Mit kell tennem, hogy életemnek legyen értéke, értelme?

Péter apostol elsõ levelébõl vett idézettel kezdte II. János Pál pápa 1985 Virágvasárnapján a világ ifjúságához intézett levelét, melynek alábbi húsvéti, nemcsak fiataloknak szóló sorait a szentatya jövõ vasárnapi boldoggá avatása alkalmából közöljük.
Ez a szenvedélyes kérdés az evangéliumi ifjú ajkán így hangzik: mit kell tennem, hogy elnyerjem az örök életet? Olyan nyelven beszél az az ember, aki ilyen formában teszi fel a kérdést, amelyen a mai emberek még értenek? Nem az a generáció vagyunk-e, amelynek a látóhatárát teljesen a világ és az elõrejutás igénye tölti ki? Gondolkodásunk elsõsorban földi kategóriákban folyik. Ha földünk határait átlépjük, azért tesszük, hogy más égitestekre való repülésre vállalkozzunk, hogy jelzéseket adjunk, vagy ûrszondákat küldjünk feléjük. Ez a modern civilizáció tartalma. A tudomány a technikával együtt összehasonlíthatatlan módon felfokozta az ember lehetõségeit az anyagvilágban, de ugyanakkor gondolkodásmódja, képességei, törekvései és szenvedélyei is ennek uralma alá kerültek. De ha Krisztus elé lépünk, ha ifjúságunk problémáit rábízzuk, akkor nyilván nem tehetjük föl másképp ezt a kérdést, mint az evangéliumi ifjú: Mit kell tennem, hogy az örök életet elnyerjem? Életünk értelmérõl és értékérõl mást nem is kérdezhetnénk Krisztustól. Minden más kérdés elégtelen és lényegtelen. Hisz Krisztus nemcsak a jó mester, aki nekünk ezen a világon az életutakat megmutatja. 

Õ annak a végérvényes rendeltetésnek is tanúja, amelyet az ember magában az Istenben talál meg. Az ember halhatatlanságának tanúja. Az örömhírt, amelyet hirdetett, végleg megpecsételte keresztjével és feltámadásával a húsvéti misztériumban. A halálból feltámadt Krisztus nem hal meg többé; a halálnak nincs többé hatalma fölötte.
Föltámadásában Krisztus állandó jele lett az ellentmondásnak minden olyan programmal szemben, amely képtelen az embert a halál korlátain átsegíteni. Sõt ezekkel a korlátokkal megfosztják az embert életének értékétõl és értelmétõl. Ezekkel a programokkal, világnézetekkel, ideológiákkal szemben Krisztus mindig újra megismétli: Én vagyok a feltámadás és az élet. Ha tehát – kedves testvérem – Krisztussal beszélni szeretnél, miközben elismered tanúságának teljes igazságát, akkor egyrészt szeretned kell a világot, mert Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta értünk, de ugyanakkor le kell mondanod arról a gazdag és elbûvölõ valóságról, melyet a világ eléd állít. Szánd rá magad, hogy az örök élet felõl kérdezõsködj: Mert elmúlik e világ, és mindegyikünk alá van vetve a mulandóságnak. Az ember a látható világ keretébe úgy születik, hogy már halála napjára tekint; de ugyanakkor magában hordja - mert létalapja, hogy önmagát túllépje – mindazt, ami túlmutat ezen a világon. Mindaz, amivel az ember önmagában túllépi a világot – bár továbbra is benne gyökerezik - abban leli magyarázatát, hogy Isten képére és hasonlatosságára vagyunk teremtve, és ennek bélyegét kezdettõl fogva magunkban hordjuk. És mindaz, amivel az ember a világot túllépi, nemcsak igazolja az örök életre vonatkozó kérdését, hanem azt egyenesen elengedhetetlenné teszi.
Ez a kérdés az emberekben kezdettõl fogva ott él, és nemcsak a keresztények között, hanem másokban is.

Himnuszunk kezdõszavaival zárta II. János Pál pápa 1991-es, elsõ magyarországi látogatásán repülõtéri beszédét. Húsz évvel ezelõtti gondolatai közt több, ma különösen is idõszerût olvashatunk:

Isten, áldd meg a magyart!

