Ma 2025. 5 11.
Ferenc napja van.
Látogatók száma : 57743509    








Honlapkeszites

Ha már elszólták magukat, biztos rá is hajtanak a sakkozók

(Arany)érem átadójával együtt meghirdetett bankettjére készülõdött az Aquaprofit-Nagykanizsai Tungsram Sakk Klub NB I-ben bajnok sakkcsapata. Mint ismert, az együttes méltán a sportág hazai etalonja, hiszen idén (is) pontcsúccsal - 97,5-tel - lettek bajnokok a legfelsõ osztályban, történetük során immár negyedszer.


Sz?ljon hozz?!

Illetve, ahogy a város nevében gratuláló polgármester, Cseresnyés Péter fogalmazott - eggyel többször, de az asztalnál ülõk köszönve a megelõlegezett bizalmat, mosolyogva pontosítottak. Viszont az ötödik bajnoki elsõséget nagyon akarhatják a kanizsaiak, hiszen a néhány perccel késõbb szintén szólásra emelkedõ Nádasi Tamás, a névszponzor részérõl ugyancsak az ötödik megnyert szezonról beszélt a negyedikkel a tarsolyban.
A hangulat tehát adott volt, s az összejövetel keretében természetesen jutott idõ az értékelésre is többek mellett dr. Flumbort András csapatvezetõ részérõl. Balogh Csabától Prohászka Péteren át Faragó Ivánig bezárólag számos remek teljesítmény szükségeltetett a gyõzelemhez, melynek sportértékét külön növeli, hogy a tervek szerint már szinte biztos a részvételel az idei "sakk BEK" küzdelmein, melyet ebben az esztendõben Szlovéniában rendeznek.
S akkor néhány szót az eddig talán kissé mellõzött második számú csapat szereplésérõl. Nos, az Aquaprofit-NTSK II együttese a második vonalban az elõkelõ negyedik helyen végzett egy igencsak hektikus idény után. Elõzetesen a bentmaradásban gondolkodtak a szakmázók, s ennek kezdetben "meg is feleltek" a sakkozók, aztán olyan lendületet vettek, mellyel a végén még a bajnoki dobogó második fokára is volt esélyük. A várakozásokat tehát felülmúlta a kettes számú egység, melybõl külön is kiemelendõ Orsó Miklós teljesítménye, aki 11 partijából nyolcat nyert és hármat hozott remire. E szekciónál azonban tisztában vannak azzal, hogy az új bajnokság sem lesz könnyû, s inkább az óvatos tervezgetés hívei. Aztán ha ezt az ideihez hasonló produkcióval lehet fokozni, az külön öröm.
Amikor, mint már tudjuk, a nagyok az ötödik bajnoki címmel a zsebükben foglalhatnak helyet a jövõ évi bankettjükön. Ha sikerül nekik, a jogos gratuláció sem marad el számukra a sakktársadalmon belül.

Polgár László



2011-06-25 12:08:00





Hozzászólások: