A Petõfi szobornál megrendezett 1848-49-es megható megemlékezés után közösen az ünneplõkkel elvonultunk a mûvelõdési házban tartandó ünnepi emlékmûsorra. A megtelt színházterem elõtt felcsendült a magyar Himnusz, utána nagy meglepetésünkre az uniós Himnusz, ami egyáltalán nem illett az ünnep hangulatához. Majd Cseresnyés Péter ünnepi beszéde következett, amely megható és tartalmában az ünnephez méltó volt. Utána következett egy olyan arculcsapása a magyar népnek, amelyet én személy szerint nem éltem át 74 évesen, talán még a kommunizmus alatt sem, mert akkor is tiszteletben tartották a nemzetünk ünnepét. 

Ez a mûsor provokáció volt Magyarország és a magyar nép ellen. Ha jól értesültem, a Kereskedelmi iskola diákjai Bali Judit rendezésével és vezetésével készítették el ezt az undorító tákolmányt, amely elképesztõ, hogy így szeretné elképzelni a jövõ Magyarországát. Szeretné, és azon munkálkodik, hogy Magyarország tûnjön el a térképrõl is. (És még egy megjegyzés). Ezen az ünnepen nem Kertész Imrét és nem Jeruzsálemet ünnepeltük, hanem a magyar népet és országunkat. Szégyellem, hogy gyermekeinket és unokáinkat ilyen tanárok tanítják, velük az irodalmat és a történelmet. Követeljük az ilyen tanárokat küldjék oda ahova valók. Csalódtam a mûsor szervezõiben is (a Himnuszt nem szoktuk ismételni). Csak a jólneveltségünkön múlott, hogy föl ne álljunk és botrányt csináljunk.
Ez volt tehát 2011. március 15., nemzeti ünnepünk Nagykanizsán!
Horváth Lászlóné