Sosem gondoltam volna, hogy a címbéli két jelzõ illik azokra, akikkel a virágosításra való feliratkozáskor találkoztam. Meg akarták köszönni a palántákat, de emlékeztettem õket: ezek az egynyáriak a város köszönete környezetük szépítéséért. Megértették, és érzõdött rajtuk a büszkeség. Mintha csak ismerték volna polgármesterünk városnap esti beszédét: Mindannyian Kanizsát építjük.

 Ám ami érthetetlen: mitõl nem érzi magáénak ezt a várost az, aki építés helyett rongál vagy szemetel?
És mert néhány ismerõsömnek kedvét szegte, hogy lopták virágait, vagy csikket kellett folyton az ágyásból kiszedni, belefáradt, feladta, a szintén a Város Napján hallott vers (Horváth István erdélyi költõtõl a Tornyot raktam) nekik is szól:
Látod, a csuszák (=kukoricacsutkák) megvannak: újra lehet megint rakni.
Amit nem kezdhetsz el újra, csak azt szabad megsiratni!
A nézõtér vastapsa jelezte: sok kanizsai megértette.

P.J.