Ötvenöt évvel ezelõtt, a kistarcsai internálótáborban halt meg az író, újságíró, költõ Somogyváry Gyula.

A mai Burgenlandhoz tartozó Fülesen született 1895. április 21-én, német származású családban. Jószágigazgató édesapja Somogyváron szolgált. A gyermekként ott töltött évek meghatározóak voltak számára. Innen ered magyarosított neve.
1929-ben vitézzé avatták világháborús frontszolgálatáért. A 19 évesen bevonult Freissberger zászlós fõhadnagyként szerelt le. Elsõ világháborús regénytrilógiájában e négy év szociografikus, lírai naplóját írta meg. Társainak, a „frontkamaszoknak” a Virágzik a mandula címû kötetben állított emléket, hisz ez a nemzedék, mint a mandula, pazarul virágzott, a szélviharban fele lehullott, de a megmaradtnak teremnie kell!

A Ne sárgulj, fûzfa! könyv címe hetyke, csakazértis szólás. Párja a „Fapofa, kilépés és neki a sûrûjének!” A befejezõ kötet: És Mihály harcolt. Ebben a szégyenletes 1918-as õszt beszéli el. Akkor mondta a Károlyi-kormány hadügyminisztere: „Nem akarok katonát látni!” Megrendítõ epizód, mikor a fegyverszünet parancsára hátravonuló bakák Csáktornya térségében elkezdik beásni magukat. „Szerettem volna egytõl-egyig megcsókolni ezeket a nyakigsáros, elnyûtt, agyonhajszolt embereket. Akik ilyen baromi szenvedések után mikor jártányi erejük is alig van, szó nélkül, parancs nélkül megállanak az elsõ magyar rögön, hogy arcot vessenek a Piave felõl elõretörõ ellenségnek. Ki mondta nekik? Senki. Azazhogy Mihály. Látrányi Mihály. Aki mindnyájunkban él. Minden magyarban. Csak a nevét nem tudják. Csak én tudom. Elesett Bludovnál, de a lelke tovább harcol bennünk.” – írta Somogyváry.

Kormánypárti országgyûlési képviselõként lelkiismerete szavára a zsidó törvények ellen szavaz. 1944-ben a Gestapo kész listákkal érkezik, Somogyváryt Mauthausenbe hurcolják, ahonnan 38 kilósan szabadul. A kommunisták internáló táborát már nem éli túl, 1953. február 12-én halt meg.