Hányszor morogtunk, ha a harmadik túlórát elvitte az adó! Igazságos adótörvény készül, aki többet dolgozik, többet is keres. Az egykulcsos adótörvényrõl már június elején leszögezte Magyarország miniszterelnöke: ennek az adórendszernek mindenki nyertese lesz. Többen mégis újra azok riogatásának adtak hitelt, akikrõl számtalanszor kiderült: hazudnak. A sajtó azon része, mely felelõs a Gyurcsány-korszak ilyen hosszú kártételéért, grafikonon ábrázolta, mennyivel járunk rosszabbul. Aztán kipukkadt a lufi, a miniszter bejelentette, a kisjövedelmûeknél minimálbér emelés kompenzál. Ami nyilván továbbgyûrûzik fölfelé is. Még hányszor engedjük megvezetni magunkat, mikor tanulunk?

Volt egyszer egy kisváros, benne egy tanácselnök. És benne emberek, szép számmal, akik mindenre emlékeznek. Emlékeznek arra is, évtizedekig milyen kiskirály volt ez az ember. Emlékeznek arra, ha egy boltba belépett, hogyan bújt el a raktárba gyorsan az üzletvezetõ. Elbújt, mert tudta, mivel jár, ha az elvtárs megjelenik. A neki tetszõ árut félrerakatta és érte küldött. Ha nem volt neki tetszõ, átalakíthatta vagy beszerezhette a boltos, hiszen: „Olyan ügyes maga…” Fizetnie nem kellett ezekért, akár csillárjáért vagy extra, jugoszláv csempéjéért. Mindenre emlékeznek. És különösen sérti õket, hogy ez a tanácselnök azt tételezi fel róluk, felejtettek. Nem. Kedves Olvasó! Kitalálja, melyik lehet ez a kisváros?
„õk fogják ceruzámat” – talán nem erre gondolt József Attila A Dunánál címû versében. Miféle öncenzúra és kiknek való megfelelési kényszer írathatta a minap egy újságíróval e szavakat: „Az 1956 zavargásai közepette elhunyt egykori ipari tanuló”?
„Volt itt a Bicsák, engem megfenyegetett, én többet ezzel nem foglalkozok” – Wirth Mihálynak, a kommunizmus 1953-ban kivégzett áldozatának rokona zárkózott el e szavakkal attól, hogy az emléktábla körüli hercehurcában a palini képviselõ által játszott szereprõl nyilatkozzék. Az augusztus végi értesülés, miszerint Bicsák Miklós ellenezte, hogy a táblára „a kommunizmus áldozata” kifejezés kerüljön, ezzel rövidre záródott. Egy állítás, egy tagadás. Hogy mi történhetett ez idõ alatt, csak találgathatjuk. Hogy még 57 év után is meg lehet valakit félemlíteni… Bár az igazság elõbb-utóbb fényre kerül, az igazán megdöbbentõ az, amiért – meglehet – eddig nem fogott tollat meg ezügyben a képviselõ. Megszokott szavazói úgy szeretik õt, ahogy az eddigi cikkek láttatták. Egy ilyen Bicsák, mint amelyik a mostani tiltakozó levélben megmutatkozik, nem aratott volna sikert náluk?
Amikor múlt héten Balog Zoltánt idézve arról írtam, a kommunizmus benne van a jelenben, nem sejtettem, mennyi idõszerû bizonyíték adódik rá.
Papp János