Február 24-én a könyvtárban emlékezett meg városunk Önkormányzata és a Nagykanizsai Polgári Egyesület (NPE) a kommunizmus áldozatairól. A zsúfolásig telt teremben a korszak átélõi a ’90-es években születettekkel együtt hallgatták meg Cseresnyés Péter polgármester és Tõkéczki László egyetemi docens gondolatait, melyeket ráhangoló vers és ének vezetett be.

- Visszaemlékezés, felrázás, 2002-ben ez vezetett minket, amikor elõször megtartottuk ezt az emléknapot. – idézte föl az országgyûlési képviselõ – Ám soha nem gondoltuk volna, évrõl évre nagyobb az aktualitása. – majd így folytatta:
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A kommunisták köztünk vannak!
Akárminek nevezzék is magukat, a kommunisták itt vannak. Persze, mivel ismerjük már a módszereiket és a jellemüket, könnyen felismerhetjük ezeket az embereket. Õk azok, akiknek lételemük a nemzet kiszolgáltatása, elárulása, a haza áruba bocsátása. Csak most már nem Moszkvába szaladgálnak, hanem Brüsszelbe és Washingtonba. És nem is tankokat kérnek a magyarok ellen. A módszereik sokat finomodtak, a céljuk azonban nem változott.
A kommunisták köztünk vannak!
Felemelt fejjel, büszkén sétálnak, és ma is harcolnak - ellenünk, magyarok és Magyarország ellen. Harsogják a hazugságaikat, akárcsak a múltban. Van pénzük - amelynek nagy részét tõlünk lopták -, és van sajtójuk is, így szinte bármit megtehetnek.
A kommunisták ma már nem marxisták, trockisták, sztálinisták vagy maoisták. Nem osztályharcosok, hanem jól fésült üzletemberek, öltönyös politikusok, jól fizetett értelmiségiek. Illetve annak álcázzák magukat, de a lelkük mélyén, szándékaikban kommunisták õk, akiket csak az éltet, hogy Magyarországot elárulják, a nemzetet kiszolgáltassák, és saját diktatúrájukat felépítsék. Mindszenty József bíboros emlékirataiban ezt olvashatjuk:
„Napokon és éjjeleken át szakadatlanul ismétlik elõttem "bûneimet"… Nagy bizonytalanságomban csupán egyet érzek: innen nincs kiút, és a bénuló idegrendszeren, a testen át ezek az új behatások bevonulnak a belsõ emberbe, agyába, lelkébe. Összerombolják öntudatának szerkezetét, eltépik ellenálló erejének szálait. Emlékezet, értelem, akarat, a nagy és szent értékek tudása elgyengül, elhalványul, szinte már csak pislákol.”
Nos, ugye a módszer mit sem változott. Mit is írt Mindszenty bíboros? „Napokon és éjjeleken át szakadatlanul ismétlik elõttem "bûneimet"…” Ezt teszik most is. Napokon és éjjeleken át ismétlik "bûneinket", ismétlik hazugságaikat, folyamatosan rombolnak, mert az a céljuk, hogy megtörjenek bennünket. Megtörjék és térdre kényszerítsék Magyarországot. Ne tévedjünk: õk kommunisták.
Akárminek is nevezzék magukat.
És ha nem vigyázunk, legújabb áldozatuk - ismét, újra - Magyarország lehet...
Minthogy az NPE idei középiskolás vetélkedõje Tisza István mártír miniszterelnök alakját állította középpontba, a róla szóló könyv szerzõjét, Tõkéczki Lászlót hívták meg vendég elõadónak. Ám az egyetemi docens szélesebb kitekintést is nyújtott:
Hölgyeim és Uraim, fiatal és idõsebb honfitársaim!
