Ezzel a címmel tartott elõadást Biksu Dzsampa Lungtog, osztrák származású buddhista szerzetes a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszán.

Az elõadó harminc éve él szerzetesként, folyékonyan beszél tibetiül, õ a Dalai Láma tolmácsa. Lehota M. János bevezetõ szavaiban elmondta, hogy a vendég nem hagyományos elõadást akar tartani, hanem társalogni szeretne az egybegyûltekkel. A cél, hogy két kultúra beszélgessen egymással. Bepillantást nyerhettünk a tibeti kultúrába, a tibetiek mindennapi életébe egy rövid film formájában. Láthattuk a Dalai Láma lhasai palotáját, tibeti szerzeteseket vitatkozás közben, amely a szerzetesi élet meghatározó része. Kolostorokat, tájakat, Buddha-szobrot, melyek mind a buddhizmus, Tibet sajátjai.

A szerzetes a legtöbbet a tudatról és annak formálásáról beszélt. Azt mondta, a tudat minden ember számára kincs, csak tudnunk kell, hogyan használjuk. Mindenki szeretne boldog lenni, de ennek eléréséhez külsõ dolgokat – mint például autó, ház, pénz – keresünk, holott a tudatunké a legfontosabb szerep ebben. Amíg ott olyan dolgok találhatók, mint féltékenység, önzés, addig nem vagyunk igazán boldogok. A tiszta tudat, amely az odaadást, a szeretetet, a türelmet, a dolgok valódi állapota iránti megismerés vágyát foglalja magában, belsõ boldogságot eredményez.

A buddhizmus lényege az a leírás, amely megmutatja nekünk, hogy a tudatunkat hogyan vagyunk képesek a negatív dolgoktól megszabadítani. Ezt segíti a meditáció, amelynek két része van: az összpontosító, amely megtanítja a elmét koncentrálni, és az analitikus, amely keresi az összefüggéseket, vizsgálja õket. Ez utóbbival edzük a saját tudatunkat. Amikor a negatív tulajdonságokat mellõzzük belõle, elérjük az állandósult boldogságot, amely örökké tart. Ez a személyes felszabadulás, ekkor jutunk a Nirvánába.

Személyes kérdés is érkezett a szerzetes felé, mégpedig az, hogy mi volt az oka, hogy buddhista lett, s hogyan került kapcsolatba a vallással. Elmondta, eredetileg villamosmérnökként végzett, s nem sokkal utána egy barátnõje bemutatta egy mesternek. Fokozatosan sajátította el az ismereteket, egyre jobban foglalkoztatta a dolgok miértje. Megtanult tibetiül, hogy jobban megértse, mit foglal magába ez a vallás. Ekkor tudatosult benne az, hogy mindenki meghal egyszer. Kereste a válaszokat.

Mindenki kíváncsian várta a feleletet arra a kérdésre is, hogy egy keresztényi világban szocializálódott ember miképpen tudott azonosulni a lélekvándorlás fogalmával. Hiszen a keresztények számára a test és a lélek egy. A szerzetest már fiatal korában nagyon érdekelte, hogy mi a tudat és lélek, s hogyan kapcsolható össze a testtel. A test anyagi dolog, a lélek nem. Nem definiálható teljességgel egyik sem, a felismerés folyamatának megértése nagyon nehéz. Az is fontos, hogy a buddhizmusban a múlandóság, az elmúlás mást jelent: nem állandó, de nem is véges. Az újjászületés kötõdés alapján történik, de az emlékek nem maradnak meg. Ezeket a tényeket elfogadta, s ezekben hisz.

Az istenség kérdése is felmerült, hiszen a kereszténység és a buddhizmus között ez is alapvetõ különbség. A buddhista vallásban nem beszélnek teremtõ istenrõl, hiszen a létezés végtelen. Viszont olyanról sem, aki büntetne vagy jutalmazna tetteinkért. A cselekedeteink és a gondolataink következménye a boldogság vagy a szenvedés. A buddhizmusban az isten egy mindent tudó, odaadó lény, aki mindenek fellett áll.

Biksu Dzsampa Lungtog végül megköszönte a figyelmet és az érdeklõdést, és azt mondta, örömmel jön el újra Nagykanizsára, hogy a megválaszolatlan kérdéseket tisztázza. S akinek további kérdése van, õ minden vasárnap megtalálható a balatonkeresztúri Tibeti kultúrközpontban.

Steyer Edina