Geiszl Zsófia (12.E), a Batthyány Lajos Gimnázium tanulója eddigi eredményei alapján meghívást kapott a hazai és határon túli egyetemisták szónokversenyére, amely az ELTE Múzeum körúti épületében november 18-19-én került megrendezésre. A XIII. Kossuth Szónokversenyen elmondott beszédét (melyet alább olvashatnak) a zsûri különdíjjal jutalmazta. Zsófi felkészítõ tanára dr. Hámori Zsoltné volt.

"Az igazság kutatása súlyos erõfeszítést követel tõlünk,
s ha megtaláltuk, még súlyosabb terhet ró ránk."
( Bacon: Az igazságról)

Jó napot kívánok mindenkinek! De mikor jó igazán egy nap? Akkor, ha nincs benne hamisság, akkor, ha tettünk valamit másokért. Ugyanis nincs ember, akiben ne élne a vágy arra, hogy igazat szóljon, cselekedjen, vagyis igazságban éljen.

De mi az igazság? Merre induljunk el, ha meg akarjuk ismerni? Adott körülöttünk a köznapi tények világa, de elindulhatunk a filozófia útján is, kereshetjük a jog kacskaringós ösvényein, mégis talán az erkölcs szakadékokkal övezett emelkedõin találhatunk rá leginkább. Ezek közül az utak közül bármelyiket is választjuk, nem lesz egyszerû dolgunk, ugyanis ahogy megyünk, az igazsággömbnek mindig más oldala fordul felénk. Minden nézõpont, tapasztalat, látásmód kérdése: ami a rajzon a felnõttnek egy kalap, az a gyermeknek egy óriáskígyó elefánttal a gyomrában. Tehát igaz az, amit az idõ egy adott pillanatában annak hiszünk?

Hol van hát az igazság a 21. század elején? Ha van, miért kell keresnünk? És fõképp: miért nem találhatunk rá? Talán azért, mert az emberek nemcsak meglelni akarják az igazságot, hanem el is akarják rejteni a füllentés, az elhallgatás, végül a hazugság köntösébe burkolva. Ez azért veszélyes, mert ha valaki elferdít egy tényt - ráadásul, ha ezt ügyesen teszi - , akkor az emberek már a hazugságot fogják igaznak tekinteni. És itt a baj! Az ember ugyanis a világ elõl vagy éppen maga vétkei elõl élethazugságokba menekül.

A hamisság pedig árad és árad világunkban: szavainkból, gesztusainkból, a televízióból, az áruházak polcairól. Az életünkbõl újra ki kell mosni a létezés valódi értelmét, mint a homokból az aranyat. A kérdés: hogyan lássunk hozzá? Már azzal is sokat teszünk, ha a televíziónk távirányítóját tudatosabban kezeljük. Ugyanis a média akadályoz meg bennünket leginkább az igaz megtalálásában azzal, hogy valóságosnak fest egy értéktelen világot. De miért is ragaszkodnak sokan ehhez? A középszerûséghez? Az illúziókhoz? Mert a valóság nyomasztó. De a megszépített kép becsapja az embereket, akik sajnos készségesebben nyugodnak bele valamilyen kellemetlen igazság elkendõzött magyarázatába, mint a nyers, egyszerû, tõmondatos igazságba. Egyszerûen így kényelmesebb. De ki csap be kit valójában? Aki hamis képet fest nekünk? Vagy mi csapjuk be magunkat, hogy mindent elhiszünk? Amit a tv képernyõje mutat, az maga az üresség. Zsákutca, mert nem vezet sehova. Akkor mi az igaz? A szemmel láthatatlan, a füllel hallhatatlan lényeg: a csönd az igaz. Higgyék el, önmagunkban, a csöndben, barátaink és családunk szeretetében – ott lehet a keresett igazságot meglelni.

A hazugság leleplezése, az igazság feltárása nagy erõfeszítést igényel. Az igazság kutatásánál csak egy nehezebb dolog van - eldönteni: mit tegyünk, ha megtaláltuk? Hallgassuk? Mondjuk ki? Tudnunk kell, az igazsággal szembesülni sokszor elviselhetetlen. Ezért közléséhez tapintatra van szükség. Azt is tudnunk kell, hogy az igazmondókat bár tisztelet övezi, de soha nem népszerûek. Sajnos a legtöbben inkább hagyjuk magunkat tönkretenni álságos dicséretekkel, mint megmenteni az õszinte kritikával. Tehát az igazság kimondása mindig felelõsség, tudása teher, birtoklása ugyanakkor kincs is.

Elgondolkodtak már azon, mikor és hogyan tehetünk szert erre a kincsre? Természetesen gyermekkorunkban, az oly szívesen hallgatott mesék által, hisz késõbb mi is mindannyian a magunk embermeséinek útkeresõ hõsei leszünk. Azért szeretjük a mesét, mert ott még kristálytiszta az igazság, mi több gyõz is. A mese segítõ tükör is. Elõször csak az arcunk tükrözõdik vissza, majd érezzük a lelkünk mélyén kavargó zûrzavart, de a mese megmutatja a kivezetõ utat is. Segít hinni abban, hogy az igazságnak, ha törik, ha szakad, de gyõznie kell. Segít hinni abban, hogy az igazságért harcolni érdemes. Mert ez a gyõzelem a világ értelme és vigasza.

Tisztelt Hallgatóság! Mikor jó tehát egy napunk? Egy kisgyereknek akkor, ha mesével ér véget, amelyet tovább álmodhat, netán felnõtt korára valóra válthat. A felnõtteknek akkor, ha igazságban telt a napjuk. Mikor élünk igazságosan? Ha szavainkkal és tetteinkkel nem ártunk, hanem segítünk másoknak. Néha csak azzal, hogy nem hallgatjuk el a hétköznapok igazságait. Néha csak azzal, hogy nem mondjuk tovább, amit mások hazudnak. Néha azzal, hogy nem kiáltjuk: „igaz”, mikor mindenki azt kiabálja. Néha az igazság a legegyszerûbb dolog. Kívánom, találjanak rá, és legyen jó a napjuk!