Tibetben a lélek, Boszporusz felett a híd, és az El Camino, Az út. Egy olyan ember könyvei, aki vándorlásaival próbál meg dacolni a mulandósággal és a kiürült világgal. Egy modernkori zarándok, aki a média világát hagyta maga mögött a krisztusi életélményért, hogy aztán tapasztalatait könyveken és filmeken keresztül ossza meg a hasonlóan gondolkodókkal, akik számára fontos a lélek. Tolvaly Ferenc a minap a Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon meghívására járt Nagykanizsán, s tartott érdekfeszítõ elõadást az Októberi esték címû sorozatban.

Tolvaly Ferenc Marosvásárhelyen született, 1957. április 12-én. Tehetsége korán megmutatkozott, már a hatvanas évek végén megjelentek versei a Kolozsváron kiadott Napsugárban. 1974-ben szüleivel elhagyta Erdélyt, Németországba disszidált, ahol a Kastl-i Magyar Gimnáziumban fejezte be tanulmányait. Gimnáziumi évei és családi környezete meghatározóak voltak mindabban, amit Európáról, a magyarságról és szülõföldjérõl, Erdélyrõl vall ma is. 1975-tõl rendszeresen jelennek meg versei az Új Látóhatárban. Szerepet vállal a Magyar Cserkészmozgalomban. Létrehozza és vezeti a „Bethlen Gábor” Erdélyi Ifjúsági szervezetet. Elõadásaival felhívja a hallgatók figyelmét a Ceausescu-diktatúra erdélyi kisebbségek elleni intézkedéseire. 1981-ben felveszik a Müncheni Filmfõiskolára, játékfilmrendezõi és médiamenedzseri szakra.

Diplomavizsgái után a londoni Royal College of Art-on vendéghallgató, majd a Müncheni Filmfõiskolán tanít. Közben producerként tevékenykedik. 1992-ben létrehozza Budapesten az MTM Kommunikációt, filmforgalmazó és -gyártó cégét. A cég által létrehozott konzorcium, az MTM-SBS Rt. 1997-ben elnyeri az országos mûsorszolgáltatói jogosultságot. A tv2 vezérigazgatójaként az értékközpontú társadalom gondolatának népszerûsítését tûzi ki céljául.

2000-ben írókkal, film- és képzõmûvészekkel, zeneszerzõkkel, történészekkel, mûfordítókkal és újságírókkal létrehozza az Ortega y Gasset Társaságot. Céljuk a szellem csiszolásának, a magyarság felemelkedésének és az európai gondolatnak a szolgálata. 2002 tavaszán eladja tv2-üzletrészét és megalapítja az Elsõ Európai Befektetési és Fejlesztési Zrt-t, amely elsõsorban hátrányos helyzetû kistérségekben közcélú beruházásokba kíván magántõkét befektetni.

2005-ben megjárja a Szent Jakab zarándokutat. Útjáról filmet forgat és regényt ír, El Camino – Az út címmel. 2006-ban a keleti vallások szent hegyéhez, a Kailászához utazik. Tibetben a lélek címmel készít errõl az útról filmet, illetve ír regényt. 2007 februárjában a Magyar Pen Club alelnökévé választják. Idén zarándok- és lélekútjának harmadik állomásáról, az iszlám szent helyeirõl készít filmet és jelentet meg regényt Boszporusz felett a híd címmel.

– Újabb útra készülök most is, a hinduizmus körvonalazódik elõttem, bár sokat kell még olvasnom, sokat kell még tanulnom – mondta lapunknak Tolvaly Ferenc. – Számos teológussal és mesterrel kell beszélnem ahhoz, hogy véglegesen kimondhassam, ez lesz a következõ utam, amely a Kis-Gangesz és a Nagy-Gangesz deltájához, a nagy zarándokhelyhez vezet majd.

– Mi hajtja ezekre az utakra?

– A legfontosabb, hogy a szívem és a tudatom tágul általuk. Meggyõzõdésem, hogy a megismerésbõl lehet csak elfogadás, és az elfogadásból szeretet. Végsõ célom a szeretet.

– Mégis, miért tartja fontosnak, hogy az Ön teljességgel személyes és magánjellegû élményeit mások is megismerjék? Úgy véli, hogy ennek révén az olvasó is formálódik?

