Egy Róma mellé elszármazott kanizsai asszony, Rossi (Nagy) Gabriella beszámolójából ismerhettem meg Notoba, Petõfi szobrához tett útját.

Majdnem tizenkét órát vonatozott, komphajóval kelt át a Messinai-szoroson. Siracusától még húsz kilométer autóbuszozás következett. Notoban, Petõfi elsõ olasz fordítójának, Giuseppe Cassonénak városában már Floriánával, alkalmi idegenvezetõjével szállt le.

„Floriana elkísér a Város Házára, ahol a bejárati teremben, több mint 2000 km-re Kiskõröstõl, ott áll Petõfi szobra. Újdonsült olasz barátnõm és a jelenlévõ köztisztviselõ is megérti ha ilyen helyzetben egy magyar elérzékenyül és csendben, tiszteletadóan szemlél távolról. Parányi életem talán egyik legszebb pillanata ez. Visszagondoltam apámra, akivel gyermekkoromban együtt fedeztük fel Petõfi költészetét.” – írja visszaadhatatlan hangulatú levelében ez a szívében mindig kanizsai asszony.

Ezután Cassoneról szól. 1843-ban született, Garibaldi seregében harcolt, sérülése és betegsége után fordult az irodalom felé. „1877-ben hallott elõször Petõfirõl, akinek verseire Meltzl Hugó kolozsvári egyetemi docens hívta fel a figyelmét. (Õ volt az a szász születésû tanár, akinek Petõfi összes költeményei a leghatalmasabb három szó volt.) A költõ verseit akkoriban Olaszországban csak német fordításokból ismerték. Cassone azonnal beleszeretett költészetébe és a költõ egész lényébe. Elhatározta, hogy eredetibõl kívánja fordítani, ezért megtanul magyarul. Ehhez hatalmas elszántság és nem kis erõfeszítés kellett. Életébõl több évtizedet adott a magyar nyelv megtanulására. Nyelvünket azonban csak írottan ismerte, hiszen halláscsökkenése még az anyanyelvében is nehézséget okozott.”

A szobor, Csíkszentmihályi Róbert mûve, 2001-ben az Orbán- kormány ajándékaként került Notoba, mintegy hálából Petõfi olasz apostoláért. Cassone nyomdokán az udinei Ruspanti profeszszor tartja életben a költõ kultuszát, aki Olaszországban is a szabadság, a nemzet ügyéért tollal és karddal küzdõ vátesz jelképe lett.