Futball-mezek, aláírt relikviák és jelvények garmadája. Melyek szinte mindegyikéhez egy külön történet tartozik. Tóth Béla a gyûjtemény gazdája, már majd harminc esztendeje kezdte hobbiját, ami talán már több is annál. S egy dolog a gyûjtemény, egy másik pedig az egész rendszerezése.

– Kezdjük azzal, ami számomra az egyik legfontosabb téma, vagyis a lokálpatrióta jelvények sora – kezdte a gyûjtõ, miközben már az elsõ jelvénytartó párna landol is az asztalon. – Itt van például a Nagykanizsai Torna Egyleté, melynek eredeti színe piros-fehér volt, de külön érdekesség az 1934-es alapítású Nagykanizsai Vasutas Torna Egyesület kitûzõje is, mely klubbal a késõbbiekben az NTE fuzionált.

 Ahogy már említettük, a gyûjtemény külön varázsa a rendszerezettsége. Képzeletben akár Miskolctól Sopronig is megfordulhatunk, utóbbi város méltán büszke az 1860-as (!) alapítású SMAFC-ára, mely egyesület Selmecbányáról tette át székhelyét annak idején a Lõvérek aljára – s nem is egy jelvény árulkodik dicsõ múltjáról.
Nem csoda, hogy a beszélgetés átsiklott sporttörténeti elemzésbe, fõképp úgy, hogy ismét „hazai pályán” kutakodtunk:
– Az akkori második vonal nyertese, vagyis a MAORT Munkás SE azt az egyedi tényt mondhatja el magáról, hogy kanizsai csapatként elõször jutott fel a legmagasabb labdarúgó osztályba az 1948/49-es idény után – folytatta Tóth Béla. – A becses darab tulajdonképpen a MAORT vállalat logója volt, majd utána következett a Bányász-Olajbányász elnevezésû idõszak az „olajos” klubnál. Egy ilyen anyagnál persze, már el kell mondani, hogy nagyon sokat segítettek összeszedésében az itteni sportolók, edzõk, akik nem csupán a futball területén dolgoztak.
Adódik persze a kérdés, például az ’50-es, ’60-as évek mütyürjei között válogatva (éppen azt a bizonyos „elszúrt” évszámos, 1864-es MÁV NTE jelvényt vizsgálgatva…), hogy hol készültek?
– Az az ominózus „Vasút”-címer ismereteim szerint Szabadkáról került ki, hiszen a jugóknál is nagy hagyományai voltak a kitûzõk gyártásának. Már egész kis széria esetén is elkészítették õket, de minõségre például a zágrábiak esetében sem lehet panasz. Jelenleg pedig nagyon jó referenciái vannak például egy pozsonyi kapcsolatnak, ahonnan – maradva Kanizsánál – a 2003-as alapítású UFC jelvényei kerültek ki.
Ha valaki igazán belemerül, már a kidolgozás ismérvei is felszínre kerülnek, s igencsak fontossá válik az is, egyáltalán hol lehet hozzájuk jutni. Fõleg egy adott szint után, amikor egyre bõvül az otthoni „kontingens”…
– Mindig is remek kidolgozásúak voltak a csehek szép zománcozású darabjai, de korábban a magyarok is nagyon figyeltek a minõségre, viszont a legszebbek talán a svédeké. Továbbá külön jelentõsége lehet annak is például, hogy egy jelvény tûs, „gomb-lyukas” vagy éppen kapcsos-e? Mindezekhez a különbözõ börzéken lehet(ett) hozzájutni csere formájában, de mivel már mi gyûjtõk is haladunk a korral, a net hozzánk is betört. Na, meg az a gondolkodásmód, hogy egy-egy ritka darabon szépet akar szakítani a tulajdonosa is. Számomra e téren a legfontosabb, hogy az emberi lépték megmaradjon…
Ha még csupán jelvényekrõl beszélhetnénk... De sorra kerülnek elõ az igazi ereklyék, vagyis a futball-mezek, természetesen az azokat még egyedibbé varázsoló sztár-aláírásokkal. S maradva a magyar labdarúgásnál, talán egy korabeli Újpest, egészen pontosan egy Újpesti Dózsa felsõ viszi a prímet. Méghozzá, többek között a még patinásabb jelleget adó hímzett címerrel a közepén, amibõl a jellegzetes D-betû sem hiányozhat. (Gondoljunk csak bele, ha akkor nincs a „dózsás-ötlet”, a lilák szurkolhattak volna a budapesti Dinamónak is a Megyeri úton, vagy épp' a Népstadionban...) A nagy becsben tartott szöveten pedig ott díszelegnek az aláírások Benétõl Göröcsig bezárólag. S ha már Bene Ferenc, Béla azt is elárulja, hogy a somogyi származású csatár a legnagyobb kedvenc, s õriz egy olyan képet is, melyen a támadó Franz Beckenbauerrel szerepel egy BEK-mérkõzés elõtt – a felvételen pedig a Császár köszöntõ sorai Bélának, egyenesen Salzburgból, a kétszeres aranylabdás lakhelyérõl...
Megtudtuk, van kiemelt terület a gyûjtés terén, bár azt rögtön tegyük hozzá, akár európai szinten is egyedülálló anyaggal találkozhatunk. Hiszen hol vannak ma már olyan klubok (épp a belga-szekciónál leragadva…), melyek nevei még a közelmúltban is jól csengtek: a RWD Molenbeek, az RFC Liege, vagy épp a KSV Waregem … No, de vissza a bekezdés-indítóhoz: ahogy Tóth Béla fogalmazott, leginkább a magyar jelvények vannak elõtérben, azokra figyel elsõsorban. Külön rendbe szedve például a Dunántúl, Tiszántúl vagy épp a fõváros szerint. Talán már kiderülhetett, a lila szín az uralkodó, de azért csak-csak odaböki az egyiknél:
– Látod ezt, milyen? Kérlek szépen, ez egy „horthys” Fradi-címer. Vagy nézd meg például ezt a német nyelvterületrõl származót… Mintha a zöldekérõl mintázták volna, pedig Pischelsdorf településének csapatáról van szó…”
Polgár László