70 évvel ezelõtt, 1941 októberében avatta fel dr. Papp Simon, a MAORT vezérigazgatója Bázakerettyén a MAORT Munkásotthont, a késõbbi Déryné Kultúrházat. Ebbõl az alkalomból szervezett jubileumi programsorozatot a Bázakerettye és Térsége Bányász Mûvelõdési Egyesület.

A rendezvény hangulatát Soós Zoltán (olajos költõ): A furuszár forog címû 1987-ben megjelent kötete Zalai Szonettkoszorújának gondolatai alapozták meg.
„Mi lesz, ha nem lesz olaj? / Mi lesz, ha nem lesz? Mind mélyebbre mar / a fúrófejek regimentje s egyre / drágább a JÁTÉK? Addig úr marad / Folyékony Arany Õkegyelmessége, / míg nem jön egy új, forradalmin-olcsóbb / valami, egy új energiaforrás, / mi letaszítja trónjáról s örök / fedõt forraszt a pénznyelõ kutakra. / S akkor…nos, akkor eme Új miatt / nyírják egymást kerge nemzetek. / A föld kútjai pedig úgy lapítanak, / mint egy beroppant betonkripta. / Olajbányászok, ti, modern nomádok…/ ”

 A meghívott vendégeket, az olajipari cégek vezetõit, képviselõit, valamint a falu egykori és jelenlegi lakóit Biri László, a MOL Bányász Szakszervezet elnöke és Iványi László, Bázakerettye polgármestere köszöntötte a mûvelõdési ház udvarán felállított sátorban. Ezt követõen Bajzik Zsolt helytörténész négy fejezetben foglalta össze a 70 éves intézmény történetét, mely a sorsfordító kritikus pillanatokat mindig túlélte, és mûködése egybeforrt Bázakerettye fénykorával.
A Horváth Józsefné által vezetett interaktív beszélgetést többek között Udvardi Géza mérnök színesítette a ’60-as évek elejét felidézõ történeteivel. Két kiállítást is megtekinthettek a nosztalgiázók. A helytörténeti kiállítást Tóth János, a Magyar Olajipari Múzeum igazgatója nyitotta meg, a Zala Megyei Nemzetközi Festõtelepek anyagából összeállítottat pedig Szabó Tibor, az intézmény korábbi vezetõje.
A rendezvény csúcspontja a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház elõadása volt délután. A Mulat a fúrós címû egyfelvonásos zenés vígjátékot a közönséggel együtt fejezték be a színészek. „Rendes a dobos, a fúrószára forog / a fúrós legény vígan éli a világát.” – hangzott messzire a kellemes nyárvégi délutánon a közismert fúrós nóta.
A közönség körében hajdan nagy sikert aratott vígjáték érdekessége, hogy bázakerettyeiek szerzeménye, és õk is adták elõ egykor a kultúrházban. Írta: Farkas Sándor; Dalszöveg: Lakos Sándor; Zene: Stepán Rudolf. A darab cselekménye Bázakerettyén történt, 1947-ben.
Két emléktáblát is avattak e napon. Egyiket Gyurcsák János (1914-1979) kultúrház igazgató emlékére állítatta a Bázakerettye és Térsége Bányász Mûvelõdési Egyesület és Bázakerettye Község Önkormányzata. A másik táblát a MAORT Munkásotthon, majd Déryné Kultúrház fennállásának 70. évfordulója alkalmából állíttatták a magyar olaj-és gázipari vállalatok, valamint a MOL Bányász Szakszervezet.
A mûvészeti csoportok mûsorában Nagykanizsáról felléptek a VOKE Kodály Zoltán Mûvelõdési Ház mûvészeti csoportjai is.
Gyarmat a föld alatt
A mûsoros program elõestjén mutatták be a Gyarmat a föld alatt címû, MAORT perrõl készült filmet a Déryné Mûvelõdési Házban. A filmrõl a vetítés utáni beszélgetést levezetõ Tóth Jánost, a Magyar Olajipari Múzeum igazgatóját kérdeztük, elõbb azonban idézzük fel a történelmi hátteret a wikipédia alapján.
A történelmi háttérrõl
A MAORT perrel a kormány ürügyet próbált találni az Egyesült Államok legnagyobb olajipari cégének a Standard Oil Company of New Jersey magyarországi leányvállalatának, a MAORT-nak az államosításához, melyhez jogalapja nem volt, mert a részvények 96 százaléka amerikai kézben volt és a koncessziós szerzõdést betartották, a kitermelt kõolaj 15 százaléka az állam tulajdonába került. 1948. augusztus 13-án az ÁVÓ õrizetbe vette a már nyugdíjazott Papp Simont, majd több vezetõvel együtt letartóztatták. A késõbb nyilvánosságra hozott vád alapja „szabotázs” volt. Vádlói szerint Papp Simon szándékosan rossz helyeken végeztetett mélyfúrásokat, a dokumentációkat meghamisította, a termelést visszafogta, amivel szándékosan kárt okozott a népgazdaságnak. Az amerikai vezetõket, akik a letartóztatás után beismerõ vallomást tettek, a határra kísérték és kiutasították az országból. Az amerikaiak Bécsben közjegyzõk elõtt eskü alatt vallották, hogy a beismerõ vallomást kényszer alatt tették, ezért azt semmisnek tekintik. Az Egyesült Államok kormánya hivatalos jegyzékben tiltakozott a letartóztatások és a per lefolytatása ellen. A pert a „koncepciós” perek forgatókönyve alapján folytatták le kikényszerített vallomásokkal, amelyeket hamis tanúskodásokkal támasztották alá. A budapesti népbíróság külön tanácsa 1948-ban „a demokratikus államrend megdöntésére irányuló bûncselekmény” miatt Papp Simont halálra, társait 4 és 15 év közötti fegyházra ítélte. 1949-ben Papp Simon büntetését a másodfokú bíróság életfogytiglani fegyházbüntetésre változtatta és még 1948-ban kizárták az MTA tagjai közül, családját kitelepítették. Papp Simont a börtönben is dolgoztatták az olajipari terveken, sõt a recski kényszermunkatábor vízellátásának megvalósítását is vele terveztették meg.
