78 évvel ezelõtt, 1933. május 10. napján a világ történelmének legismertebb könyvégetésére került sor az akkor már hitleri Németországban. Joseph Goebbels parancsára 20 ezernél is több könyvet égettek el a nemzetiszocialista diákok az SA és az SS közremûködésével, Németország – egyik – örök szégyeneként.

Sokan nem tudják, de az írás és a gondolat szabadsága 20. századi korlátozásának bölcsõje is a Horthy-féle Magyarország volt. Ugyanis az 1919. év második felében dühöngõ, Horthy vezette fehérterror nem csak sok baloldali, szocialista, kommunista vagy bolsevista meggyõzõdésû – lelkületû ember életét vette el, de elvette a gondolat szabadságát, elvette a mai napig az egyik legnagyobb hatással bíró gondolatközlõ eszköz, a könyv szabadságát is. 1919. szeptember 20. napján a magyar fehérterror különítményesei közzé tették „a közrendet és közbiztonságot veszélyeztetõ sajtótermékek beszolgáltatásáról” szóló rendeletet. 

Ekkor több bolsevista, kommunista és anarchista szerzõ – egyébként gyakran értékes – írásai mellett pótolhatatlan kordokumentumokat, valamint tudományos és szépirodalmi mûveket is megsemmisítésre ítéltek. 3 év múlva már Olaszországban lobbant lángra a máglya, ahol a Duce hívei melegedtek a fasisztaellenes mûvek tüzénél. Csak érdekességként említeném meg, hogy a Horthy-rezsim nemcsak a sajtószabadság korlátozásában járt élen. Tudniillik már a korszak elején visszatértek egyes testfenyítõ büntetések, például a botbüntetés vagy a vesszõzés (1920. évi XV. tc. és 1920. évi XXVI. tc.), ám ezt a bíróságok nem alkalmazták, betudható ez elsõsorban a hazai és a külföldi közvélemény felháborodásának is. Fontos megemlíteni a „numerus clausus”-t („zárt szám”), vagyis az 1920. évi XXV. törvénycikket is, amely az egyetemekre, jogakadémiákra való bejutást, beiskolázást összhangba kívánta hozni az „egyes népfajok” össznépességen belüli arányával. Vagyis itt másfél évtizeddel a nürnbergi zsidóellenes törvények elõtt (!) beszélhetünk egy magyar zsidóellenes törvényrõl! A törvény tulajdonképpeni „atyja” Prohászka Ottokár katolikus pap, hitszónok, székesfehérvári püspök, antiszemita politikus volt. E törvénnyel a keresztény középrétegek gyermekeinek továbbtanulási esélyeit akarták javítani a zsidó származású ifjúság rovására. De mivel a tehetõsebb zsidó családoknak természetesen módjukban állt a gyermekeiket külföldre küldeni, és ott taníttatni, ezért a „numerus clausus” igazából a zsidó népesség szegényebb rétegeit sújtotta. A törvény hatására az ország lakosságán belül mintegy 5% -os arányt kitevõ zsidóság gyermekeinek aránya (továbbtanulás) az 1918 elõtti 30-35% -ról, 8-11% -ra csökkent a húszas évek elsõ felében. Dr. Fenesi Ferenc népügyésznek a dr. Bárdossy László ellen folyó népbírósági büntetõperben elmondott vádbeszédében ez a tény, ez a törvény is felemlegetésre került, amikoris a népügyész a Horthy-korszak elejét, a szegedi gondolatot a világfasizmus elõfutárának nevezte (Lásd: Budapesti NépbíróságNb. I. 3557/1945/30. – 1945. november 2. valamint Népbíróságok Országos Tanácsa NOT. I. 2946/1945/53. – 1945. december 28.). A törvény faji jellegét tekintve Fenesi gondolatmenete, ha túlzásokat észre is vehetünk benne, némileg mindenképpen megalapozottnak tekinthetõ.
Babits Mihály a következõ gondolatokat fogalmazta meg nem sokkal az 1933-as németországi események után: „Az idei magyar könyvnapot kevéssel elõzte meg az európai könyv tragikus napja: a berlini könyvégetés. Barbár szelek fújnak, s Omar Kalifa korszaka látszik visszajönni. Az életet többre tartjuk a betûnél, s életnek pártunkat és harcunkat értjük, pártunk egyedül üdvözítõ világmegváltását. Ha ennek a betû nem segít, vagy éppen ellene hat: pusztuljon a betû!” A berlini égetés után egyre-másra készültek a különbözõ tiltó-tiltott indexek, listák. Elsõsorban a fajilag nem megfelelõ írók mûveit írták lajstromba, de készült lista a fajilag nem megfelelõ tárgyú munkák szerzõirõl is. Olyan kiválóságokról van itt szó, mint Shakespeare, Byron, Chaplin, Walter Scott, Defoe, James Joyce. 1820-ban ezt írta Heinrich Heine: „Ahol könyveket égetnek, ott végül embereket égetnek.” Igaza lett…

Papp Attila