A Városvédõ Egyesület kiadásában megjelent a Honismereti Füzetek 33. kötete. A Horváth Ilona által szerkesztett Ecsettel, bronzzal, lélekkel címû könyv Bálits Kálmán életét és alkotói munkásságát fogja össze visszaemlékezéseken keresztül.

A kiadvány Nagykanizsa önkormányzata, a DKG-EAST Zrt., valamint az egyesület anyagi támogatásával készült a Nagykanizsai Szociális Foglalkoztató Nonprofit Kft. nyomdájában. A könyvet szeptember 30-án pénteken, 17 órakor mutatják be a Honvéd Kaszinóban. Megvásárolható a Tourinform Irodában, a Halis István Városi Könyvtárban, a Thúry György Múzeumban és a Deák téri Könyvesházban. – tudtuk meg Cserti Tibortól, a VVE elnökétõl.

 Akirõl a könyv szól…
Bálits Kálmán 1935. április 26-án született Diszel községben. Édesapja Bálits Ferenc körjegyzõ, édesanyja Simon Mária tanítónõ volt. Két bátyja után látta meg a napvilágot. Szüleivel 1941-ben költözött Nagykanizsára. Elemi és középiskoláit itt végezte el, 1954-ben tett technikusi érettségit a 20-as számú Kohó és Gépipari Technikumban. 1961-ben megnõsült, felesége Rácz Anna látszerész volt.
Nagykanizsára 1963-ban költözött vissza, a Dunántúli Kõolajipari Gépgyárban helyezkedett el, ahol nyugdíjazásáig (1991) dolgozott vas- és fémesztergályosként, mûszaki ellenõrként és függetlenített csoportvezetõként.
Képzõmûvészeti alaptanulmányokat Gyöngyösön, Szolnokon és Kõszegen folytatott. 1954-ben jelentkezett a Képzõmûvészeti Fõiskolára, de oda – nem a tehetség hiánya miatt – nem vették fel. Képességét igazából Nagykanizsára való visszajövetele után kezdte kibontakoztatni. Ebben nagy segítségére volt a gépgyár akkori igazgatója, Kállai Sándor, aki a vállalat kultúrházának (Erkel Ferenc Olajipari Mûvelõdési Ház) pincéjében biztosított számára helyet. Ott tervezte a két mozaikot is.
Nyugdíjazása elõtt kezdte meg a dunántúli olajipar történetét ábrázoló, mintegy öt méter hosszú bronzalkotást. Ebbõl három darab készült el, ezek a gyár irodaházának tanácstermében láthatók. A munkát azonban befejezni korai halála miatt nem tudta. Bálits Kálmán 1992. július 2-án, 57 évesen hunyt el.
„1969-ben a vállalat igazgatója megállított a gyár udvarán és rámutatott a IV. üzem homlokzatára, mondván: – Nem bántja a szemét az a csupasz falfelület? – Valahogy így kezdõdött.” – Ezeket a gondolatokat mondta Bálits Kálmán egy visszaemlékezésében, amikor a Történelmi tabló keletkezésérõl beszélt.
Elsõsorban akvarelleket festett, de olajképei és grafikái is jelentõsek. A zalai és balatoni tájakon kívül megörökítette P arádot, Mátrafüredet, Leányfalut, szívéhez közel állt az erdõ, a parasztház, a pince. Bensõséges, érzelemgazdag kapcsolatot tartott az õt körülvevõ világgal. Minden festménye a tájban, a természetben, a szabadban készült. Soha nem végzett félmunkát, mindig a teljességre törekedett.
Elsõ önálló kiállításától (1976) hosszú út vezetett el munkássága kiteljesedéséig. Életkörülményei nem tették lehetõvé a hivatásszerû képzõmûvészeti tevékenységet, így a munka mellett szívós emberi akarat és a tudásvágy töltötte ki életét. Egyéniségébõl fakadóan szinte mindent kipróbált a képzõmûvészet területén, így a festményeken kívül készült dombormûveket, mozaikképeket és szobrokat is.

B.E.