Ezzel a személyes jelzéssel kezdõdött az a Helytörténeti Klub az Ûrhajós utcai nevelõotthonban, amelyik arra szervezõdött, hogy az itt élõ gyerekek lakóhelyhez való kötõdését erõsítse.

A Széchenyi program keretén belül október közepétõl január végéig, szombatonként, tematikus tervezés alapján ismerkedtek az igencsak különbözõ életkorú, felkészültségû, érzelemvilágú lányok és fiúk jelenlegi lakóhelyükkel, annak múltjával, történelmi és építészeti érdekességeivel. A mintegy 15- fõs helyi tagsághoz csatlakoztak a Nagyrécsén családi otthonban élõ gyerekek is. Büki Pálné, a klub vezetõje a nem szokványos vállalkozásról így számolt be. 

Amikor Halmos Ildikó a Honvéd Kaszinó igazgatója – a projekt menedzsere – felkért a klub vezetésére, õszintén megmondom, elõször kicsit meghökkentem. Tizenöt éve, amióta a pedagógus pályáról nyugdíjba vonultam, nem kötött már semmi szeretett foglalkozásomhoz. Csak a szép emlékek! Nem is kellett sok gyõzködés, s máris a tervezés kellõs közepén találtam magam. S ha valaki azt kérdezi tõlem, hogy miért a nevelõotthonban és miért nem valamelyik általános iskolában – mert a lehetõség oda is szólt –, akkor csak azt mondhatom, hogy határozott kérésem volt a nevelõotthoni klub. Ne tûnjék nagyzolásnak, de mégiscsak ez az igazság: úgy éreztem, itt van rám a legnagyobb szükség, itt tudok ezeknek a gyerekeknek a legtöbbet nyújtani. A nevelõotthoni légkör, az itt lakók nem ismeretlenek számomra, hiszen a Honvéd Kaszinó Hölgyklubja immár ötödik éve adventi gyûjtõmunkát végez, s közös karácsonyi ünnepségen adjuk át az adományokat. Szóval, az erõs késztetés megvolt, s módszertanilag is járatos voltam a témában, hiszen hajdani kedves munkahelyemen, a Hunyadi iskolában hosszú évekig vezettem helytörténeti szakkört.
Azt tudtam elõre, de mégis szombatonként erõteljesen szembesültem azzal a ténnyel, hogy ezek a gyerekek mások, mint a szeretõ családban élõk. Elismerésemet – nehéz munkájuk miatt – gyakran kifejeztem a gyermekvédelemben dolgozó felnõtteknek. Ezeknek a gyerekeknek különleges élményeket kellett nyújtani, érdekes találkozásokat kellett megszervezni. Vendégeink: Kardos Ferenc költõ, könyvtáros, Ludvig Dániel festõmûvész, Kálovicsné Lebár Edit mûvelõdésszervezõ, Keppel Júlia táncoktató, vagy Gulyásné Raksányi Olga képeslapgyûjtõ is végtelen empátiával fordultak a gyerekekhez. A helytörténeti klub egyes foglalkozásai után mindig azon töprengtem, hogy vajon a lakóhely ismeretének és szeretetének üzenetébõl mennyi jutott el a gyerekekhez. Ha kevés, akkor is megérte, ha kicsit több, akkor meg örülhet minden résztvevõje – fejezte be Büki Pálné a beszélgetést.
K.H.