A pótszékek is elõkerültek hétfõn este a Móricz Zsigmond Mûvelõdési Házban, ahol Sándor György, „A semmit tudás egyeteme” címû mûsorával tette próbára a nézõk rekeszizmait.

A „humoralistával” a közel háromórás elõadás után beszélgettünk.

- Ma este egy nagyon jó közönség láthatott és hallhatott egy nagyon jó elõadót. Inspirálta a közönség, mindenki együtt élt a produkcióval, amit láthatóan élvezett. Hosszú évekig, talán évtizedig alig hallottunk önrõl. Hogy élte meg a közönség hiányát?

– Nem akarok nagy szavakat használni, de életem egyik legjobb elõadása volt a mai. Nem azért, mert én voltam olyan jó, hanem mert a közönség volt fantasztikus, minden nüanszot értettek, nem csak a felszínes poénokat. Visszatérve a kérdésre, voltak kisebb, nagyobb szünetek pályám során, de közben azért, ha nagy ritkán is, hallattam magamról. Nagykanizsán, ha jól tudom tizennyolc éve nem voltam. A visszatérések mindig olyanok voltak – még ha tíz év is eltelt közben –, mintha el sem mentem volna. Most nagyon jó passzban vagyok, sok minden történik velem, ismét járom az országot. Évekre visszavetett a feleségem súlyos betegsége. Meghalt, elment. Most sok olyan helyre megyek, ahova az évek során nem jutottam el. Debrecenben például húsz éve nem voltam. Kanizsán korábban többször voltam, sok ember felelevenítette a korábbi találkozásokat. Nagyon sok arcra emlékszem, többek között Harkány Laci bácsiéra. Emlékszem a HSMK-ra, az egykori tiszti klubra, szemben a valamikori Olajipari Mûvelõdési Házra. Ide mindig szívesen jöttem, jó emlékeim vannak. Ilyen élményekért érdemes élni. Amikor az embert így, ilyen szívvel fogadják valahol. Tudják, mit kapnak tõlem, érzik, hogy a közegemben vagyok. Ez a teljes Európa. Ilyen fogékony közönséget talán fénykoromban láttam utoljára, vagy talán akkor sem. Nagy pillanat volt a mai este az életemben, most még fel sem fogom, csak emésztem. Az elszálló szó mûfaja az enyém.

- Az elszálló szó mûfajaként definiálta mûfaját. Pont ezt, mikor manapság a humor gyakran nem több az ízléstelen idétlenségnél.

- Ez egy nagyon érdekes kérdés. A mai este bebizonyította, hogy amit csinálok, arra van igény. Az, hogy egy ilyen kis városban ennyi európai mûveltségû és érzékenységû ember van, ez elégtétel nekem. Persze attól még, hogy valaki az én humoromat nem szereti, vagy más tetszik neki, még lehet nagyon intelligens, és jó humorérzékû.

- Több meghökkentõ címû elõadása van. A lyukasóra után jött „A legvidámabb barokk”, majd „A több õrült naplója” és most „A semmit tudás egyeteme”. Hogy keletkeznek ezek a címek?

– Nem tudom. Ezek valahogy adódnak, vagy benne vannak a mûsorban ragozott alakban. Vagy jönnek, mint a poénok és a gondolatok. Én magam sem tudom nyakon csípni, hogy mikor és hogyan születnek, vagy mi a titkuk?

- Ma eléggé kitárulkozott a közönség elõtt…

- Igen. Talán ennyire még soha. Ez Pilinszkynek a mezítelenségi foka. Remélem nem volt bántó. Talán annak a családias hangulatnak volt ez köszönhetõ, ami itt ma kialakult. Ebben persze benne van Farkas Tibor fantasztikus munkája is. Ha csak annyit értem el, hogy a mûsoromra ilyen szépszámmal jöttek el, mint bevezetõ mûsorra, és látogatják a következõ színvonalas elõadásokat is, már megérte. Úgy tudom, jön majd Jordán Tamás és Eszenyi Enikõ is.

- A semmit tudás egyetemén mikor kezdõdik a második szemeszter?

- Ezt még nem tudom. Az is lehet, hogy egy lyukasórára megyünk vissza.

Czene Csaba