Az Úri murival indult a hangjáték sorozat, amely mára a Rokonok és Mindentudás Egyeteme helyben aktuális fejezeteivel folytatódik. Szóval háromszor futott már neki a nyilvánosság, hogy a közvád lehetõségével éljen, ahogy ezt Ész Lajos jogászkollégám mondaná, de eddig nem történt semmi.
A kórházban minden megy a maga útján. A fõigazgató úr a múlt hét elején szövegelemzõ órát tartott, ezúttal a gazdálkodás dolgozói lettek tájékoztatva a pontos olvasmányértés végett. Eközben a kolléga úr, mint nagy szövegértõ, arra a megfejtésre jutott, hogy két, korábbi orvostársa az, aki azt a sok-sok (szerinte) szemétséget összehordta.

Bizton állíthatom, tisztelt kolléga úr, téved. Nem az a doktor vesézte ki az ön dolgait e lap oldalain, akire gondol, és még csak nem is az a személy küreteli az ügyeket, akitõl éppen a napokban vált meg a kórház, s válik meg majd miatta a kórháztól sok potenciális beteg.
Mostanában az égi kávéházban, ahol esténként zongorázom, a néhai hasmûtétes vendégek mindenféle szepszises esetekrõl beszélnek egy kolléga mûtétei kapcsán. Többen esküsznek rá, fõként egy sérves, hogy miatta hallgatják az én zongorajátékomat… Nyilván ilyet egy sokat látott orvos bizonyíték hiányában nem állít, így én sem teszem, de hát az úri közönség pletykál...
Nyilván az is pletyka csak, hogy egy jó doktor csak akkor áll neki a gyógyításnak, ha bizonyos (pénz)eszközöknek birtokába jut, de hát hogyan is vethetném pont én bárki szemére ezt, aki csak akkor kezdhetek neki az életmentõ beavatkozásnak, ha a zaciba vágott táskámat kiváltják.
Hiába, az orvosi szaktudás forgalomképes tõke, és vannak közöttünk szép számmal, akik igencsak jól sáfárkodnak a már államilag is megfizetett munkájukkal, lehetõleg egy beavatkozáson belül támogattatják államilag és magántõke bevonással is.
Hogy mondandóm, és a legújabb hanganyagok elemzésére térjek: csak gratulálni tudok kolléga úr! Professzoros, ahogy helyeselni tud, miközben az ápolási igazgató asszony lefikázza a kollégái(m) munkáját. Ez ám a mundér becsülete! Elismerni azt, hogy az ápolószemélyzet éhbérért szakad meg, miközben az orvoskollégák vitatható minõségû munkáért szép nagy óradíjakat számláznak! Remélem, a Szavakban Vájkálók Társaságának is meg tudja majd magyarázni a szavait, mert gondolom ennek a hangfelvételnek az elemzésében is van némi véleményformáló feladatuk, nemcsak a firkászok munkáját szokták diagnosztizálni. Lennék szívesen légy azon az értekezleten, amikor hátba támadott kollégái elõtt kitér arra, Ön szerint melyik orvos az, aki nem érdemel annyi pénzt, mint amennyit számláz.
Sokan sejtették már, hogy a doktorok nem annyira a társadalom nyomorultjai (lásd köreikben az egy fõre esõ luxusautók számát pld.), de hogy ezt belülrõl is elismerjék? No, az nem semmi, mint ahogy az sem, hogy akkor sem tiltakozik Ön, tisztelt professzor úr, amikor beszélgetõtársa az ön (és az én) nagyra becsült kollegáink munkájának minõségét vitatja. Vajon ezt a nyilvánosság elõtt is bevallotta volna?
A másik, amin szintúgy el kell gondolkodnom: míg önt és beszélgetõtársait hallgattam, az volt az érzésem, hogy gumiból van a kórházi költségvetés és személyügyi gazdálkodás is. És hogy mennyire nem számít a szaktudás és a végzettség ezek szerint.
Az ápolási igazgató asszony is inkább autót vett, s nem a tudásába fektetett be, de sebaj, telik az adófizetõk pénzébõl, hogy menedzserré képezzük õt is meg a másik igazgató asszonyt is.
Igaz, hogy ez a kiváltság nem mindenkinek adatik meg, mert ön a takarékosságra tekintettel körlevélben közölte kevésbé kedves beosztottjaival, hogy mindenféle kötelezõn túli kifizetést leállít, és senki semmilyen képzési hozzájárulásban nem részesülhet. Még a folyamatos helyettesítést sem kívánta megfizetni a kórház dolgozóinak, hiába kérték.
Az meg már mindennek a csúcsa, hogyan lesz egy (korábbi) képviselõ rokonából cukrász végzettséggel kórházi munkás. Nincs hely a konyhán, de a képviselõ szavazatáért mindent! Fõként akkor, ha az illetõ a korábbi polgármesterrel szemben komoly meggyõzõ erõt képes felvonultatni, és utóbb a médiára gyakorolt erkölcsi ráhatásban is alkalmazható a fenti személy.
Kis eséllyel akár újra tagja lehetett volna az illetõ a testületnek, és utóbb ennek hiányában az önök életét is befolyásoló szakbizottságnak. Egyik sem sikerült, de a kedves cukrász rokon legalább dolgozhat. Nem tanult szakmája ugyan az egészségügy, de hát vannak magasabb érdekek is, mint a szakmaiság.
Tisztelettel:
dr. Kvasztics Fedor
fedordrkvasztics@gmail.com