2011. 04. 10. vasárnap éjszaka fél 11. Fárasztó hétvége után a 8 éves kisfiam több órás sírás után, 39 fokos lázzal végre elaszik. A 6 éves kislányom is éppen lehunyta a szemét, õt is elfárasztotta a testvére betegsége. Persze „anya”, és „apa” is megviselt már… Nagyon szeretjük a kicsiket, rossz érzés, ha beteg valamelyik. Éppen sikerülne ágyba kerülni, csengetnek. Kinézek az ablakon. Rendõrök állnak a kapu elõtt. Két egyenruhás, és egy civil, mint késõbb kiderül nyomozó fõhadnagy. Kinyitom az ablakot, azt kérik, menjek le, engedjem be õket. Félálomba magamra kapok valamit, és kimegyek, ajtót nyitok. Viszonylag nyugodt ember vagyok, mivel tudom, hogy a család minden tagja itthon alszik, úgy gondolom, nagy baj nem lehet, inkább valami félreértés. 

Azt mondják, a feleségemet keresik, engedjem be õket. Mindannyian becsületes állampolgárok vagyunk, ez az információ felettébb megdöbbent. Közben a párom is lejön, értetlenül állunk a közeg elõtt. Közlik, hogy a párom nevén lévõ XYZ… rendszámú gépjármûvel, és a hozzá kapcsolt utánfutóval ma 14 óra valahány perckor egy keszthelyi kerítést szétbontottak, és elszállítottak illetéktelenek. Kicsit megkönnyebbülök, az autót több hónapja eladtuk. Ezt közlöm a nyomozóval, de ahelyett, hogy kérnék az adásvételit, azt mondják, átkutatják a házat. Mivel gyorsan nyugalmat szeretnénk, természetesen beleegyezünk. Azt közben megkérdezem, hogy ezt miért éjszaka csinálják, ha délután kettõkor kapták a bejelentést. Azt mondják most értek ide, és a forró nyomos nyomozás nagyon fontos az ügy szempontjából. Közben szeretnénk elõvenni az adásvételi szerzõdést, de kiderül, hogy az még valamelyik zsákban van a 20 közül. Néhány hete költöztünk egy lényegesen kisebb lakásba, mint az elõzõ, még nem mindennek sikerült helyet találni. Felajánlom, hogy ettõl függetlenül szívesen elkísérem õket az illetõ házához, aki megvette az autót, és másnapra elõkeressük a dokumentumot, és bemutatjuk. Azt mondják ez nem így mûködik, nekik ahhoz semmi közük nincs, õk a feleségemet jöttek ellenõrizni, és a házkutatást lefolytatni. Értetlenül állok a helyzet elõtt. Azt mondják, ha eladtuk az autót, ha nem, a feleségemnek most be kell menni a rendõrségre, és vallomást kell tennie. Próbálunk megoldást találni, hogy a lázas, riadt gyerekek mellõl ne kelljen az édesanyának éjszaka elmenni a rendõrökkel. Tántoríthatatlanok.
Átvizsgálják a kertet, a garázsokat, a házat. A WC-t is tüzetesen megnézik, hogy nem rejtettük-e el az ellopott kerítésmezõket. Már azon is kezdek csodálkozni, hogy nem motoznak meg bennünket. Ekkor nem bírom tovább, felhívom a jogvédelmi biztosítónkat. Az ügyeletes jogi képviselõ tájékoztat, hogy természetesen a feleségemnek vallomást kell tenni, de egyezzünk meg egy idõpontban másnap, mert nincs jogi alapja, hogy éjszaka a páromat a lázas gyerek mellõl elõállítsák a rendõrségen. Ezt közlöm a buzgó, ifjú nyomozóúrral, aki azt mondja, meg kell beszélnie a fõnökével. Az úr kimegy az udvarra, valakivel telefonon beszél.