Azért találkozom majd veletek, szeretett testvéreim, hogy megerõsítsem Krisztusba vetett hiteteket és tanúságtevõ elkötelezettségeteket a világban. Az elnyomás évei alatt sokan közületek hitük, emberi méltóságuk, polgári- és vallás-szabadságuk miatt kockáztatták, sõt esetenként fel is áldozták életüket. Most a béke és szabadság új korszaka kezdõdött el. Ennek a korszaknak olyan emberekre van szüksége, akik önzetlenek és nagylelkûek, akik készek arra, hogy életüket elkötelezzék Krisztus példája szerint, aki feláldozta önmagát az egész emberiségért.
Elõdeitek gyakran ismételték a hagyományossá vált mondást: Él magyar, áll Buda még! Ezt a derûs biztonságot elsõ szent királyotok hite oltotta belétek, aki egy fájdalmas pillanatban így kiáltott fel: Ha Isten velem, ki ellenem? Törhetetlen népetek ezért tudta minden nagy nemzeti csapás után újra kezdeni az ország felépítését. Sõt, elõdeitek nemcsak azt állították helyre, ami elpusztult. Nem menekültek a múltba, hanem mindig valami újat akartak építeni, olyant, ami jobban megfelel az új lehetõségeknek és követelményeknek.
Hogyne emlékeznénk a múltbeli és az újabb üldözésekre! Az oszmán seregek által megtámadott Regnum Marianum, Mária országa összeomlott: az egész lakosságot megtizedelték, és egyik napról a másikra nehézzé vált az Evangélium tanítása szerint élni. Most pedig az utolsó negyven évben egy vasöklû szervezet ateista álkultúrát és életformát kényszerített a nemzetre. Ezekhez a külsõ erõkhöz, amelyek fellázadtak az Aszszony és Fia ellen, csatlakozott a rosszra való hajlam, az Isten Országával szembeni gyûlölködés csírája. Ez szétroncsolja az emberi lelket, és sajnos a hívõket is magával ragadja a hitetlenség és a bûn szakadékába. Így tehát az a harc, amelyrõl a Jelenések könyve beszél, leginkább az ember szívében bontakozik ki: ezért van szükségünk az egyre radikálisabb megtérésre.
A családi élet zarándokútja nem nélkülözi a nehézségeket és kockázatokat. Ti, házastársak ezt jól tudjátok. De ha van hitetek, akkor tudjátok azt is, hogy nem vagytok egyedül. Isten mellettetek áll, így nem hiányzik majd kegyelmének segítsége, ha bizakodva kéritek ezt tõle imában és a szentségek gyakori vételében. Legyetek meggyõzõdve róla: fontos ugyan, hogy részt vegyetek a különbözõ evilági teendõkben, de még sokkal fontosabb, hogy lélekben növekedjék kapcsolatotok Krisztussal azáltal, hogy hallgattok az Õ szavára és megtartjátok törvényét. A földi érdekek és a lélek vágyai nem zárják ki egymást, de összhangba és egységbe kell õket hozni egymással.
Az idõk jelei közé tartozik a megosztott keresztények közötti kapcsolatnak egy további ténye is, ahol a Szentlélek irányítása különösen sokatmondó. Ma jobban tudatában vagyunk annak, hogy az ökumenizmus fejlõdése magában foglalja a metanoiát, a megtérést.
Fontos tehát, hogy hasztalan siránkozás nélkül a Lélekre hallgassunk és kitartó következetességgel nekirugaszkodjunk a jövõnek. Úgy azonban, hogy a körülmények fényénél meglássuk, hogyan lehet és kell a jelen pillanatban Isten Országát építeni. Megtörténhet, tisztelendõ Testvérek, hogy a keresztény hagyományoknak a családokban és a társadalom szélesebb rétegeiben történõ gyengülése láttán így kiáltotok fel: Missziós területté váltunk! Nos, én azt mondom nektek, eljött a pillanat, hogy megváltoztassátok az ilyen megállapítások hangnemét és tartalmát, és fölemelõ programot adó célkitûzéssé alakítsátok át: missziós egyház akarunk lenni!
Ne várjátok azt, hogy mások gondoskodjanak rólatok. Legyetek vállalkozó szellemûek és nagylelkûek. Házatok akkor lesz igazán a tiétek, ha magatok építitek. Ha holnap visszagondoltok mai fáradságos törekvéseitekre, akkor még nagyobb örömötöket találjátok majd benne.

Juliusz Janusz érsek, apostoli nuncius 2010. szeptemberi kanizsai látogatásán, a Pompiliusz-mise után lapunknak még így nyilatkozott: Ha egy boldoggá avatás késik, az jó, mert mélyül az iránta való tisztelet. Azonban bizonyára õ is velünk örül, hogy XVI. Benedek pápa május 1-jén teljesíti milliók óhaját. Bizony, mi is hozzájárultunk a tisztelet elmélyítéséhez. Érdemes felidéznünk a tavaly márciusi eseményt.

