Dr. Károlyi Attila ünnepi beszéde a háromszéki Kovásznán 2008.március 15.-én

Tisztelt Ünneplõ Közönség! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!  Háromszéki magyarok, székely testvéreink!

A magyarság egyik legszentebb ünnepén, az l848-as forradalom és szabadságharc 160. évfordulóján Nagykanizsa Megyei Jogú Város köszönti testvérvárosát, az ünneplõ Kovásznát. Külön tisztem átadni Önöknek Marton István polgármester úr üdvözletét ,megemlítve azt, hogy a nagykanizsai közgyûlés küldöttségének élén elsõ útja Önökhöz vezetett, azt szimbolizálva,hogy az új közgyûlés nyíltan nemzeti elkötelezettségû,amely szívén viseli a trianoni határokon kívül rekedt magyarság minden gondját-bánatát, de osztozik örömeiben is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

160 évvel ezelõtt „ a székelyek szeptember 17-ikén Háromszéken, az alsócsernátoni gyûlésen kimondták, hogy életüket és vérüket áldozzák a szabadságért. Sepsi-Szent-Györgyön, Kézdi-Vásárhelyen azonnal megkezdték a lándsák kovácsolását s Háromszéken mindenütt a hadi gyakorlatokat…Háromszék a magyar élet-halál harczának legfontosabb perceiben – Csányi László egykorú államférfiúi nyilatkozata szerint – oly férfias szilárdsággal mutatá fel az egyesült haza iránti szeretetének csalhahatlan jeleit, hogy a magyar történetnek Háromszék legközelebbi idõszaka mindörökre fénylapjait képezendi”

Ezek a dicsõ pillanatok és ünnepi percek számvetésre kell, hogy kényszerítsenek bennünket: jó úton járunk-e, ha hátra pillantunk, s ha elõre nézünk, a hátul jövõknek, az új generációnak könnyítjük-e helyzetét, vagy éppen ellenkezõleg : nehezítjük és új áldozatokra kényszerítjük.

Bocskai István erdélyi fejedelem halálos ágyán tett Testámentomában akár a mának
rendelkezett: „ szerettel intvén mind az erdélyieket és magyarországi híveinket az egymás közt való szép egyezségre, atyafiúi szeretetre.Az erdélyieket, hogy Magyarországtól,ha más fejedelemség alatt lesznek is, el ne szakadjanak, A magyarországiakat, hogy az erdélyieket el ne taszítsák, tartsák õ atyafiaiknak, és õ véröknek, tagjognak.”

Tisztelt Ünneplõ Közönség, az erdélyi fejedelmet gyötrõ kétségekbõl született látnoki jóslat és az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ugyanabból az alapgondolatból merítkezett, abból a fundamentális, és minden magyarban évszázadok óta benne lappangó, és létét meghatározó alapgondolatból, amit nemzetmegmaradásnak hívunk.

A magyart a Kárpát-medence tekenõjében az évszázadok viharos történelme gyúrta, a szíve kovásza dagasztotta, ezért vált etnikuma olyanná ami: hangulata a végleteké,szárnyaló gondolata és az új iránti vágyódásának produktuma nem egyszer az emberiségé, de valamennyi magyarnak van egy, közös tulajdonsága, ami egybõl sem hiányzik, ez pedig a szabadság iránt érzett olthatatlan vágya, Petõfi szavaival élve:”… átlõve oldalunk, Részünk minden nyomor. De szabadok vagyunk.”

De szabadok vagyunk.

Ez a három szó, amiért „ Hidvég és Árapataka közt eldördült a székelyek elsõ ágyúja; a kik hozzáfértek, elõször összecsókolták ezt az ágyút, a mestert, aki készítette, elsütötte, s azután szuronyszegezve ûzték vissza az ellenséget.”

Szabadság.

Miért oly fontos Bocskai Istvánnak, Rákóczi Ferencnek, Kossuth Lajosnak, Nagy Imrének?

Gábor Áronnak, az agyagfalvi székely gyûlésnek?

Mert egyet értettek minden korban; a szabadságon Bocskai az édes hazát, Rákóczi a pro patriát , Kossuth Lajos az éljen a magyar szabadság, éljen a hazát értette, Nagy Imre pedig utolsó segélykiáltásával a hazát és a szabadságot siratta.

A magyar a szabadságot a steppérõl hozta, de fiává a Kárpát-medence fogadta, a magyarnak a szabadság és haza ugyanaz, egymástól elválaszthatatlan, és azonossá vált fogalmak.

Jó úton járunk-e, vagy,- ahogy Szekfû Gyula mondta - „ Valahol utat tévesztettünk …”

Van-e tartásunk, van-e erkölcsünk, és ha megállunk a mindennapok küzdésében, hogy dicsõ elõdeinkre emlékezzünk, el tudunk-e számolni tetteinkkel, magatartásunk már említett következményeivel?

El tudott-e számolni Károlyi Sándor, a dolhai gyõzõ, a majtényi vesztes,amikor a kuruc zászlók földrezuhanó hangját halgatta, el tudott-e számolni Kossuth Lajos amikor turini magányában a zokogó özvegyek és síró árvák hagját hallotta…

És mi készítettünk-e számadást Mecséri János harckocsizó ezredessel, aki kötéllel a nyakán utoljára kiáltotta:

„Fiúk a zászlót, amit földbe tapostak, emeljétek magasra!”

Mi ezen a fényes napon a zászlót magasra emelve csak egyet mondhatunk: erkölcse pedig csak annak van, aki nem hazudik.

Nem hazudik felebarátjának, nem hazudik feleségének, gyermekének, nem hazudja el országa állapotát, és nem hazudja el a testvéri összetartozást.


Ady Endre 1911. márciusán a Galilei kör ünnepére írta ezeket a sorokat:

„..De Tûz és Tûz, én ifjú testvéreim,
Jaj, a Tüzet ne hagyjátok kihalni,
Az Élet szent okokból élni akar
S ha Magyarországra dob ki valakit,
Annak százszorta inkább kell akarni.”

Ma 2008. márciust írunk, és itt vagyunk, együtt ünnepelünk.

Székely testvéreink, köszönjük együtt az õsöknek az 1848-as forradalmalmat, a Tûz lángját, õrizzük, és ne hagyjuk kihalni.

Mi pedig köszönjük néktek, kovásznai magyaroknak a kitartást, az emberséget,a példamutatást, és a testvéri együvétartozást egy igaz, és jobb haza reményében.

Isten, áldd meg a magyart.

/Dr. Károlyi Attila ünnepi beszéde a háromszéki Kovásznán 2008.március 15.-én/