A fõnök úr könyörületes volt, nem viszik be a feleségemet a kapitányságra. Közlöm az urakkal, hogy kezd már felháborító lenni a viselkedésük, mi szeretnénk segíteni a munkájukat, de ne úgy kezeljenek bennünket, mint egy bûnözõt. Az ifjú nyomozó, és egyik egyenruhás társa mosolyra húzza a száját. Nem bírom tovább idegekkel, megkérem, hogy „ne röhögjön ki”! Közli, hogy õ nem nevetett…
Megírják a jegyzõkönyvet, megegyeznek a feleségemmel, hogy másnap 11 órakor bemegy a rendõrségre vallomást tenni. Én még mindig értetlenül állok a tény elõtt, hogy a feltételezhetõ elkövetõ nem érdekli az urakat. Egyre türelmetlenebbül próbálom az értésükre adni, hogy a saját autómmal, a saját költségemen, a saját idõmet nem sajnálva elkísérem õket, és segítem a „forró nyomos” nyomozásukat. Közlik, hogy ez nem így mûködik, ennek nincs jogalapja. Én nem értek hozzá, ne szóljak bele, nekik azt adták ki, hogy a feleségemet ellenõrizzék le. Ha a nejem másnap 11 órakor vallomást tesz, akkor majd folytatják a nyomozást.
Már kételkedek benne, hogy érthetõ volt, amit a felzaklatott lelkiállapotomban közöltem a rendõr urakkal. Türelmetlenül, és erélyesen, de abban a tudatban, hogy segíthetek egy bûnözõ elfogásában,még egyszer elmondom, hogy megmutatom, hol lakik az illetõ, mert fejbõl nem tudom a nevét, és a címét. Leállítanak, hogyha nem hagyom abba, akkor bajom lesz. Nekik semmi közük az illetõhöz, aki megvette az autónkat. A „forró nyomos” nyomozás ma éjszakára véget ér…
Reggel nagyon hajt a kíváncsiság, megnézem. Az autó az új tulaj háza elõtt, de már üres utánfutóval.
Hétfõn 11órakor már teljesen udvarias módon hallgatják ki a páromat. Bár már kezdik elhinni a mi történetünket, sikerül beazonosítani az illetõt, aki régi ismerõsük, és megtalálható a „családi albumban”, azért a feleségemtõl megkérdezik, hogy ki vezette tegnap 14 óra x perckor az autót? Milyen autója van most a feleségemnek? Milyen autója van a férjének? Kié az autó, ami a garázsunkban állt? A feleségem megkérdezi, hogy azért az illetõt remélhetõleg megkeresik? Természetesen ez szerepel a középtávú elképzeléseik között. A párom, ha már ilyen vendégszeretetnek örvend, megkérdezi, mit kellene tennie, hogy az autót a vásárló átírassa a nevére? Tegyen feljelentést? Közlik vele, hogy azt nem tehet, mert a rendõrségnek ehhez semmi köze. Ellenben a nyomozó úr tesz egy javaslatot arra, hogy meg kellene keresnie az illetõt, és rábeszélni, meggyõzni, hogy mégis csak át kellene íratni azt az autót a nevére. Most már a feleségem is totálisan értetlenül áll a praktikus tanács elõtt. Újra rákérdez: úgy gondolja, hogy az önök által is nyilvántartott személyt, neki kell megkeresni, és meggyõzni? A nyomozóúr válasza egyértelmû igen…

Ez ma a magyarországi bûnüldözés! Hajrá nagykanizsai nyomozó urak! (Tisztelet a kivételnek, szerencsére nem ismerem a teljes állományt, és bízom benne, hogy ez egy kivételes eset volt) Természetesen panaszt fogok emelni az illetékes eljáró rendõr urak ellen.
Kíváncsian várom a Nagykanizsai Rendõrkapitány Úr megtisztelõ válaszát.

Így neveljük gyermekeinket a rendõrség szeretetére, és tiszteletére?
Szolgálunk, és védünk? Valahogy nem érzem a kis történethez illõnek…
Szomorú tény, de ideológiailag úgy tûnik sokkal idõtállóbb a következõ „gyöngyszem”: „Gyûjtsd a vasat és a fémet, ezzel is a békét véded!”

Egy törvénytisztelõ állampolgár