Tudom, ez így furcsán hangzik, de mindjárt kibontom a témát. 

Feltûnõ, nem lehet nem észrevenni a Teleki utcai gyalogátkelõ helyet jelzõ táblákon az optikai kiemelést. Még az is imponáló, ahogyan az Ady utcán elkezdõdött az úthibák javítása. Közönségesen szólva, kátyúzás. Hogy miért imponáló egy ilyen aprónak látszó beavatkozás?
Azért kérem, mert végre kicsivel több jutott az anyagból oda, ahova illik. Mert aki kerékpározott már errefelé (vagy máshol a városban), szomorúan vehette észre, hogy a homorúra süllyedt javítás csak vízfogó, meg arra való, hogy nagyokat lehessen rajtuk, bennük zöttyenni (vesekövesek elõnyben - kiváló módszer kõelhajtásra).
De nem viccelõdni vagyok én itt, csak lereagálom a dolgainkat. Tudom, hogy egyenlõre nagyon sok ügyünk csak kezdeti szakaszban van, pénz, kapacitás kérdése, hogy kiteljesedjék a feladatok végrehajtása (hajjaj, a hegyi utunkat direkt nem említem - ez már tisztára csak önzés lenne!?).

Maradjunk csak abban, hogy a feladat-végrehajtás java része bizony még hátra van, szinte a vége sem látható.

A láthatóságról meg szinte azonnal az Erzsébet tér jut eszembe. Tanúim vannak arra, mennyit berzenkedtem a városközpont rehabilitációs projektjét hirdetõ tábla miatt. Okom van rá.
A prózai ok pedig az, hogy éppen elég idõm volt fõtéri lakosként a fölénk magasodó emlékmûvet nézegetni.
Magamban azon gondolkodtam, vajon a hivalkodó tábla meddig fog ott árválkodni a maga feltûnõ helyén?
Lesz-e végre kerítés, és azután munka is a kerítés mögött?
Tudom, a tavasz, meg a nyár. Az kell egy tisztességes átépítéshez. De volt már ott olyan kerítés, ami mögött csak az alkudozások s aztán a csõd mocsara díszlettek.

Egyszóval, várjuk az Erzsébet téren a szépség kifeslését! Nem véletlen a hasonlat, a tavaszi virágok már kifeslettek, gyönyörû élménnyel jutalmazva meg a kertészkedõ embert.
Jut eszembe! Azért a városi fõkertésznek is lenne még feladata! Olyan szomorú látni legnagyobb közparkunkban (Sétakert) a megcsonkított fenyõt s egyéb apró dolgokat.
Végre nem kellett sokat gonoszkodnom.
Bár így lenne mindig!

És ha már szóba hoztam az Erzsébet teret, ígérem, legközelebb írok arról is. Ott nõttem fel. Annyi, de annyi mindent láttam én ott.Szinte drukkolok, hogy milyenné fog válni! Nem, nem a szépségére gondolok ilyenkor, hanem a megtartási effektusra.
Mert az újszülöttnek minden vicc új, de akit 60 év köt egy térhez, egy városhoz, az másként viseli a dolgokat, másként érez és gondolkodik.
Halasi Pál