Nehéz egy olyan korról, eszmérõl, jelenségrõl beszélni, amely igen hosszú volt az emberi élet végességét tekintve. Ha belegondolunk, a kommunizmus csaknem egy évszázadot átfogott, és régiónkban, sajnos, meghatározta az életet. Nekem Tisza Istvánról kell beszélnem, mint a kommunizmus elsõ nagy áldozatáról. Az õ példája azért jó, mert egyszerre mutatja, mi volt várható. 1910 körül Magyarországon az értelmiség már tudhatta, hogy mi vár a kommunizmusban az emberekre. A társadalom legproblematikusabb csoportjainál nagy reménységet hozott a kommunizmus ígérete. Az, hogy el lehet venni a mástól, ami az övé, szét lehet osztani, és mindenki egyenlõ és boldog lesz. A kommunizmusnak ez az alapgondolata: megszüntetik azt a magántulajdont, melyet az emberek többsége azért generációkon keresztül halmozott fel. Ezzel önmagában szembefordult az isteni teremtéssel. Hiszen az emberek születésüknél fogva nem egyenlõek. Ez nem azt jelenti, hogy örülnünk kell annak, – ami a mi korszakunkban, sajnos, újra megjelent – hogy olyan nagy különbségek vannak az emberek között. Van, akinek szinte semmije sincs, akinek a hétköznapi léte is nagyon nehéz, míg másoknak rengeteg vagyona van, sokszorosan több annál, mint amire szüksége van. A kommunizmusnak az a hazugsága, hogy meg lehet változtatni a világot atekintetben, hogy mindenki egyenlõ és boldog lesz, minden józan ember számára belátható. Olyan világot teremteni, ahol mindenki egyenlõ, miközben az ember teremtési rend szerint nem egyenlõ, csak erõszakkal lehetséges. Erre hívták fel a figyelmet Tisza Istvánék 1903-tól az Az Újság majd 1910-tõl a Magyar Figyelõ címû lapban. A kommunisták meg is hirdették a diktatúra elvét.
Azok az emberek, akik ma Magyarországon folyton demokráciáról beszélnek, valójában olyan diktatúrát akarnak, amely nem a régi, a fegyvereken, terroron alapuló, hanem olyat, amelyben a pénzen keresztül mindig ugyanazok vannak lent és ugyanazok vannak fent. Mindig ugyanazok a zsákmányállatok és mindig ugyanazok a csúcsragadozók. Ami most történik, az nem más tulajdonképpen, mint a kommunizmusban kifejlõdött gátlástalan vezetõ rétegnek a békés átmenetbõl következõ olyan helyzete, amelyben sok mindent meg lehet tenni. Fõleg azért, mert olyan emberek támogatják… És itt lehet elmondani kicsit ironikusan: az ember kívánná idõnként, bárcsak nyugaton, mondjuk egy fél évig, kommunizmus lett volna. Akkor egészen máshogy viszonyulnának a világhoz.
Tisza István a történelmi Magyarország utolsó nagy alakja volt. Azért gyûlölték, mert õ pontosan tudta, a magyarságnak az önvédelmét a korabeli idõszakban létrejött szerkezet, az Osztrák-Magyar Monarchia tudta biztosítani. S enélkül a magyarságot létében fogják fenyegetni bizonyos erõviszonyok Európában. Tisza István azért lett a kommunizmus áldozata, mert nem lehetett megrágalmazni. Sok mindent mondanak Tiszáról, hogy õ kezdeményezte a háborút. Kérem, 1922 óta – amikor a monarchia külügyi iratait kiadta az osztrák kormányzat – mindenki tudja, hogy Tisza István volt az egyetlen, aki a háború ellen szavazott, és egy hónapig feltartóztatta a háború kitörését. Aztán jönnek mások, hogy Tisza vad földbirtokos volt… Bár gróf volt, mert nagybátyja gyermekek nélkül halt meg, s rájuk hagyta a grófi címet, de azt soha nem szerette. Ugyanis õ egy patriarchális szemléletû, hívõ református ember volt, aki – amikor Kocsordon és máshol járvány volt – a parasztembereknek maga vitte a gyógyszert. Óvodát építtetett. Egyszerûen megpróbálta elõre szervezni azt a világot, mely világot, sajnos, csak a nyugatiak élvezhettek. A magántulajdon alapján, a technikai fejlõdés, a tudás, az etika, a fegyelmezett munka révén egyre több áru lett, és annak az elosztása révén mindenki egyre jobban járt. Ezt az egyedül járható európai utat fékezték meg a kommunisták. Õket csak a politikai hatalom megszerzése érdekelte. Az összes többi nem. Pedig lehet tudni, kérem, hogy a diktatúra, a politikai rendõrség és egyebek, azok nem termelnek. Csak az egymással békességben élõ emberek termelnek.
