A sejtelmes cím sokak érdeklõdését felkeltette Kocsis Katalin, Liszt Ferenc és Nagykanizsa címû kötete iránt, melyet a minap mutattak be a Halis István Városi Könyvtárban. A kiadvány a Honismereti Füzetek 34. köteteként látott napvilágot a Városvédõ Egyesület és a Czupi Kiadó közös gondozásában.

A nyugdíjas könyvtáros a Liszt Ferenc emlékév, a zeneszerzõ, zongoramûvész születésének 200. évfordulója alkalmából lepte meg a városunk zenei múltja iránt érdeklõdõket. (Liszt Ferenc, a magyar zenetörténet egyik legnagyobb egyénisége 1811. október 22-én született az ausztriai Doborjánban, és 1866-ban halt meg Bayreuthban.) Elöljáróban olvasóink kíváncsiságát csillapítva eláruljuk, Liszt megfordult ugyan Kanizsán, de csak átutazóban. Fizikai valójában volt a nagykanizsai vasútállomáson. Lehetséges, hogy már zongoravirtuóz korában, a vasút elõtti világban is járt erre. 1860 után azonban, amikor a kiépülõ Déli Vasút révén Nagykanizsa is bekerült a vasúti közlekedés vérkeringésébe, s megteremtõdött összeköttetése a fõváros, illetve az Adria felé, Liszt minden bizonnyal többször is érintette városunkat Budapest és Róma közti gyakori útjain.
 

A könyv írása közben Kocsis Katalin megpróbálta követni, hogy Liszt Ferenc milyen nyomokat hagyott, hagyhatott Nagykanizsán, egy olyan városban, amelyhez személyes köze nem volt. Ám éppen ezért mégis tanulságos lehet e kérdés vizsgálata. Fokozottan tanulságos lehet a város, Nagykanizsa szempontjából, ha szellemi-kulturális-zenei életét Liszt Ferenccel, mint reflektorral világítjuk át az 1860-as évektõl megközelítõleg a II. világháború végéig.
Liszt Ferenc volt az elsõ, nemzetközi szinten „jegyzett” magyar zeneszerzõ. Életmûvének legfontosabb jellemzõje, hogy benne tökéletes egységet alkot, és egymást erõsíti zeneszerzõi, zongoramûvészi és pedagógiai tevékenysége. Mint csodagyerek zongorista indult, hogy aztán minden idõk legnagyobb hangszeres mûvésze legyen. Közhelyként hangozhat, de valóban forradalmasította a zongorajátszás mûvészetét, technikáját. Harmincas évei végéig, mint utazó virtuóz keresztül-kasul bejárta Európát, ám egyre inkább a zeneszerzésnek szeretett volna élni. 1848-ban gyökeresen változtatott életformáján, amikor Weimarban telepedett le, mint a nagyherceg udvari muzsikusa. Az 1850-es évtized szakadatlan komponálással telt számára, ekkor alkotta meg úttörõ szimfonikus költeményeit, komponálta, illetve öntötte végleges formába nagy zongora-ciklusait. Maradt energiája arra is, hogy tehetséges fiatal zongoristákat gyûjtsön maga köré, akiket aztán ingyen tanított, hatalmas utánpótlást nevelve ki így. Leszámítva egészen ifjú korát, amikor a megélhetéshez pénzt kellett keresnie, mindenkit ingyen oktatott, sõt a rászoruló növendékeit anyagilag is támogatta. A legjobbakat segítette elindulásukban, ajánlólevelekkel látta el õket, mozgósította érdekükben szerteágazó kapcsolatait. Mindez a jövõre nézve is meghozta gyümölcsét. Liszt növendékei közül a legjobbak maguk is kiváló zongoristákat neveltek ki, s a láncolat máig folytatódik. Legszebb példa erre egyik legutolsó növendéke, Thomán István, aki aztán késõbb – többek között – Dohnányi Ernõ és Bartók Béla, valamint a nagykanizsai Pásztor Irma tanára lett. E hármas tevékenysége eredményeként Liszt a romantika korszakának legjelentõsebb újítójává és emblematikus alakjává vált.
A füzet elsõ fejezete arról szól, hogy Liszt Ferenc átutazik Nagy-Kanizsán.
Nagykanizsa nem büszkélkedhet Liszt Ferenc látogatásával, netalántán koncertjével annak ellenére, hogy különösen az 1860-as évektõl igazán élénk zenei élete volt; ugyanakkor több közvetett kapcsolódási pont is kimutatható városunk és a zeneszerzõ között.
Eddig egyetlen eset dokumentálható pontosan, amikor valóban átutazott Nagykanizsán: ez 1865. augusztus 8-án, kedden történt. Két nap múlva Kanizsa hírlapjában a következõ tudósítás jelent meg: „Világhírû zenemûvészünk Liszt Ferencz f. hó 8-án vonult át a vaspályán, hihetõleg Füredre vagy Pestre”.
A lap következõ számában pedig ezt olvashatták a kanizsaiak: „Liszt Ferencz hírneves mûvész hazánkfia csakugyan Kanizsán vonult keresztül a vaspályán. Érkezése, ha csak kevéssel is az elõtt tudatott volna, városunk mûkedvelõi bizonyosan lehetõleges fényes fogadtatásban részesítették volna õt”. Az újságban említett „városunk mûkedvelõi” az 1863-ban megalakult Kanizsai Dalárda nevû férfikar, a város elsõ felnõtt énekkara volt. Az ötvennegyedik évében járó Liszt ekkor is Rómából utazott Magyarországra. Fontos idõszak állt mögötte: nem sokkal korábban szentelték abbévá; ekkoriban fejezte be az egyházi zene megújítása jegyében született Missa Choralis címû mûvét és dolgozott Krisztus oratóriumán.
Hogy Liszt tudatában volt-e, hogy egy Nagy-Kanizsa nevû helységen utazik át, és a név jelentett-e számára valamit, nem tudható. Levelezésében, írásaiban eddig nem
talált Kocsis Katalin írást arról, hogy említette volna városunkat. Így ez a tény csupán érdekesség és legfeljebb a korabeli utazási lehetõségeket illusztrálhatjuk vele.
B.E.