Valóban ébred a hosszú és megalázó mélabús álmából, a mesék birodalmából. Most nem delegál, de szavazataival, melyre sok-sok évtized óta nem volt példa, kér. Kéri a mesék, a mesélések beszüntetését. Hallják azok, akikre tartozik a figyelmeztetés. Csak az igazat – ez enyhítõ körülmény! Nehogy újra mesébe kezdj! Tudnod kell! Itt sem a mellébeszélésnek, sem az ígérgetésnek nincs már helye, mert itt a demokrácia, és nem a gyurcsányizmus törvénye lesz az úr. Etették itt több, mint fél évszázadon át, akit lehetett. Eddig úgy tûnt a mesézés kifizetõdõbb, mint az igazmondás. Mesézésért még nem törték be senki fejét, sikerült is jelentõs többséggel elaltatni vele a nemzet öntudatát, hazug bíztatásokkal, az eszmék gyûlölet melegágyában keltetett izmusokkal. Kergették, üldözték itt egymást a politikai és gazdasági izmusok, melyekért félrevezetett és megalázott emberek, a sosem volt elvek mondvacsinált harcmezején üldözték egymást a semmiért.

Most nem mesézni kell, hanem tenni! A nép, az Isten adta nép: szavazataival kér önbecsülést. Kéri alkotmányos jogait az élet minden területén, demokráciához való jogát – „népuralmát”. Olyan döntéshozatali rendszert, amely a többség akaratát juttatja érvényre. Szavazatainak súlyával kéri a látszatdemokrácia felszámolását, a való és hiteles demokráciára való áttérés folyamatát, a demokratikus elvek meghonosodását a mindennapi gyakorlatban. Kéri a jelenlegi hatalom arcátlan, fölényes, cinikus az egész magyar társadalom negligálásának (figyelmen kívül hagy, nem törõdik vele, leértékel, semmibe vesz) azonnali beszüntetését, kéri a vele való párbeszéd megkezdését. A sátáni jóslások idõszaka, a felelõtlen ígérgetések a magyar gyalázkodások korának vége. Mert ébred a nemzet! Pedig a hatalom mindent, még törvénytelen eszközöket is bevetve igyekezett, hogy a magyar eszmék, a nemzettudat demokratikus jogállam keretein belül ne gyõzedelmeskedjék. De válaszolt a nép: hazánk magyarul és nemzetben gondolkodik és érez. Felmérte, csak egyet tehet minden becsületes, gondolkodó, itt élõ – vallási és etnikai származástól és pártállástól függetlenül – ember, el kell gondolkodnia jelen helyzetünkön és összefogni továbbra is. Pártérdekeken felül kell kerekedni a magyar eszmének, melynek újrateremtésében fajtól, világnézettõl függetlenül helye van mindenkinek, aki a nemzetet tekinti és óvja a mesélõktõl. A nemzet akaratát tudomásul kell venni, hogy Magyarországon a magyar társadalom fogja megteremteni életének feltételeit, ami szerint élni akar. Nem a múlt rendszer „kiválóságai”, akik átmentették vagyonukat, nem is a liberális (romboló) eszmerendszer hirdetõi. Nem is a külföldiek. Csak egyszerûen a magyarság. Mi, magyarok egyike voltunk a bolsevistáknak koncként odadobott nemzeteknek, de túléltük. Ahogy korábban a tatárdúlást, a százötven éves török megszállást. Nagyon régi emlékkép jut eszembe: április negyedikén, egy falragaszon Magyarország térképe volt, fehér mezõbe tustollal írt szöveg: „Ne búsulj kenyeres – nem tart örökké – százötven év alatt sem váltunk törökké” Minden mulandó a jelenlegi is. Aki becsapja nemzetét, meghazudtolja önmagát és szembemegy saját választói akaratával is, áthágva minden erkölcsi normát – megfeledkezve a népképviseletrõl, mely a nemzet szolgálatát jelenti, amely önmagában dicsõséget és nem önkényuralmat jelent, nem is egy Rt. vezetését , olyan helyzetet teremt, amelyben a nép tehetetlenül sodródik a végzete felé – nincs helye a magyar politikai életben. A helyzet napról-napra aggasztóbb, az önkormányzatok az állam kivonulásával ellehetetlenülnek, közben olyan alapvetõ feladatokat kell ellátnia mely állami feladat, az ország életszínvonala folyamatosan romlik. Állandóak az áremelkedések, elviselhetetlenek a lakosság terhei. Romlik a nemzet egészségi állapota. Egekbe szökött az államadóság, küszöbön a gazdasági-politikai összeomlás. De a kormányfõ beteges hazudozásai szerint: „Dübörög a gazdaság és nagy a jólét”! Ezek ellen és nem csak a három mellett szavazott most a nemzet, és fejezte ki nem tetszõ akaratát. Ne biztassák a magyar népet azok, akik idejuttatták, ha egyszer elfogy a türelme és kezébe veszi sorsának intézését. A több évtizedes türelem mára kezd elfogyni, nem a nemzet tehet arról, hogy a legfontosabb, az erkölcsi tõke nem csak megkopott, de teljesen elillant olyannyira, hogy felmerül a jogos kérdés, volt-e valaha egyáltalán ilyen valutájuk? Most ismét jöhet a „magyarázom a jövõmet”, a vereség miért is gyõzelemsorozat, az általuk birkanépnek nevezetteknek az agymosása. De nekik szól, nem engedhetjük továbbra is szennyezni azt a nemzeti zászlót, melyre vérünkkel írtuk. Senkinek, soha többé nem leszünk gyarmata még akkor sem, ha az anyagi javaink kiárusításából lett kapitalisták egy petákot sem juttatnak vissza. De felhívjuk a figyelmüket, hogy ezen a földön, amelyen apáink vére folyt: „Vagyunk! Maradunk!”
Szalai Ferenc