És itt jön, hogy mi a kommunizmus és a polgári világ, a keresztyén világ között a különbség. Amíg a keresztyénség azt mondja, hogy a megromlott emberi természettel is a világ alapja az együttmûködés, a szeretet, mert csak ebben az összefüggésben lehet élni. Bármi az emberi kultúrában az együttmûködés alapján születik. Mit mond a kommunizmus? A világ mozgatóereje a konfliktus, az osztályharc, vagyis a gyûlölet. Gondoljuk meg, hogy mekkora különbségrõl van szó! Tisza István és környezete már az elsõ világháború elõtt világosan látták, az a fajta „prófécia”, – sok jószándékú, buta ember is képviselte – mely arról szól, hogy evilágon is meg lehet teremteni a földi paradicsomot, az az egyik legnagyobb és leggonoszabb hazugság. 1910-ben írta Heller Farkas közgazdász, hogy a magántulajdon megszüntetése csak rengeteg ártatlanul kiontott vérhez fog vezetni. És ahhoz is vezetett. Miközben sajnos, ma Magyarországon sok ember joggal kezdi el gyûlölni a nagy magántulajdont. De azért tanuljuk meg: magántulajdon nélkül nincs civilizáció. A magántulajdon olyan motivációja az emberi életnek, ami nélkül csak a Kádár-rendszer „Fogjuk meg és vigyétek”- típusú magatartása lehetséges.
Nem arról van szó, hogy a magántulajdon szentség. Hogy ahhoz nem lehet hozzányúlni. Nem. A magántulajdont szabályozni kell. Törvénnyel, erkölccsel korlátozni kell. Tisza István jómódú ember volt, de természetesnek tartotta, hogy a társadalom, az egyháza céljaira áldozatot hozzon. Úgy gondolta, hogy áldozatkészség nélkül az emberi társadalom nem mûködik. A kommunizmus egy sajátos világ. Ott csak egyesektõl várják el az áldozatot, másoktól nem. Vagyis ismerik a régi, jó megfogalmazást: mindenki egyenlõ, de vannak egyenlõbbek. Sajnos a mi világunk kezd erre visszaalakulni, egyszerûen azért, mert a nyugati világban megszûnt a keresztyén hatás. Megszûnt a keresztyén erkölcs korlátozó rendszere. És a neoliberalizmusban azt hiszik a bankok, a nagy tõkeközpontok, hogy nekik mindent lehet. Sajnálatos világ ez, kérem, mert a kétségbeesett, reményvesztett emberek körében újra hitelessé teszik a kommunizmusnak azt az ígéretét, hogy õk majd egyenlõséget teremtenek. Márpedig a történelemnek az az értelme, – sokszor szoktam a történész hallgatóimnak mondani - hogy tanuljunk belõle. Nem kell még egyszer elmenni a falig. Meg kell tanulni, hogy bizonyos dolgok nem kikerülhetõk. Ahogyan az ember véges, az élete, az egészsége – ugyanúgy meg kell tanulni, a földi paradicsom nem elérhetõ.
Tisza István abban gondolkodott, hogy az ember, megtalálva helyét etikusan cselekszik, vagyis amit a keresztyénség mindig mond: nézd a másik érdekét is! És segíts a másikon is! Fõleg annak, akinek az Úristen többet adott, – mondja Tisza – annak többet is kell szolgálni. A kommunizmus nem szolgálat-etikájú társadalom, hanem zsákmány-etikájú társadalom. Ami most körülöttünk van, neoliberalizmus címszóval, ugyanez. Látszólag ezek még harminc évvel ezelõtt egymással harcoltak. A közös bennük, hogy mind a kettõ végtelenül materialista. Az egyik vörösen materialista – kifejezve a százmillió embernek a kiontott vérét. A másik fehéren materialista, amely a bankokon keresztül teszi lehetetlenné sok százmillió ember életét. Nehogy azt higgyük, hogy amikor a kapitalizmus kritikáját mondja valaki, a kommunizmust kívánja vissza. Nem errõl szól a dolog. Tisza István egyszerre volt földbirtokos és bankalapító. És nem véletlen, hogy a hívõ reformtus Tisza István – amikor a bankról gondolkodik – Kálvinnak a bankról való gondolatait teszi magáévá. Hogy van ez Kálvinnál? Maximálisan csak öt százalékos kamatot szabad szedni. Tisza István kora Magyarországnak a fénykorát jelentette, sajnos az õ halála jelezte a történelmi Magyarország végét. És gyakorlatilag elkezdõdött a magyarság teljes kiszolgáltatottsága.
