A HATÁRTALANUL pályázat keretében iskolánk, a Bolyai János Általános Iskola erdélyi utazást nyert. Népes csapatunk, mely 60 diákból és 6 tanárból állt, lelkesen indult útnak, hogy hat nap alatt egy programokban gazdag irodalmi kirándulást tegyen a történelmi Magyarország hegyes-völgyes tájain. - tájékoztatta lapunkat Suhainé Kolongya Zsuzsanna tanárnõ.

Már induláskor rabul ejtette a társaságot a minden kényelemmel felszerelt hófehér emeletes busz, melynek földszintjén két asztal, kávézó, hûtõ fokozta komfortérzetünket. A két sofõr jártassága Erdélyben végig nagy segítségünkre volt. Pontosan kidolgozott, alaposan elõkészített program szerint haladtunk, és még az égiek is velünk voltak, mert a tiszta ragyogó égbolt nagyon is kedvezett városnézéshez, gyalogtúrához egyaránt. 

 Ady emlékhelyek felkutatásával kezdtük. Érmindszenten, vagyis Ady Endre nevû településen a nagy költõ szülõházánál mindannyian megilletõdtünk. A kis ház döngölt padlóval, három helyiségével, eredeti bútoraival különös élmény volt. Ilyen kicsi házikóban manapság ritkán jár az ember! Sorra vettük a berendezést, jé, ebben az ágyban született a késõbbi költõ, itt tette meg elsõ lépéseit, az meg ott a tisztaszoba, és itt meg a konyha volt, faggattuk sorra a testet öltött múltat. Egymás után buktak elõ Ady versei idesrõl, az édesanyáról, a bölcsõhelyrõl, mely mindig hazahozta a meg-megfáradt költõt. Aztán átmentünk a szomszédos házba, melyet Ady Lõrinc akkor építtetett, amikor két fia már befejezte tanulmányait, és a család is jobb anyagi helyzetbe került. Bár az emlékház gondnokának elmondása szerint a kis ház sem számított szegényesnek Adyék korában, mégis az a nagy ház, ízléses polgári szalonjával, szobáival jobban illett elképzeléseinkhez. A magas falakon színes tapéta adta a hátteret számos ismert családi fotónak és portrénak, másutt tükrök, festmények, vitrinben míves étkészlet, sarokban meghúzódó állványos kézmosó, süppedt kanapék és kényelmes fotelok õrizték csendben a család mindennapi életének hangulatát. Ide már az ismert költõ látogatott, hogy meséljen Párizsról, versekrõl és bohém éjszakákról.
Mit mondjak? Nekünk, irodalom tanároknak, akik oly sokszor tanítottuk, meséltük a költõ életrajzát, olvastuk fel verseit, most megelevenedett a tankönyv, és minden eddiginél színesebben mesélt. Hetedikes tanítványaink, akik majd a nyolcadikos irodalom órákon találkoznak elõször Ady költészetével, talán megérezték, hogy ez nem csak egy múzeum, sokkal több annál…
Farkaslakán Tamási Áron sírjánál koszorúztunk és elénekeltük a Himnuszt, de mikor buszunk fenn kanyargott a Hargitán, és apró kis faházat pillantottunk meg a fák között, nem volt nehéz oda képzelni Ábelt, amint hadakozik vélt és valós démonaival.
Hosszú gyalogtúrákat tettünk a Gyilkos-tónál, a Tordai hasadéknál, a Békás-szorosnál . Mindenkinek megmozgatta a fantáziáját a sok érdekes földrajzi név. A vadregényes tájak szinte kínálták a jobbnál jobb történeteket a névetimológiához. Látjátok?! Így születtek a mondák- kapták élõben a leckét tanítványaink a népköltészet rejtelmeirõl.
Már javában benne jártunk irodalmi kalandozásaink sûrûjében, mikor jósorunk Gyergyószentmiklósra vetett bennünket, ahol a középiskola kollégiumában kaptunk szállást.
Mivel már negyedik napja úton voltunk, fáradtan készülõdtünk az esti nyugovóra, mikor telefonhoz hívtak. Az intézmény igazgatója köszöntött, és másnap reggelre találkát kért a csoporttól. Szíves invitálás, nem illik visszautasítani, néhány udvarias szó, és már indulhatunk is tovább, gondoltam. Aztán a következõ nap reggel, bár vasárnap volt, de megjelent az igazgató. Vidám, sportos, fiatalos, és minden hivatalos procedúrát mellõzve átkísért bennünket a szomszédos gimnázium épületébe. Patinás folyosók, tekintélyes tablók, kupák, érmek mindenfele, melyek az itt tanuló diákok teljesítményérõl árulkodnak. Megtudtuk, hogy egy országosan is jó hírû alma máterben járunk. És természetesen jött a fizikai elõadó, annak minden klasszikus eszközeivel és hangulatával. Oh, régi kínos emlékeim! Szóval ott ültünk 60 gyermekkel a fizikai elõadó lépcsõzetesen emelkedõ padsoraiban, és nem tudtam elképzelni, hogy most mi következik.
Igazgató úr odapattant a katedra mögé, ahol a széles szemléltetõ asztalon már ott sorakoztak az elõre oda készített szemléltetõ eszközök. Úristen! Mi lesz ebbõl?
Aztán elkezdett mesélni a hangok keletkezésérõl olyan színesen, közvetlenül, ízes magyarsággal, hogy a mi hetedikeseinknek tátva maradt a szája. Hát még mikor sorra vette az ütõs, fúvós és pengetõs hangszerek mûködési elvét, elõször ormótlan tárgyakon bemutatva, majd igazi hangszereken is. Kiderült, hogy igazgató úr nemcsak fizika szakos tanár, hanem többféle hangszeren is virtuózan játszik, sõt még énekelni is tud. Mit énekelni? Énekeltetni! Mert láss csodát! Fénymásolt lapokat osztott ki hamarjában, és minden kisdiák szívbõl harsogta, hogy A bundának nincs gallérja, meg A Csitári-hegyek alatt …kezdetû népdalokat.
Észre sem vettük, olyan gyorsan elszállt az az egy óra. A gyerekek felfrissülve, vidáman szálltak be a buszba. Mikor megkérdeztem, hogy ki vinné haza szívesen igazgató urat fizikát tanítani, szinte mindenki lelkesen jelentkezett. Bár tudjuk, hogy egy-egy ilyen órát kemény tanulás követ, amikor képletekkel telik meg az elõadó méretes táblája, mégis jó volt részese lenni ennek a rendhagyó fizika órának.
Kirándulásunk Nagyváradon ért véget, az Ady emlékmúzeumban ismét megidézhettük a nagy költõ szellemét, és hosszú sétát tettünk a Körös-parti Párizsban.
Útban hazafelé többször felhangzottak a fizika óra népdalai. A sok irodalmi, történelmi, mûvészettörténeti ismerettel együtt ezt az órát is eltettük jó mélyen a tarsolyunkba. Milyen jó lesz majd felidézni a késõbbiekben! Emlékszel, mikor ott a fizika órán olyan jókat énekeltünk?