“Szentgyörgyvaru rea meneh... utu rea”
Nem akarok én régi nyelvemlékekben elmélyülni! Csak jött magától, tolult a nyelvemre. Amikor a szavakkal játszom, általában jó kedvemben vagyok. Most bizony nem! Ehhez pedig elég gépkocsival ráhajtani a szentgyörgyvári hegyre menõ útra és azon közlekedni. A tél megtette a hatását, ez a közlekedés inkább tûnik kitörés játéknak, mint gondtalan úthasználatnak. Nem is koptatnám én itt a billentyûzetet, de azért van elõzménye mindennek.

 A legkorábbi elõzménye talán az, hogy a fél gyermekkorom ezen a vidéken „játszódott”. Elég közel volt ez a gyönyörû vidék ahhoz, hogy kiszaladjon a gyermekcsapat. Aztán nagyon hosszú idõ elteltével magam is birtokos lettem ott, nagyon szép környezetben. Egyszerûen jó oda kimenni, odakint tartózkodni.
Azt gondolom, a véleményemet sokan mások, nagykanizsai lakosok is osztják, mert ez a környékbeli zártkerti ingatlanrészek egyik legnagyobbika. Ott gazdálkodunk, sõt még adót is fizetünk ezért. És itt a gond. Aki adót fizet a közös kasszába, az valami csekélységet el is vár, várhatna ennek ellenében! Egy kis infrastruktúrát. Szörnyût mondok, járható utat! Én magam nem csak adót fizetek, de az egyik közmeghallgatáson interpelláltam is egy járhatóbb útért! Választ írásban, természetes módon nem kaptam. Útjavítás? Az volt. Suszter módra. A suszter azonban nagyon trehány munkát végzett. Sokára ért oda, spórolt is szépen. Gondolom, volt oka. Ha túl jól sikerült volna, az drága is lett volna, meg az a vacak adófizetõ el is bízhatta volna magát. Még arra sem tellett, hogy folyamatossá legyen a munka. Ha már egyszer odaértek. Hol volt közben? Ki tudja. Egy ilyen vacak, jelentéktelen útszakasznál vannak fontosabb dolgok is! Minden esetre a trehány munkának meg lett a következménye. A kérdéses útszakasz egyre inkább kezd hasonlítani a volokalamszki országútra. Az pedig úgy lett híres, hogy a II. világháború során néhány ármádia végiggrasszált rajta – annak minden következményével.
Azt én már mondani sem merem, pedig mondom ám, hogy az egész koncepció elhibázott volt. Járok sok felé, még a környékbeli zártkerti ingatlanokat is szívesen bejárom. Úgy látom, hogy általában a bevezetõ utak lettek felújítva. Nálunk még ez sem így történt. A többi zártkerttel azonos idõben történt elsõ útfelújítás (útépítés) valójában áttevõdött egy belsõ mellékútra. Hogy miért? Azt én megint csak nem tudom. Az útszakasz viszont, ami a belterületet a zártkerttel összeköti, és ezért a fõ útvonalnak minõsíthetõ, ma nagyon rossz állapotban van. Ez az állapot nagyon-nagyon sok ember érdekét sérti és én nem látom az ügy végét. Még úgy sem, hogy a megoldás szükséges és sürgetõ. Félmegoldás meg nem megoldás. Járható utat szeretnénk!
Halasi Pál birtokos és adófizetõ