A kanizsai kötõdésû, Franciaországban élõ szerzõ, dr. Hortobágyi Ferenc, Események a balkáni hadszíntéren az elsõ világháborúban – Az elfelejtett zászlóalj – Kutatási jegyzetek címû könyvét mutatták be a napokban a Halis István Városi Könyvtárban. A kötet a nagykanizsai 20/II. népfelkelõ hadtápzászlóalj I. világháborús történetét dolgozza fel. Kutatási jegyzetek, klasszikus értelemben nem összefüggõ történetek formájában.

– Mindenki ellenezte a kutatási jegyzetek feliratot – magyarázza a szerzõ a beszélgetés során. Ez elõkészítõ, hézagpótló munka, nem lehet véglegesnek tekinteni.

 Az édesanyám itt született Nagykanizsán – folytatta a történetet dr. Hortobágyi Ferenc. Rendkívüli módon köt a városhoz az a két és fél éves, gyermekkori élményem, amikor a konyhában kiengedtem a zsákból a kismalacot, s ebbõl nagy kalamajka, pánik keletkezett, de a legjobban én ijedtem meg. Ez egy felejthetetlen élmény, még 78 év után sem felejti el az ember. Ha ezelõtt tíz évvel valaki azt mondja nekem, hogy Kanizsán a saját könyvemrõl fogok beszélni, azt nagy gyanakvással szemléltem volna. Látszólag semmi okom sem volt, hogy foglalkozzak a témával. Képzettségem szempontjából, mint repülõmérnök, semmi sem ösztönzött arra, hogy a 20/II-es hadtápzászlóalj történetével foglalkozzam. Hogy mégis így történt, annak az az oka, hogy elõkerült a családomban 30 darab tábori postai levelezõlap az I. világháborúból, amit nagyapám írt a családnak. Fölkeltette az érdeklõdésemet, és úgy gondoltam magamban, talán mégis jó lenne egy kicsit jobban megérteni, mirõl szólnak a levelezõlapok, és milyen körülmények között íródtak. Ez a magyarázata a könyv megszületésének.
– Dr. Holló József Ferenc altábornagy, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum fõigazgatója többek között e szavakkal ajánlja olvasásra a kötetet: az angolszász történetírás napjainkban alkalmazott módszerével, vagyis a hétköznapok embere, Lányi Pál népfelkelõ százados és csapatteste történetén keresztül igyekszik bemutatni a világháború, illetve a balkáni hadszíntér eseményeit az unoka. A levéltári forrásokkal bõségesen alátámasztott családi levelezés megjelenítésével egy a soknemzetiségi Monarchiát jellemzõ, középosztálybeli família regényével is megismerkedhetünk. Munkája értékét, érdekességét az 1918 október-novemberében történtek francia forrásokkal is támogatott bemutatása, elemzése is emeli. Munkája fontos forrás a korszak kutatói és a korszak iránt érdeklõdõk számára.
– Látszólag egyéni történetrõl van szó a könyv kezdetén. Angol, francia és német nyelvû anyagokból állt össze a kötet, a nagyon fontos katonai egység története.
– Nagyapámról viszonylag kevés dolgot tudok. Kanizsai polgár volt, épített itt egy házat, amelyet 1945 után átalakítottak, és a Kodály Zoltán Mûvelõdési Ház mûködik benne. Ide szóltak a tábori postai lappok.. 1872-ben született Görgõn, Szepes Vármegyében. Az országnak ezen a részén ismert történelmi okokból sok családban legalább három nyelven értettek és általában beszéltek is. Magyarul, németül és szlovákul. A nagymama Csáktornyán született, õ magyarul, németül és horvátul tudott. Amikor megismerkedtek, német volt a társalgás nyelve. Késõbb is használták a német nyelvet, fõleg azért, hogy én ne értsem, de a levelezõlapok felét németül, felét magyarul írta nagyapa. Mint gyerek, megjegyeztem néhány szavát. Ilyen volt a Durazzo. A képeslapokon azonban Durazzoról szó sem esett, pedig a környékérõl jöttek a lapok. Ez is ösztönzõ volt számomra, és utánanéztem. Így indult el a kutatás. A munkámat az is segítette, hogy én ebben a két országban éltem, ahol a lényeges események lezajlottak. Az egyik Magyarország, az Osztrák-Magyar Monarchiának ez a része, a másik pedig Franciaország. A balkáni, az úgynevezett keleti hadsereg vezetõsége, parancsnoksága francia volt. A magyar és a párizsi hadtörténeti levéltárban lehetett érdekes dolgokat találni, már amit lehetett, mert ennek az alakulatnak az irattára elveszett. Ami konkrétan szerepel, azok véletlenül belekerültek például a 20/III-as zászlóalj anyagába. A történet 1914. július 26-án kezdõdik és 1918. december 10-én a leszerelésével végzõdik.