– Amikor úton vagyok, az élményeimet egy rögzítõre mondom. Minden, amit gondolok, a keletkezés pillanatában rögzül. Amikor
visszahallgatom õket, akkor újra átélem az élményeket. Ez az átélés, az újratapasztalás nem olyan mély, de talán egy dimenzióval több, mert akkor, amikor a gondolataimat papírra vetem, már reflektálok is rájuk, ami a helyszínen, ugye, nehezen kivitelezhetõ. Amikor író-olvasó találkozón vagyok, ismét átélem korábbi élményeimet, amelyek így újabb dimenzióval bõvülnek, hiszen már a közönség is reagál rájuk. Ezek az élmények számomra a késõbbiekben hatalmasak, minden élethelyzetben alkalmazni tudom õket. Én azt szeretném, ha a könyveim és a filmjeim egyfajta kapaszkodót nyújtanának. Sok esetben fordultak hozzám olyanok, akik tényleg kétségbeejtõ helyzetben voltak, s azt mondták, az írásaim segítettek kilábalni a válságból. Ezért meg vagyok gyõzõdve arról, hogy a feladatom nem csak az, hogy megéljem, átéljem és tároljam az élményeimet, hanem tovább is kell adnom azokat.

– Mióta fontosak Önnek a hit kérdései, a szeretet, hiszen a média világa nem igazán ezen értékek körül forog?

– 1974-ben hagytam el hazámat, Erdélyt. A Kastl-i Magyar Gimnáziumban fejeztem be a tanulmányaimat, ott érettségiztem. A Nürnberg és München közötti kolostor ódon falai közt atyák és kedves nõvérek oktattak. Számomra akkor nyílt meg a hit világa, s azóta vagyok gyakorló hívõ és keresztény. Ezen az sem változtatott, hogy végül is nem író lettem – legalábbis a szó szoros értelmében nem –, hanem a filmrendezõi pályát választottam. Ön valószínûleg a filmrendezõi pálya körülményeirõl rendelkezik információval, legalábbis a kérdésébõl ez derül ki számomra, de meg kell, hogy mondjam, számomra ez csupán egy kisebb kitérõ életzarándokutamon.

– Teljesen kirekesztette az életébõl a médiát?

– Biztosan nem. De úgy látom, jelenleg nincs mit keresnem a magyar médiában, amely nem alkalmas arra, hogy az üzeneteimet továbbítsa. Csak akkor lehet majd értékközpontú médiumokat mûködtetni, ha a világ egésze, a társadalmi gondolkodás is ebbe az irányba változik, azaz, ha lesz igény ilyesmire. Ez fordítva nem mûködik. Egyszer megpróbáltam szembeúszni az árral, s nagyon hamar kudarcot vallottam.

– Hogy látja a hit helyzetét mai magyar társadalmunkban? Mintha teljesen veszni látszanának a klasszikus értékek…

– XVI. Benedek mondta, amikor meglátogatta szülõvárosát, hogy aki hisz, az nincs egyedül. A Szentatya ezzel azt üzente, hogy a hívõk nagy közössége a világban olyan erõt ad mindenkinek, amibe bármikor kapaszkodhatunk. Meggyõzõdésem, hogy a hitnek döntõ szerepe van a ráció és a fogyasztás világában is. Most különösen érezhetõ megtartó ereje. Én ebben az erõben hiszek, még akkor is, ha jelenlegi társadalmunk nem a szeretetrõl és nem a hitrõl szól. Azt hiszem egyébként, hogy a hit végül is mindenkiben ott lakozik.

– Misszió, amit csinál, ahogy járja a településeket, s megosztja az élményeit?

– A misszió kifejezés talán egy kicsit sokat ígér. Meggyõzõdésem, hogy mindenhova el kell mennem, ahova hívnak, s az elmúlt években felhalmozódott tapasztalataimat át kell adnom. Különösen most, amikor az országban nagy szerepe van a szeretetnek, a megismerésnek és az elfogadásnak.

– Mikor találkozhatnak az újabb kötettel tisztelõi?

– Ezt pontosan nem tudom megmondani. Ha elindul a lelkem, akkor én követni fogom.

Horváth Attila