Az egyik nevet, a másikat könny önti el. A minapi Hevesi-gálán a nézõ is e kettõ közt ingadozott. Szerencsém volt közelrõl látni az iskola felsõs kórusának tekintetét. Akkor is, amikor fegyelmezetten énekelték a Republic Ezt a földet választottam-ját, miközben volt hevesisek járták alatta azt a néptáncot, melyet karnagyuk zseniálisan kihallott az eredeti számból. Az új feldolgozást az az egykori Munkás utcai srác, Horváth Krisztián írta, akinek Tavasz címû dalát a Pécsett tanító zeneszerzõ-karnagyon csüngve, fülig érõ szájjal énekelte a kórus. A gálaest végén pedig a pedagógusok kórusa ars poetica- vagy hitvallásszerûen adta elõ a Kormorán-dalt: Ki szívét osztja szét… az élet csak övé. Válaszul a felsõs kórus a régi Koncz-számot énekelte: Köszönöm, hogy segítettél, a bajban nem feledtél. Köszönöm, hogy megérezted, szükségem van rád. Köszönöm, hogy erõt adtál, bánatomban vigasztaltál. Köszönöm, hogy hozzám mindig türelmes voltál. Köszönöm, hogy elviseltél, lehetetlent sosem kértél. Köszönöm, hogy megértetted szükségem van rád. – S akadt olyan nagylány, aki úgy elérzékenyült, hogy énekelni is alig bírt…

Mi mást mondhatnánk mi is: köszönöm!
P.J.