Jól imádkoztak a kanizsaiak

II. János Pál pápa tisztelõi a város minden részébõl érkeztek a boldoggáavatásáért bemutatott misére. A meghívók nevében Cseresnyés Péter országgyûlési képviselõ köszöntötte Veres András szombathelyi püspököt: – Joggal hívják õt a szabadság pápájának. A mi nemzedékünknek nagy ajándék, hogy a miénk lehetett. – méltatta a szentatyát, majd Orbán Viktor elemzését idézte: – Az egész közép-európai átalakulás indító mozzanata Czêstochowában történt 1979-ben, amikor a szentatya elõször hazalátogatva Lengyelországba szentmisét celebrált, ahol összegyûlt egymillió ember. Ez volt az a lelki élmény, amelybõl aztán egy évvel késõbb kinõtt a lengyel Szolidaritás, melyet a nyolcvanas években katonai erõvel sem lehetett eltiporni. Ez bátorította a többi közép-európai országot, hogy valamifajta ellenállást kezdjenek kifejteni az akkor fennálló renddel szemben, aminek a végén 1990-ben megtörténtek a szabad választások a közép-európai országokban. Ezért a Szentatya személyes közremûködése állapítható meg az egész közép-európai rendszer átalakításában, a kommunista rendszer összeomlásában.
– Emiatt majdnem az életével fizetett 1981. május 13-án az ellene elkövetett merényletben. – állapította meg a megyéspüspök. Veres Andrásnak alkalma volt, hogy a kápolnában közelrõl láthatta a pápát miséje elõtti imádságában, melynek teljesen átadta magát. – Ki lehetett tapintani Isten jelenlé-tét. – fogalmazott. – Milliók hitét, bátorságát, reményét adta vissza, a tanítás mellett legalább annyira fontosnak tartotta a személyes találkozásokat. (Õ volt a történelemben az elsõ pápa, aki hazánkba látogatott, sõt: már 1988-ban misézett magyar tömegeknek. Ha Magyarországra nem engedték be, akkor a burgenlandi Darázsfalván.) – Életének három pillérét adta a munka, az imádság és a szenvedés. Azzal, hogy betegen is vállalta a nyilvánosságot, a szenvedés értékére figyelmeztetett. A szentatya fiatalkoráról, hivatásának kibontakozásáról szólva a Szentlélek mûködését ismerhetjük fel. – szögezte le Veres András. – Nem is akart pap lenni, az irodalom, a színház vonzotta. Amikor Németország és a Szovjetunió megszállta Lengyelországot, elvesztette családját is, lelkivezetõje ébresztette rá, emberhalászként tehet a legtöbbet a hazájáért. Ebbõl az idõbõl származik bátor ráhagyatkozást kifejezõ jelmondata: Totus tuus ego sum, Maria (Egészen a Tiéd vagyok, Mária!) Emberfeletti bátorság és kitartás jellemezte.
Egyfajta örömünnep volt temetése, annyira biztos volt mindenki abban, õ már célba, Istenhez ért. A szertartás egy pontján a koporsó, még egyszer, visszafordult a Szent Péter Bazilika kapujából a téren állók felé, akik ovációban törtek ki. II. János Pál szokása volt minden búcsúzáskor még egyszer visszainteni. Halálával elkezdõdött második pápasága, mondták róla, kifejezve, közbenjáróként segít továbbra is minket.
Veres Andrást maga az egyházfõ szentelte püspökké. A szombathelyi püspök rendszeresen kéri a szentatya imáit, s tavaly márciusban a kanizsaiakkal együtt még csak remélte, hogy hamarosan boldogként tisztelhetjük. Amikor meghalt, a 2005 Húsvétja utáni szombaton a Szent Péter téren szárnyra kapott a kiáltás: Santo subito, azaz avassák azonnal szentté! Azóta ez megfertõzte az egész világot, és most beteljesedik.
Május 1-jén, az idei Húsvétot követõ vasárnapon – melyet Õ rendelt az Isteni Irgalmasság Ünnepének – XVI. Benedek pápa ünnepélyesen boldoggá avatja Karol Wojty³át. Az ünnep a Szent Péter téren délelõtt 10 órakor kezdõdik, a közszolgálati televíziók (m1, m2, Duna, Duna Autonómia) élõ adásban adnak hírt róla. A technika segítségével, mi kanizsaiak is vegyünk részt rajta minél többen!