Az elmúlt hetekben a Helikon Rádió naponta többször ismételt mûsorából tudtam meg, hogy a hajdani nagykanizsai Zsigmondy-Winkler Mûszaki Középiskola idén ünnepli alapításának hatvanadik évfordulóját. Megtiszteltetés az ott végzett sok olajipari, vegyipari szakember számára és a valaha ott dolgozó pedagógusok, mûszaki szakemberek, kisegítõ alkalmazottak számára, hogy a 2000-ben megszüntetett, átszervezett iskola utódjaként mûködõ jelenlegi intézmény fõigazgatója megemlékezett errõl a jeles eseményrõl. A megye jelentõs részén elérhetõ Helikon Rádió jóvoltából a konkrétan nem érintett emberek tízezrei is értesültek e nem kerek, de jelentõs évfordulóról. Dicséretes dolog a múlt ápolása, a méltatás, megemlékezés. DE!

 A jelenleg már három tagintézménnyel mûködõ Mûszaki Szakképzõ Iskola fõigazgatója – egykori zsigmondy-s testnevelõ tanár,- feltehetõen kellõ iskolatörténeti ismeret hiányából és nem elfogultságból, megfeledkezett egy másik évfordulóról. Jelesül arról, hogy a vezetése alatt álló másik tagintézmény, a Széchenyi Szakmunkásképzõ és Szakközépiskola idén 125 éves! 1886-ban nyitották meg az egykori ipari iskolát Nagykanizsán. A volt ipari iskola, majd szakmunkásképzõ intézet, végül a Széchenyi István nevét viselõ szakmunkásképzõ és szakközépiskola sok ezer tanulója, egykori tanárai, oktatói, technikai dolgozói, akik közül számosan már nem élnek, joggal várnák el, hogy róluk is megemlékezzen az utódiskolájuk. Hiszen Õk is egyik egyenrangú tagintézménye a jelenlegi mamut-iskolának. Az iskolák összevonásakor ígéretek hangzottak el, hogy mindegyik volt önálló iskola megtarthatja sajátosságait, õrizni fogja hagyományait, múltját.
Ez az iskola sok ezer kiváló szakmunkást nevelt a városnak és az országnak. Nem volt célja az elitképzés, az értelmiségi életre készítés, „csak” tisztességes munkára, becsületes életre, helytállásra nevelt. Ennek ellenére több mérnök, pedagógus, vezetõ beosztást ellátó szakember, nagyvállalkozó volt egykor a tanulója.
Évtizedeken át a város legnagyobb iskolája volt 1000-1300 fõs tanulólétszámmal, százfõs tantestülettel, jelentõs mûszaki és technikai személyzettel.
Nehéz körülmények között, sokszor kétmûszakos beosztással folyt a nevelõ-oktató munka. A tanmûhelyekben, üzemszerû szervezettségben kiváló szakemberek adták át szakmájuk mesterfogásait. Országos versenyek tucatjait nyerték tanulóik, a 406-os IPARI márkanévnek számított országos szinten is. Több pedagógusa részesült magas állami kitüntetésben, megszüntetése évében pedig az iskola elnyerte a Magyar Köztársaság Oktatási Minisztere Elismerõ Oklevelét.
Engedjék meg, hogy a hivatalos megemlékezést és ünneplést pótolni nem akarván, az ipari iskola egykori tanulójaként így tisztelegjek a 125 éves egykori iskolám, a még élõ és elhunyt tanáraim, oktatóim emléke és sok ezer volt iskolatársam elõtt, bízva abban, hogy a szakmunkásképzés újra elnyeri méltó rangját.
Egyúttal eredményes munkát, – sok sikert kívánok az utód intézmény minden diákjának, pedagógusának, dolgozójának, függetlenül attól, hogy melyik tagiskola kollektívájába tartoznak.
Egy volt ipari iskolás