Göndör István (MSZP) országgyûlési képviselõ: Elhibázott adópolitika, kudarcos gazdaságpolitika. A 2011. évi zárszámadás címmel tartotta aktuális sajtótájékoztatóját.
Ahogy fogalmazott, a tavalyi volt az elsõ olyan költségvetés, melyet a Fidesz készített és hajtott is végre, s adatai szerint meg is bukott, hiszen a zárszámadás több száz milliárdos plusz forintot hozott elõ. A megújulás és növekedés évének beharangozott esztendõ után a végelszámolás szerint a központi költségvetés hiánya majd 1600 milliárd lett. Ahogy Göndör elmondta, ez az összeg 2010-ben 914 milliárd volt.
Sz?ljon hozz?!
Az árfolyamveszteség okozta hiányról esett ennek kapcsán szó, illetve a magánnyugdíjakból "elvont" 1407 milliárd is a fent elsõként taglalt eredménynek az elérésére volt elegendõ, ráadásul a folyó fizetési mérleg hiánya 81 százalékról mindössze 80,5-re jött vissza.
A zárszámadás kapcsán a szocialista képviselõ szerint kiderült, hogy a szegényebbek még szegényebbek lettek, míg a nagy jövedelemmel bírók még inkább igénybe tudták venni a családi adókedvezményeket a NAV jelentései alapján.
A Széll Kálmán Terv kapcsán Göndör azt is elmondta, hogy a rokkantnyugdíjak, a az új nyugdíjrendszer, valamint a közösségi közlekedés fejlesztésének területén is a bizonytalanság az úr mindenhol.
Az EU-s pénzek majd kéttucatnyi százalékát nem használták fel (250 milliárd forint), miközben a zárszámadás szerint az ország 233 milliárdot fizetett be e téren a közös kasszába...