Még szeptember elején Mózes úr a Fidesz elmúlt nyolc évérõl szólva a legnagyobb ellenzéki párt halálos szorításáról írt. A volt tanácselnök autonóm ember, egy hónapra rá már úgy látja, „most látunk az eddigieknél következetesebb kormányzati törekvéseket… a piac teljes liberalizációjával, a bankok mohóságával szemben”.

Sajnálom, hogy nem az önkormányzati választás elõtt jelent meg levele. Akkor talán azok, akik számára még mindig tekintély volt tanácselnökünk, elgondolkoztak volna. Akkor talán nem kapott volna kettõ- kettõ és félezer szavazatot városunkban az MSZP-MSZDP választási szövetség.

Az országos és a kanizsai eredmény azonban azt mutatja, ha a jelenlegi ellenzéki pártok még nem is, volt választóik zöme válaszolt a kormány kinyújtott, nemzeti egységet ajánló kezére. Még azok is, akik nem mentek el. Orbán Viktor klasszikus mondatával: „az tud befolyást gyakorolni a dolgokra, aki él a lehetõséggel, vagyis részt vesz a választáson. Aki nem megy el, az a többiekre bízza a döntést. A többiekre bízza, vagyis elfogadja a többiek döntését. Ez pedig számunkra, a magyar kormány számára azt jelenti, hogy aki elment, felhatalmazást adott, aki otthon maradt, engedélyt adott a munkánk folytatására.
Magyarország átlépte saját árnyékát, hiszen immár nemcsak abban elszánt és egységes, hogy merre ne menjünk, hanem abban is, hogy merre menjünk. Mindannyian jól tudjuk, kedves Barátaim, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy a neheze most következik. Most már tudjuk, mit akarunk, de végig is kell csinálni. Ehhez mindenkire szükség lesz. Szükség lesz Nagykanizsára és Szolnokra, Aggtelekre és Kozármislenyre. Nem érdemes áltatni magunkat, nehéz lesz, és biztosan lesznek pillanatok, amikor úgy érezzük, nem sikerül, kicsúszik a kezünkbõl, de bírni kell, és muszáj kitartani. Egy valamiben Magyarország biztos lehet. Bármi lesz, bárhogy is történjen, de mi szerényen, alázattal, de a végsõkig ki fogunk tartani, végig fogjuk csinálni.”
Papp János