„Olajban festett meg engem is, talán kissé túlszigorú, nálam szokatlan arckifejezéssel, melyet õ elválaszthatatlannak tartott az orosz harctéren lévõ magyar generálistól.” – figurázta ki a frontot megjárt mûvészt a legnépszerûbb elsõ világháborús tábornok, Szurmay Sándor. Az alább következõk felvillantják rokonszenves egyéniségét, melyben erõ és derû békében megfért egymással.

A magyar katona a Kárpátokban címû könyve lapjain arról ír városunk díszpolgára, micsoda kincs az az erõforrás, melyet egy-két ember Isten áldotta, természetes humora képviselt. Ezek a legnagyobb válság idejében, midõn a fáradtság vagy csüggedés jelei mutatkoztak, egy-egy mókával, gesztussal vagy odadobott szóval egy pillanat alatt felvillanyozták a csapatot. Az ilyen emberekre vigyázott is a parancsnok, mint a szemefényére. – írta. Elbeszéli azt is, mennyi veszteségünk volt az elsõ idõkben abból, hogy az ellenség messzirõl felismerhette tisztjeinket, rájuk összpontosítva össztüzét. Hamarosan segítettek ezen, így télen, amikor köpenyben voltak, ha idegen csapattestbeliek találkoztak, komikus jelenetek fordultak elõ. 1914/15 tele, az Ung völgye. A deres bajuszú, õsz hajú tûzérezredes, hogy lábait felmelegítse, leszállt a lóról, és az egyik ágyú mozdonykocsijára ült. A szembelovagló hetyke magyar küldönchuszár öreg népfölkelõnek nézte a legénységi ruhában levõ ezredest és rászólt:

- Na, öreg, te is otthon maradhattál volna!
Mi tehetett a jó humorú ezredes mást: nevetett és elmondta másoknak is az esetet.
A 20-as honvédek békebeli ezredparancsnokának, az uzsoki gyõzõnek, Szurmay Sándornak decemberben születése 150. évfordulójára emlékeztünk. Február 24-én pedig arra, hogy 1919-ben ekkor internálta Károlyi Mihály „népköztársasága”. 1945. február 26-án, életének 85. évében eltávozott. Sírja a Fiumei úti temetõben a 48/56-szigeten található.
P.J.