„Lányi Pál népfelkelõ katonatiszt édesapja Lányi Mihály jogtanácsos, a Szepesi Tudományos Társaság alapító és bizottmányi tagja. 1895. július 1-vel hadnagyi ranggal a császári és királyi 44. gyalogezred hivatásos tiszti állományába sorolják. 1897 év vége felé kérvényezi tartalékos tiszti állományba kerülését. 1899-ben behívják továbbképzésre a budapesti 4. Hadtáposztályhoz. Ez a szakmai képzés késõbbi sorsára meghatározó lesz. A Császári és Királyi Honvédelmi Hadügymisztériumban õrzött 1906. évi minõsítési lapon a következõket olvashatjuk: a tartalékos hadnagynak a hadseregbõl történõ önkéntes kilépését 1907. január 15-ével jóváhagytuk. A nevezett népfelkelõ tiszti beosztásra alkalmas.
A 42. születésnapját 1914-be nem ünnepelheti nyugodt, békés körülmények között. Azt megelõzõen hirdetik ki a diplomáciai viszony megszakítását Szerbiával. 1914. július 25-én részleges mozgósítási parancs jelenik meg. A Zala címû újság július 25-i rendkívüli kiadásának egész oldalas címe: ”Itt a háború!” és a mozgósítás. Születésnapja utáni napon pedig megtörténik a hadüzenet. Katonai alakulata: a világháború kitörésekor a Magyar Királyi Nagykanizsai 20. honvéd gyalogezred, II. népfelkelõ hadtápzászlóalj, I. század. A népfelkelõ jelzõ magyarázataként emlékeznünk kell a hadsereg személyi állományának fõ forrására. Az állomány gerincét a hivatásos katonák adták. Ezt egészítették ki a katonaidejüket letöltött, vagy tartalékba helyezett katonaviseltek. A tartalékos elnevezés azonban korhatárhoz volt kötve. Akik ezt a korhatárt meghaladták, a népfelkelõk kategóriájába kerültek. A korhatár a 37. életév volt. A birtokunkban lévõ tábori levelezõlapokon 1915 októberétõl kezdve a zászlóalj megnevezésbõl elõbb eltûnt a „hadtáp”, majd megjelenik a „gyalog” jelzõ.
A zászlóaljat feloszlatják. Lányi Pál a nagyváradi 4/IV. népfelkelõ gyalogzászlóaljba kerül beosztásra.
A kanizsaiak harcolhattak a Balkánon is. Hogy kik úszták meg ezeket az ütközeteket, arról mit sem tudtak meg. A balkáni arcvonal kitüntetett tisztjei között szerepel Lányi Pál is.”
A kezdeti szerény szándékunk – olvasható a könyvben – mindössze ezen emlékek jobb megértése volt. Arra törekedtünk, hogy a személyes forrásokat rendszerezve és kiegészítve beleillesszük a balkáni hadszíntér szakleírásokból megismerhetõ történéseinek sorába. Valójában ily módon a gyéren érkezõ tábori postai lapok lakonikus sorai új értelmet nyertek. Megvilágosodott az események háttere, a környezet, amelyben lejátszódtak. A levéltárak hozzáférhetõvé vált szigorúan bizalmas anyaga pedig egészen életközelbe hozta a tragikus emberi színjátékot. Lányi Pál személyes sorsa és családjának szánt intim közleményei egy katonai alakulat világháborús történetének részeivé váltak. A balkáni front eseményeinek szerves részeivé. Igyekeztek a történeteket a rendelkezésre álló források alapján a lehetõ legteljesebb hitelességgel felidézni.
A könyv tartalomjegyzéke az alábbi fejezeteket tartalmazza: A magyar királyi nagykanizsai 20. gyalogezred történetébõl; Az 1915. évi õszi offenzíva; A Montenegro-albániai hadjárat; Állóháború az albán fronton; Összeomlás és fegyverszünet.
B.E.