Cseresnyés Péter polgármester elõtt tett esküjüket követõen Pálffy Hajnalka, Szathmári Borbála és Tõkés Béla megszerezték a magyar állampolgárságot. Kijelentették: Magyarországot hazájuknak tekintik, és Magyarország hû állampolgárai lesznek. Cseresnyés Péter polgármester e szavakkal köszöntötte mindhármukat a Házasságkötõ Teremben.
„Valóságokat akartam láttatni, igazságokat akartam kiáltani. Valóságokat és igazságokat, amik fájnak a gyávának, elnémítják az árulót, megrontják az ellenséget, megállítják az elnyomni akarót. Amik bátorságot adnak a csüggedõknek, világot gyújtanak a sötétben tévelygõknek, fegyvert adnak a védteleneknek.
Ezt akartam kiáltani, és lehet, hogy kiáltó szó leszek a pusztában...”
Tisztelt Honfitársaim!
Kós Károly 1921-ben vetette papírra ezeket a gondolatokat. 1921-ben, egy évvel azután, hogy a magyar nemzetet darabokra szakították, hogy a büszke és erõs országot szétszabdalták, legyengítették. Egy évvel azután, hogy a nagyhatalmi ármány halálos sebet akart ejteni a magyar nemzeten. De az, hogy ma önök itt állampolgársági esküt tettek, azt bizonyítja, ez a halálosnak szánt seb kilenc évtized múltán begyógyult. Azt bizonyítja, hogy a magyar nemzetet nem sikerült megtörni, hiszen megmaradtunk.
 

Kedves Borbála, Hajnalka és Béla!
Mindenki, aki magyarnak vallja magát – függetlenül állampolgárságától –, szívén kell, hogy viselje nemzete érdekét. Mindenek felett. Felelõsséget kell érezzünk egymás iránt, és így nemzetünk újra megerõsödik.
A határok feletti nemzetegyesítést segíti a magyar állampolgárság könnyített megszerzésének lehetõsége is, amely a 2010-ben megalakult országgyûlés egyik elsõ és talán legfontosabb döntése volt.
Mi, akik megalkottuk a jogszabályt, megértettük, felismertük, hogy ez az ország és ez a nemzet érdeke. Emlékeztünk Szabó Dezsõ kolozsvári író idõtálló üzenetére: „Minden magyar felelõs minden magyarért.” És ezt a felelõsséget végre vállalja Magyarország. Mert vállalnunk kell, töretlen hittel, erkölcsös lélekkel.

Kedves Honfitársaim!
Az önök esküszavai talán némi elégtételt, kárpótlást jelentenek nagyszüleik generációjának. Annak a majdnem kétmilliónyi erdélyi magyarnak, akiket egy tollvonással megfosztottak állampolgárságuktól, hazájuktól. Azt vették el tõlük, ami a legfontosabb volt számukra. De identitásukat, nyelvüket és hitüket nem vették el, mert nem tudták elvenni.
És hogy a határainkon túl csendül még magyar szó, az õ konokságuknak, dacosságuknak és bátorságuknak köszönhetõ. Mert megõrizték a magyar kultúrát, és átadták a következõ generációknak. Akkor is, ha tiltották, akkor is, ha üldözték, akkor is, ha börtön, véres ütleg, megaláztatás járt érte. Mert bizony így élt a magyar hosszú évtizedekig a trianoni határok túloldalán. És ebben a viharos idõszakban, a kommunizmus sötétségében, még az anyaországra sem számíthatott.
Szerencsére ma már nem így van. A nemzetrészek összetartozásának fontos pillére lett a magyar állampolgárság könnyített megszerzésének lehetõsége.

Tisztelt Honfitársaim!
Három különbözõ életút találkozik most itt Nagykanizsán. Szathmári Borbála Marosvásárhelyen született, ott tanult és dolgozott, majd 1990-ben, a magyarokat ért támadás után férjével és lányával Finnországban telepedett le. A gyermek idõközben felnõtt, férjhez ment és Svájcba költözött, szülei pedig a közelben, Németországban telepedtek le. Nagykanizsával már ekkor is volt kapcsolatuk, hiszen egy házat vásároltak a Látó-hegyen, és amikor Borbála férje meghalt, itt, a városban helyezték örök nyugalomra. Borbála önéletrajzában meghatóan fogalmazott. Azt írta: mindig magyarnak vallotta magát, és most úgy döntött, élete hátralevõ részében sok idõt szeretne tölteni itt, Kanizsán. Magyarként, magyar állampolgárként.
Pálffy Hajnalka Medgyesen született. Édesapja a háborúban magyar katonaként szolgált, majd a háború után visszatért a szülõföldjére és családot alapított. Hajnalka magyar iskolákba járt, majd közgazdász lett, és sokáig a ROMGAZ-nál dolgozott, de 15 év után elbocsátották. Ekkor jött Magyarországra munkát vállalni, majd le is telepedett itt a közelben, Kisrécsén.
Tõkés Béla – Borbálához hasonlóan – szintén Marosvásárhelyen született. Ahogyan önéletrajzában fogalmazott, életének elsõ szakaszában egyáltalán nem is beszélt románul, de az általános iskola elvégzése után azért megtanulta azt a nyelvet is. Asztalos lett, leérettségizett, és több helyen is dolgozott, de 2007-ben úgy döntött, Magyarországra jön. Azóta itt él boldog házasságban.
Nos, Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Három magyar ember vált most hivatalosan is magyarrá, magyar állampolgárrá. Õk, bár egy másik ország földjén születtek és éltek, mindig is magyarnak tartották magukat, és errõl mostantól hivatalos dokumentummal is rendelkeznek.
Tisztelt Honfitársaim!
Azt kívánom önöknek – és egyben kérem is –, hogy legyenek büszke magyarok. Legyen erejük és hitük ahhoz, hogy esküjükhöz híven, védjék és szolgálják Magyarországot. Ehhez jó egészséget kívánok!