Honvéd Kaszinóban rendezett irodalmi esten az ünnepszónok köszöntõjében így fogalmazott: „…Noha a Költészet Napját József Attila születéséhez kötjük, április 11-én született Márai Sándor is, 5 évvel József Attila elõtt, 1900-ban. Ezért most Márai Sándortól idézek: „vannak verssorok, amelyek birtokában egész életemre ellátottnak és sérthetetlennek érzem magam”. Remélem, mindenkinek vannak (de legalábbis legyenek!) ilyen verssorai!...” 

Mint tudvalevõ a jobboldal gyakran idéz a két háború közötti korszak körülrajongott írójától, Márai Sándortól. Most az egyszer engedjék meg nekem is ugyanezt. Márai 1945-ben (!) írta a Naplójába a következõket: „..Az oroszok olyanok, amilyenek, semmit nem ígértek nekünk, semmit nem akartak tõlünk, mi üzentünk hadat nekik, s most a fegyver jogán érkeztek hozzánk, legyõzött országba, mely jog-cím nélkül megtámadta hazájukat. Nem illethetjük õket szemrehányással. De a magyarok! Az egyetlen ország Európában, ahol a nemzet történelmének legválságosabb pillanatában akadt egy Szálasi-kormány, akadtak törvényhozók, akik iparkodtak megjátszani a legalitás komédiá-ját e horda számára! Csak hogy a zsákmányt kiegészítsék még, néhány héttel prolongálják létezésüket is elveszejtsék Budapestet s mindent, ami az országból megmaradt! Ezekkel csaku-gyan nincsen alku, ezek számára nem lehet kegyelem.
A zsidófaló, nácibarát középosztály most megkísérli, hogy mindazért, ami most történt, a nyi-lasokra hárítsa a felelõséget. Nem igaz, hogy a nyilasok a fõbûnösök. A nyilasok csak követ-kezménye mindannak, amit ez a társadalom az elmúlt 25 évben elkövetett, hogy mûveltség, erkölcs és tehetség nélkül érvényesülhessen. A nyilas horda éppen olyan bûnös, mint az a magyar vezetõ réteg, mely az alkotmányosság palástja alatt Horthy 25 évében szemérmetlenül fûtött, buzdított mindenfajta reakciót. Ez a társadalom ilyen egyszerûen nem háríthatja el a felelõsséget. Most szívesen odadobják koncnak a nyilasokat, hogy meneküljenek. De ilyen olcsón nem menekülnek.
Csak egyrõl nem beszélnek a parasztok, nagyságosok és méltóságosok: arról, hogy mit szen-vedtek az orosz városok és falvak lakósai, s arról, hogy esztendõ elõtt magyar állampolgárok százezreit rúgták ki lakásukból, elvették minden holmijukat, nyomorúságos batyukkal gettók-ba, téglagyárakba, disznóhizlaldákba zárták õket, onnan nyolcvanával, leplombált vagonokba préselték - gyermeket, asszonyt, férfit vegyesen - ezt a nyomorult tömeget, s a vagonokban , égõ hõségben hat napig utaztak a lengyelországi deportációs telepek felé, megõrültek a szom-júságtól, anyák szültek a vagonokban, és a gyermek ott hevert halottan az ölükben, s a férfiak tébolyodottan ültek a halottak mellett, húsz százalék volt a vagonokban a mortalitás. S végül az auschwitzi, olmützi Vernichteruns-lagerekben a gyermekeket, öregeket gázkamrákban megölték, a munkabírókat egy ideig még dolgoztatták, a lányokat, asszonyokat a kísérleti tele-pen beoltották betegségekkel.
Mindezekrõl nem beszél senki azok közül, akik most rettegnek a beszállásolástól, és féltik a "zabrálóktól" a lisztet, a fehérnemût.
Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusz-títani egyfajta ember lelkébõl a "jobboldaliság" címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy õ, mint "keresztény magyar ember" elõjogokkal élhet a világban, egyszerûen azért, mert "keresztény magyar úriember", joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem "keresztény magyar" vagy "úriember", tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetõn, kivételezést az élet minden vonat-kozásában. Mert ez volt a jobboldaliság minden értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt 30 éves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen. Talán megalkuszik fogvi-csorgatva, s mert önzõ és gyáva: bizonyára hajlong majd az új rend elõtt, de szíve mélyén visszasírja a "jobboldali, keresztény, nemzeti" világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni, és aladárkodni a nagyvállalatokban kép-zettség és hozzáértés nélkül.
Ez a fajta soha nem változik meg, de amíg ezeknek szavuk van vagy befolyásuk, Ma-gyarország nem lesz nemzet….”
Nagykanizsa, 2010. április 17.
Tóth László
MSZP frakcióvezetõ