1955 júniusában a börtönbõl szabadon engedték, és munkát vállalhatott. Az OKGT a kutatási dokumentációk rendezését bízta rá, ahol 1962-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig dolgozott. Kárpótlására és teljes rehabilitációjára nem került sor. 1970-ben bekövetkezett halála után 1989-ben állították helyre akadémiai tagságát, majd 20 évvel halála után (posztumusz) Széchenyi-díj kitüntetésben részesítették az elsõ magyar ipari jelentõségû kõolaj elõfordulás feltárásáért, mellyel hazánk kõolajtermelõ országgá vált.
– A filmet 1951-ben készítették – jegyezte meg elöljáróban Tóth János. – Aki nem ismeri az akkori történelmi hátteret, azt mondhatja, hû de jó filmet forgattak már 1951-ben nagyszerû színészekkel a fõszerepben, azonban a történelmi, politikai háttér ismeretében azt mondhatom, a film egy nagyszerû korrajz a II. világháborútól kezdõdõen az 1940-es évek végéig, és egészen jó propagandafilm néha bugyuta részletekkel.
– Milyen célból készítették a filmet?
– A II. világháború befejezése után katonai vezetés irányította a MAORT-ot, egyrészt ezzel próbálták igazolni, hogy törvényes cselekedet volt és az ország érdekét szolgálta a MAORT-per és a MAORT államosítása. A valóság azonban más volt, ugyanis 1941-ben, a világháború alatt az állam kincstári kezelésbe vette a MAORT-ot, de akkor azért, hogy a németektõl próbálja megóvni, és ne kelljen teljesen kiszolgálni a német hadigépezetet – annak ellenére, hogy a szövetségesünk volt. A II. világháború utáni állami kezelésbe vétellel, illetve az államosítással pedig az volt a cél, hogy könnyen megszerezzenek egy külföldi tulajdont. A magyar államnak jóvátételi kötelezettsége volt elsõsorban a Szovjetunió felé, az rt. termelésének a kétharmad része ment a Szovjetunióba néhány éven keresztül, s az itthon maradt rész nem egy esetben kevés volt az ország energiaellátására.
– A filmben lejátszott részletek megfeleltek a történelmi tényeknek?
– Sajnos nem. Mindezeket konkrét adatokkal tudjuk igazolni, mert a MAORT termelése 1943-ban érte el a csúcspontját, akkor már jelentõs exportálás is történt érthetõ módon elsõsorban Németország felé, de döntõen piaci alapokon exportálták az olajat. 1944-ben, a totális háború idején már csökkent az olajtermelés közel 100 ezer tonnával, elsõsorban azért, mert a MAORT-nál tevékenykedõ szakemberek, élükön Papp Simonnal a legfontosabbnak tartották a magyar állami és nemzeti érdekek védelmét. A magyar föld, a zalai föld alatti szénhidrogénkincs megõrzését, és azt, hogy ne legyen rablógazdálkodás, jelentõs mértékben sikerült is megakadályozni. A rablógazdálkodás igazából Bázakerettyén, Lovásziban, aztán majd Gellénházán, már a II. világháború utáni idõszakban folyt, amit az olajmezõk nem is nagyon tudtak kiheverni.
– Nevezhetõ-e egyáltalán dokumentumfilmnek?
– Nem, mivel minden dokumentális alapot nélkülöz. Egy kicsit hasonlít Galgóczi Erzsébet Vidravas címû könyvéhez. Az is egy korrajz, és ez is, de Galgóczi Erzsébet a korrajz pozitív oldalát domborította ki, a valóságot, itt a film pedig a negatív oldalát, azt, hogy egy hatalom, a hatalom birtoklása érdekében mi mindenre vetemedik, mi mindenre képes, és hogyan szolgálják ki a külföldi érdekeket. Pontosabban, ez esetben 1945 után a szovjet érdekek szolgálatában állt a magyar állam nagy része. Mondok egy példát: amikor szövetségesei voltunk a II. világháborúban a németeknek, nem hiszem, hogy komolyan felmerült volna, hogy német egyenruhát rendszeresítsenek a magyar hadseregben, de ’45 után felmerült, hogy a szovjet hadsereg egyenruháját kellene rendszeresíteni a magyar hadseregben. Ugyanez a szemlélet végigvonult a magyar iparon keresztül is. Szándékosan ellenezték a nyugati szemléletet, a nyugati technika átvételét, holott ha már valaki jól kitalált valamit elõttünk, azt saját érdekünkben érdemes lett volna átvenni. Nemcsak a szovjet ipar állt a legmagasabb színvonalon, hanem nyugaton is voltak komoly tapasztalatok, épp az olajtermelés területén.
Bakonyi Erzsébet