XIII. évfolyam 7. szám február 24-i Kanizsa Lokálpatrióta Hetilapban megjelent „Sportkoncepció Kikristályosodó határokkal” címû cikkükre szeretnék reagálni, mint régi nagykanizsai sportbarát.

Volt egyszer egy csapat, melyet úgy hívtak a nagykanizsai Bányász, illetve Olajbányász SE labdarúgó csapata. Ennek a csapatnak voltam az ifjúsági, „fakó” – majd az NB-es felnõtt csapatának intézõje (1966-1971) között. Volt egy jó kis kollektívánk. Az akkori ifirõl – a „fakóról” nyilatkozom felelõsségem tudatában. Kijelenthetem, hogy intézõségem idején arra törekedtem, hogy a fiatal labdarúgóim ne csak a labdával törõdjenek. Az életre is fel kellett készíteni Õket. Számomra, mint intézõ feladatot vállaltam értük. Elsõ a szakmai tanulmány – érettségi - vagy technikum, ezen felül, pedig a magasabb szintû képzés. 

Az akkori sportbarátság révén a „gyerekek” amely iskolában jártak az intézményi igazgató úrnak engedélyezték a kérésemet. Arról szólt kérésem, hogy két hetenként bemehettem az aktuális intézményben, ahol bele tekinthettem az osztálynaplóba, mely hûen tükrözte tanulmányaik eredményeit. (Ezen lehetõségért szeretettel gondolok az akkori volt igazgató urakra, a jó Isten áldja meg Õket, ott fent.) Nálam a mérce 3-as jegy alatt a „gyerek” nem jöhetett edzésre 1 hétig. Most ezt miért, mert ezen felül büszke vagyok rá, hogy olyan edzõkkel dolgozhattam együtt, mind Csöngei Pali bá. Az ifiknél, Vajnovics Józsi bá. A „fakóknál”, majd a felnõtt csapatnál Bárkányi Tiborral. Csöngei Pali bá. Mindig megjegyezte, miért kell nekem foglalkoznom a „gyerekek” tanulmányaival. Erre én azt mondtam, hogy Pali bátyám, Maga egy nagyszerû MAORT-os NB-I-es szintû játékos volt. Szereti a gyerekeket. Ezért dolgozunk együtt a gyerekekért és a labdarúgásért. Szereti a zenét is, képes elhozni a hegedûjét, ha vidéki meccsekre megyünk. A hegedûjét képes volt megszólaltatni buszban az eredményes siker érdekében. Nagyszerû embert ismertem meg személyében, úgy ez vonatkozik Vojnovics Józsi bá-ra is öröm volt velük együtt dolgozni. Utólag mikor sportbaráti útjaink elváltak Pali bá. Elismerte, igen is szerettem ezeket a gyerekeket. Egyért dolgoztunk, hogy a gyerekeket felkészítjük az életre. Majd, ha úgy adódik, jó futballisták váljanak belõlük. Ugyan úgy az életben is találják meg a helyüket. Sok évtized után elgondolkodva a fentiekrõl. Igen is volt értelme velük foglalkozni. Ha magasabb szinten nem lettek kiugró tehetségû labdarúgók - ez alól kivétel Soós Pisti, a „Cuki”, akibõl NB I-es játékos lett. Sõt még a nemzeti csapat mezét is magára ölthette. Ezen felül büszke vagyok az alant felsorolt volt játékosaimra, hogy az élet különbözõ területén becsületes munkájukkal, viselkedésükkel megállták a helyüket az élet rögös útján. Szeretett ifjúsági futballistáim névsora: Keller Józsi, Magyar Józsi, Szabó P. Berán L., Tóth L., Simon Jóska, Keszei Feri, Magyar-Sulyok „Pikki”, + Takács „Lika”, Soós Pisti „Cuki”, Varga „Lacika”, Sulyok Gyula, Ulrich, Bodzai T., Hosnyászki, Rózsa S., Zsoldos P., + Turkolya L. A fentieket tiszta szívbõl írtam a velem együtt dolgozók emlékezetére. Ajánlom az önkormányzatnak, azon belül az illetékes sport megbízottaknak el kellene gondolkodni, illetve tenni valamit Nagykanizsa labdarúgásáért, önzetlenül mondom, a többi kanizsai sportág érdekében is.
Hersits József