– Nem lett jobb az új kormánynyal. – volt egy munkatársam véleménye minap, ám érveimet hallva hamar belátta, tévesen ítél. – Családban, nagyobb közösségben – egyformán mûködik a dolog. Az adósságcsinálásnak ez a természete. Amikor csináljuk az adósságot, úgy érezzük, jobb. Telik mindenre. Valójában, tudjuk, ekkor romlott a helyzetünk. Amikor pedig felszámoljuk eladósodottságunkat, szûkebbre kell venni nadrágszíjunkat, rosszabbnak érezzük helyzetünket. Pedig valójában akkor javul. Ilyen egyszerû.

Múlt pénteken félpályás útlezárással tiltakozott az a szakszervezet is, melynek tagja vagyok. Úgymond a kormányzati intézkedések miatt. Ezzel átlépett az érdekvédelmi szerepbõl a politikaiba. Ám így a szakszervezeti tagok között, a munkavállalók között is ellentétet szított. Talán tiszteletben illenék tartani tagjai politikai nézeteit, amely tavaly a választáson is érvényre jutott. Hallom, többen gondolkoznak az enyémhez hasonló lépésen. Vajon a szakszervezeteknek az ország érdekeivel szemben kell fellépniük? Részérdekekért – például a rendõrök 40 évesen történõ nyugdíjba menéséért?
Vajon miért nem lépett föl ilyen határozottan munkáltatónkkal szemben? Bértárgyalásokon, évek óta, rendre, a menedzsment javaslatához közelebb landol a megegyezés… Legutóbb is, negyed évig még régi bérünket kaptuk. Vagy az új adótörvény iránti elégedetlenség szítása volt a cél? Összefüggésben áll mindez azzal, kitõl kapják fizetésüket szakszervezeti vezetõink?
Az idõpont pedig már csak hab a tortán. Kónya Péterék június 16-ra, Nagy Imre és mártírtársai kivégzése napjára hirdették meg „bohócforradalmukat. A Liga nem átallotta az orosz tankok beözönlése napjára, november 4-re tenni kormányellenes tüntetését. Persze, akinek semmit se jelent ez a nap…
Kilépésemhez a végsõ lökést egy általam is megválasztott szakszervezeti tisztségviselõ elvakult indulata adta. Nem. Ilyen gyûlölethez ne érezze háta mögött támogatásomat. Ha jobb belátásra nem tudom bírni, ezzel a kilépéssel legalább saját lelkiismeretem tiszta lesz. Én szóltam…
Papp János