„Ezt az országot semmilyen hatalom, túlerõ nem veheti el tõlünk, mert mi töltjük meg magyar keresztény kultúrával. Kíváncsi vagyok, hol jelentik be az elsõ megmaradási rendezvényt, felvonulást vagy valami olyasmit, ami nekem eszembe sem jutott. Én talán elég találékony író és egyéb figura voltam, de tudván tudom, hogy a nép százezerszer találékonyabb nálam.”

Ezek a kristálytisztán gördülõ szavak voltak a legutolsók, melyeket a Magyar Fórum címû hetilap 2012. február 2-án megjelent számában olvashattunk tõle.Éreztük, hogy búcsúzik olvasóitól, mégsem akartuk elhinni a pár nap múlva bejelentett halálhírét. S mi lesz az újsággal, van-e még Magyar Fórum Csurka István után?

 Azon kevesek közé tartozom, akik minden csütörtökön kíváncsian várták lapja megjelenését, hogy mit mond Õ a világról, rólunk, magyarokról. Olyan tudás adatott neki, ami csak keveseknek, ami csak a fénybõl szerezhetõ meg, amit csak Isten adhat. Napi egyszerûséggel ezt úgy mondjuk, hogy tehetség. De nem csak az volt, annál sokkal több, a tudás, a jövõbe látás, az volt az Övé. Keveseknek adatik meg, csak a kiválasztottaknak. Õ az volt! Tudták róla mások is, azok is, akik írásait, darabjait elhallgatták, kitiltották, megtiltották. Elõzõ soraimban azt írtam, hogy kiválasztott volt, s mint ilyen, kimondatlanul is elvártuk tõle, hogy felülnézetbõl nézze a világot, ne vegye komolyan azokat a jelentéktelen alakokat, akik folyamatosan sértették, becsmérelték, legsúlyosabban megalázták, mert mûveit elhallgatták.
Vannak, akik azt mondják, hogy egy nagyember nagyvonalúan tudja kezelni az emberi gyarlóságokat, a tõle való elfordulást, az ellene fordulást. Ez nem igaz! Szenvedett tõle, írói érzékenységénél fogva jobban, mint a többiek. Aki olvasta írásait, és füle van a hallásra, kiérezhette belõlük, hogy bántotta. Bántotta, hogy évtizedekkel a „rendszerváltozás” után, a tomboló liberalizmusban, amikor már mindenki könyvet ír és ad ki, Õ indexen van. Már tudta, hogy hamarosan elmegy közülünk, de még át kellett élnie azt a becstelenséget, amit személye ellen elkövettek a liberalizmus harcosai.
Szombaton volt a temetése. Sokan hallották meg üzenetét, mert rengeteg ember állt koporsója mellett.
Azért voltunk ott, mert el akartuk mondani neki, hogy értettük, megértettük Õt. S azt is, hogy tudjuk mi a feladatunk. Elsõsorban olvasni írásait és elmondani másoknak, elmondani mindenkinek, hogy 2012. február 18-án napjaink legnagyobb magyar íróját temettük.
Isten vele Író Úr!
Somogyi Katalin