"Juháááász" - szólt hangosan a jobb szélen a kis Messi-feliratos, s a 64-szeres válogatott védõ, Roland nem is tehetett mást (miközben a fél Bányász-pálya jót derült a bátor fickón), passzolt is laposan az üresen robogó UFC-s lurkónak, hiszen ilyen éles meccsen nem is tehetett volna mást a belga RSC Anderlecht labdarúgója.

Ekkor már túl voltunk az UFC Nagykanizsa U13-as labdarúgó együttesének ezüstérmes díjátadóján, melyre két válogatott labdarúgó is érkezett egy baráti látogatás keretében: reggel negyed tízkor Juhász Roland és a nyártól szintén légiósnak állt Czvitkovics Péter szállt ki a fehér terepjáróból, hogy élménybeszámolójuk, a gratulációk bezsebelése után egy közös focit is belevegyenek programjukba a kicsikkel.
Mely feszített volt, hiszen Juhász még a nap folyamán injekciós kezelésre kellett hogy jelentkezzen, illetve mentek válogatottbeli társával még egy dabasi, a kanizsaihoz hasonló eseményre is.
Azért a Bányász pályán a nagy meccsek elõtt, alatt és után folyamatosan aláírás-osztások, fényképezkedések "elszenvedõi" voltak a belgiumi idegenlégiósok, akik közül Czvitkovics csak most ismerkedik még az új életformájával:
- Voltam már kint a KV Kortrijknál, hogy lássam, milyenek a körülmények, most pedig még kaptam egy hetet, hogy itthon mindent elrendezhessek a továbbiakkal kapcsolatban - így a középpályás. - Megmondom õszintén, nem a kifejezés rossz értelmében, de kicsit már elegem volt a debreceni játékoskorszakomból, s ebbe az is belejátszott, hogy már évek óta szívesen mentem volna külföldre. A célom mindenesetre az, hogy fél év után ne azzal kelljen hazakullognom, hogy az edzõ nem számított rám, inkább szeretnék továbblépni onnan is egy még jobb csapatba.
Juhász Roland ellenben már rutinos labdarúgó a belga élvonalban, s ezzel kapcsolatban túlzottan sok újdonságot nem is lehet tõle megtudni, hacsak nem arról érdeklõdünk, milyen is egy-egy meccs a legnagyobb riválisok otthonában:
- No, igen, a Standard Liege-hez menni mindig rázós, hiszen a vallonok stadionja roppant hangulatos, s szurkolóikat sem kell külön noszogatni akkor, ha az Anderlecht érkezik. Az FC Bruges otthonában is remek a hangulat, igaz, mióta én a brüsszelieknél vagyok, szinte nem nyertek semmit, ugyanakkor Tõzsér Daniék Genkje már keményebb dió, velük megszenvedtünk többször is. Nem véletlen, hogy idén õk lettek a bajnokok, ettõl függetlenül azt mondom, a legjobbak, mi, a lilák vagyunk...
Utóbbit már mosolyogva tette hozzá, azt azonban már a lehetõ legkomolyabban elemezte, mi is a véleménye barátja, Dzsudzsák Balázs Oroszországba szerzõdésérõl:
- Nem érdemes az orosz ligán mosolyogni, hiszen az utóbbi években amekkora pénzeket ölnek ott a futballba, azzal szinte lehetetlen versenyezni. El kell fogadni, hogy ezzel párhuzamosan az ottani bajnokság is egyre nívósabb, s amennyiben azok az erõsítési tervek, melyekkel kalkulálnak, megvalósulnak a Mahacskalánál, biztos, hogy rövid idõn belül az európai kupákban láthatjuk majd a dagesztáni klubot Balázzsal együtt.
A Kaukázusban bizonyára annak örülnek a legjobban, hogy csapatuk euró tízmilliók fejében erõsödik, itt Kanizsán ellenben akkor voltak a legboldogabbak a gyerkõcök, amikor Juhászék az öltözõbõl kikukucskálva a csukáikat is odaadták a sorban várakozóknak. Kell-e ennél nagyobb öröm a kis focistáknak? Gyanítjuk, aligha...
 

Polgár László