyre a hatalom birtokában nekünk is elõbb vagy utóbb gondolnunk kell, ha nem is jókedvünkben. Márpedig, aki gondolkodik, az elõbb vagy utóbb döntést hoz és cselekednie is kell, ha nem is jókedvében. Elvégre már szerencsénkre nem a szocializmusban élünk.
Mózes Pál
Nyugalmazott tanácselnök