A salakmotor világbajnokság hivatalos honlapján már javában számlál a visszaszámláló, hiszen szombaton 19 órától a Letenyéhez közeli Gorican határában felépült pályán ismét felbõgnek a motorok. A Speedway GP idei sorozatának hetedik állomása lesz a horvátországi, mely a korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is tömény izgalmakat ígér az oválpályán. (Az elõkészületek már javában tartanak Muracsány 8000 férõhelyes motoros arénájában.)
A szervezõk szerint legalább öt és félezren érkeznek majd a rangos eseményre, s köztük minden bizonnyal a lengyelek alkotják majd a legnépesebb kontingenst. Igaz, ezúttal a tengerentúli versenyzõk viszik a prímet a sorozatban, hiszen az amerikai Greg Hancock (aki tavaly éppen a horvát helyszínen biztosította be 2011-es világbajnoki címét szeptember végén) vezeti a táblázatot két ausztrál, Jason Crump és Chris Holder elõtt.
Sz?ljon hozz?!
Népes lesz a skandináv küldöttség is, hiszen a salakmotor elit négy-négy dán és svéd versenyzõt is felvonultat az élbolyban. Az élmezõnyben továbbá két lengyel, valamint egy-egy angol és orosz vaspapucsos áll.
A muracsányi környezetben (képünkön) elõször 2010-ben rendezték meg a salakmotoros egyéni világbajnokság aktuális futamát, melyen akkor a mezõny tartalékjai között magyar versenyzõ is helyet kapott.
P.L.