Már két évvel a szovjet rendszer megteremtése után, igaz, csak három hónapra, uralomra jutott Magyarországon a kommunizmus. Amely az erõszaknak az uralmát hozta a világba. A vörös terror sokszáz ember halálát hozta. Hitler a Mein Kampfban leírja, Münchenben volt a bajor tanácsköztársaság idején. És ott látta, a kommunizmus hogyan teremt rendet. Egyszerûen összeterelték a jómódú polgárokat, ha nem menekültek el, falhoz állították és kivégezték õket. És Hitler akkor döbbent rá, az erõszaknak világtörténelem formáló ereje van. Ami szintén azt mutatja, hogy amikor folyamatosan csak a nácizmusról beszélnek, valamirõl elfeledkeznek. Valami megelõzte a nácizmust, amitõl az megtanulta az erõszaknak, a terrornak, a tömeges öldöklésnek a rendszerét. Tisza Istvánról azért kell megemlékeznünk A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján, mert õ nem véletlenül jelezte, hogy egy új világ keletkezik. Olvassuk csak el Vázsonyi Vilmosnak, egy baloldali, radikális, zsidó embernek az életét. Amikor meghallotta, hogy Tisza Istvánt megölték, abban a pillanatban elmenekült Magyarországból. Mert egyvalamit tudott. Lehetett õ baloldali, lehetett õ Tisza ellenfele. Viszont pontosan tudta, – mint ahogyan késõbb be is igazolódott – hogy õ volt a második az agyonlövendõknek a listáján. Szimbolikus embereket tüntettek el elõször, utána ment lefelé, ment lefelé a terror.
Én azt kívánnám azoknak, akik itt vannak, és azoknak is, akik nincsenek itt, hogy ez a kor legyen lezárt kor. És úgy emlékezzünk rá, hogy az Úristen megengedte a világtörténelem védõoltását a kommunista hazugságok, az utópista, egyenlõségi hazugságokkal szemben. És ezért kell emlékeznünk azokra az elõdeinkre, akik által ez a szörnyû áron szerzett immunitás, védettség hatékony lehet. Mert ha elfelejtjük azt, hogy hogyan történt, akkor magunkra, de még inkább gyermekeink, unokáink számára idézzük elõ újra a veszélyt.
A megemlékezés végén került sor az NPE idei középiskolás vetélkedõjének eredményhirdetésére. Megosztott negyedik helyezést ért el két keris csapat (Daróczi Brigitta, Lakatos Lilla, Marton Dominika, Paizs Zsófia, Papp Viktória és Szabó Nikolett, Aczél Éva, Kálovics Tibor) és két batthyánys (Benkõ Viktória, Böjti Bence, Fecske Dalma, Herman Franciska, Tislér Tamara és Gerencsér Lilla, Oláh Lídia, Székely Adrienn, Tarnai Hanna, Vida Ágnes). Harmadikak lettek a Mezõ versenyzõi (Bódis Barbara, Büki Noémi, Györkös Kitti, Léman Noémi, Pozdorecz Bettina), a BLG diákjai (Majlinger Réka, Jakab Bálint, Hajmási Ákos, Godinek Rita, Harmadás Gergely) második helyezést értek el. A „Fogjunk kezet a magyar nemzet megmentésére” középiskolás vetélkedõt a Somogyi Bálint, Vugrinecz Mátyás, Badó Dávid, Menyhárt Ágnes, Oláh Norbert összetétellel a Piarista Iskola csapata nyerte.