- Mi a foglalkozása? – kérdezték az íróasztal túloldaláról.
Mi késztetett arra, hogy ezt mondjam? Nem tudom. A szavak egyszerûen kibuggyantak belõlem:
- Gyermekfejlõdési és emberi kapcsolatok területén dolgozom társkutatóként.
A hivatalnok abbahagyta pillanatnyi munkáját, golyóstolla megállt a levegõben. Felnézett, mint, aki rosszul hallott. Megismételtem a titulust lassan, kihangsúlyozva a leglényegesebb szavakat. Aztán csodálkozva láttam, hogy ezt mind leírta nagy fekete betûkkel a hivatalos kérdõívre.

- Megkérdezhetem - mondta a nõ érdeklõdve -, egész pontosan mit csinál ezen a területen?
Hûvösen, az izgalom legkisebb jele nélkül a hangomban, szinte kívülrõl hallottam, amint így válaszolok:
- Folyamatos kutatási programban veszek részt (melyik anya nem) laboratóriumban és terepen is (normálisan azt mondtam volna kint és bent). Dolgozom a Felettesemnek (elsõként az Úrnak, aztán egész családomnak), és van már négy kreditem is (mindegyik lány). Természetesen a munkámhoz tartozó tevékenység igényli a legtöbb figyelmet az ember-szakmákban (melyik anya tagadja?) és gyakran dolgozom 14 órát egy nap (inkább 24-et). Ebben a munkában jóval több a kihívás, mint más, „átlagos” foglalkozásoknál. A jutalom inkább a megelégedettség, mint pusztán a pénz.
Érzékelhetõen folyamatosan nõtt az elismerés a hivatalnok hangjában, amint kitöltötte a nyomtatványt. Felállt és személyesen kísért az ajtóig.
Miközben hazafelé vezettem, fényes új karrierem lebegett a szemem elõtt. Otthon 13, 7 és 3 éves labor-asszisztenseim üdvözöltek. Az emeletrõl hallottam új (6 hónapos) kísérleti modellünket gyermekfejlesztési programunkból, amint új hangmintáit próbálgatja.
Úgy éreztem, ütést mértem a bürokráciára. Hivatalos feljegyzés készült rólam egy, az emberek számára elfogadhatóbb foglalkozásról. Egy újabb „anya”, vagy „Anyaság” már nem hangzik elég jól. Micsoda pompás pálya! Különösen, ha van egy titulus is az ajtón.
 

Forrás: internet