A hétvégén tartották országszerte a bányásznapi ünnepségeket. Az elsõ Bányásznapot, a bányászokat, a széncsaták legendás hõseit hatvan évvel ezelõtt, 1951. szeptember 2-án ünnepelte meg az ország. A 60. Bányásznap központi ünnepségét Kazincbarcikán rendezték meg.

A kanizsai ünnepség másnap hagyományosan, koszorúzással vette kezdetét a Huszti téren lévõ Olajbányász emlékmûnél, majd a MAORT lakótelepen folytatódott, ahol felavatták Bõsze Kálmán erdõmérnök, a nagykanizsai és zalai MAORT-telepek alkotója, Nagykanizsa város díszpolgára tiszteletére állított kopjafát, Csávás Csaba alkotását. Avatóbeszédet dr. Andor József erdõmérnök, Nagykanizsa díszpolgára mondott. Ugyanezen a helyszínen, a Bõsze közben adta át a Civil Kerekasztal Egyesület képviseletében Lengyák István, Balogh István és Budavölgyi Kálmán Udvardi Gézának, az olajos emlékeket õrzõ és gondozó Kanizsai Olajos Szeniorok Hagyományápoló Köre vezetõjének azt a márványtáblát, mely jelzi, hogy a város 7 csodáját keresõ akcióban a lakosság szavazata alapján, az ember által épített értékeink sorába bekerült a MAORT-lakótelep, és a város 7 csodája közé tartozik. Az ünnepség a bányász és az erdész himnusz eléneklésével fejezõdött be.

Bõsze Kálmán (1900-1969) 1936-ban kezdett el dolgozni a Magyar Amerikai Olajipari Rt.-nél. A dunántúli olajbányászat megszületése idején vette át a nagyszabású építkezési célkitûzések megvalósítására létesült Építési Osztály vezetését. Bõsze Kálmán álmodta meg, terveztette és valósította meg a zalai olajvidékeken, Kerettyén, Lovásziban, valamint a budapesti olajvezeték mentén a ma is álló tornácos lakótelepeket, irodaépületeket, kultúrházakat, pázsitos sportpályákat és vadregényes utakat. Miután a zalai olajmezõk termelése felfutott, szükségessé vált, hogy a MAORT-mérnökök, tisztviselõk, munkások számára Nagykanizsán is lakások épüljenek. A munka 1942-ben kezdõdött, s hamarosan elkészült a lakótelep, amelynek parkosítását csak a háború után lehetett befejezni. A MAORT-telepet akkor is „MAORT-kemp”-nek nevezték, és késõbb is, amikor a MAORT szó nemkívánatos volt. A telep tervezésének, kivitelezésének „szellemi atyja” Bõsze Kálmán erdõmérnök volt, aki már soproni egyetemi évei alatt építésztervezõként és komoly építkezés „pallérjaként” is komoly gyakorlatot szerzett. Bõsze Kálmán erdõmérnök vénája ma is látszik a telepen, a bokrok, örökzöldek, a „bõszeszakállt” termõ fák mind rá emlékeztetnek. Bõszének az volt a célja, hogy a telep csöndjével, klímájával, kényelmével üdülõtelep jellegû legyen, és biztosítsa az itt lakók teljes pihenését, munka utáni kikapcsolódását. Nem tervezett a házak közé elválasztó kerítéseket, nem engedte meg – vállalati szervezési intézkedésekkel – a lakótelepi házak mellett a disznóólak, csirkeudvarok, veteményes kertek kialakítását. Azt hangoztatta, hogy az olajipar dolgozói keresnek annyit, hogy táplálékukat az üzletekben megvehessék. Az építkezés céljára a MAORT a Székelyföldön egy egész erdõt vásárolt. Mivel megfelelõen igényes kivitelezõt nem találtak, saját építési részleget hoztak létre, amelybe felkészült szakembereket hoztak, akiket jól megfizettek. A nagykanizsai MAORT-lakótelep az ország egyik legszebb parkosított lakótelepe, ahol az épületek és a növényzet helyi védelmet élvez. Mai formájában is – bár az épületek már magántulajdonban vannak –, a telep teljes egésze dísze, ékessége a városnak. Bõsze Kálmán nevét õrzi a Bõsze-köz. Frédi bácsinak a városban mindig nagy tisztelete volt, amit az is igazol, hogy 1964-ben Nagykanizsa város díszpolgárává választották. A MAORT lakótelep létrehozóinak – köztük Bõsze Kálmánnak – tiszteletére 2001-ben dombormûves emlékfalat és a Bõsze-közben egy fa-emlékoszlopot állítottak, ami mára elkorhadt. Ezt pótlandó határozta el számos tisztelõje egy kopjafa állítását, amit a MOL Rt. és a Zalaerdõ Zrt. anyagilag támogatott.
A Székelyföld protestáns temetõiben, de Kalotaszegen is – a "méltósági helyeken" – általánosnak mondható a kopjafa-állítás, amelyhez a szeretet és a kegyelet jelének drága kitûzései fûznek minden embert.
A kopjafák történetérõl Udvardi Géza többek között elmondta: A napjainkban Magyarországon is divatba jött kopjafa nem pontosan azonos a fejfával. A magyar szimbólummá vált kopjafa fokozatosan, egyre gyakrabban jelent meg a temetõkön kívül is, az eredetitõl egészen eltérõ, új funkciót kapott emlékmûvek formájában. Magyarországon ilyen jellegû emlékmûvet elõször a mohácsi csata tömegsírjai fölé emeltek 1970-ben. A rendszerváltozás után különbözõ eseményekre, emberekre emlékezõ emlékmûvek állításának szokása nagy népszerûségre tett szert, az állítás alkalmainak skálája is kiszélesedett. Szokták egyedül, de család esetén párosával alkalmazni a kopjafákat. Díszesen kifaragott kopjafákat ma már nemcsak személyeknek, hanem intézményeknek is állítanak, de események, évfordulók emlékére is. Ezeken számos utalás is található. Pl. idõpontok, nemzeti jelképek, korona, származás, hazafiság, stb. Néprajzi szempontból mindenféle kopjafa, fejfa, sírjel értékes, de természetesen a legnagyobb értéket az õsi és mûvészi módon megfaragott kopjafa jelenti.
B.E.