Életének 79. évében, 2008. március 21-én, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Dr. Fülöp András, a Malév egykori fõpilótája, repülési igazgató, a magyar polgári repülés meghatározó alakja, kiemelkedõ egyénisége.

Pályafutása során 25 ezer órát töltött a levegõben, ami mind a mai napig egyedülálló a magyar aviatika történetében. Neve egybeforrt a Malév jet-korszakba való belépésével, hiszen aktív részt vállalt a Malév elsõ sugárhajtású repülõgépének, a Tu-134-esnek az érkezésében mint típusfõpilóta, illetve vezetésével született meg a Tu-154-es három pilótás „magyar” változata, a Tu-154B-2. Közel harminc éves maléves pályafutása alatt pilótagenerációk tanulták meg tõle a szakma szeretetét, fortélyait és még ma is sok olyan hajózó repül a légitársaságnál, aki Dr. Fülöp András keze alatt tanult.

Gyerekkorában nem készült pilótának, véletlenül cseppent bele a repülésbe, de azután mindent elért, amit a hazai repülésben el lehetett érni. 1949-ben kezdte a pályafutását az OMRE pilótaiskolában Algyõn, ahol Bücker 131-essel emelkedett elõször a levegõbe. 1949. októberében vonult be a Kilián György repülõtiszti iskolára: az itt repült típusai az UT-2 (Galamb), Jak-18 (Fûrj) és a haláláig emlegetett kedvenc, az IL-10 Párduc voltak. Csatarepülõ lett, a parancsnokok réme, afféle fenegyerek. Ezred, majd hadosztály légilövészt „csináltak belõle”, azt remélve, hogy így könnyebben féken lehet tartani. 1956-ban átképezték még MIG-15-ösre is, de jött a forradalom, amit követõen nem írta alá a tiszti nyilatkozatot, ezért leszerelték. A katonai pályafutásának vége lett, talán szerencsére…

Az újrakezdés nem volt könnyû. 1958-ban sikerült a Malévhez kerülnie. A vállalat felfutóban volt, kellett a pilóta. Elsõ polgári típusai a Li-2-es, majd az IL-14-es és az IL-18-as voltak, amelyeken elõször másodpilótaként, majd parancsnoki beosztásban repült. 1967-ben a Tu-134-es tanfolyamra már a típus leendõ fõpilótájaként ment ki. Nagyon sokat tett a típus sikeres forgalomba állításáért. 1973-ban viszont már egy pillanatig sem volt kétséges, hogy ki lesz az új Tu-154-es típus fõpilótája. Ez a gép lett az igazi „civil” kedvence. Tökéletesen uralta ezt a repülõgépet – akár a többit is –, amit a Tupoljev gyár szakemberei is nagyra értékeltek. Itt, Budapesten született meg a Tu-154B-2-es változata, az elsõ háromfõs repülõgép és a Malév az õ irányítása alatt vezette be a Szovjetunióban akkor még nem is remélt II.-es kategória szerinti idõjárási minimum – azaz a 350 méter látótávolság melletti – üzemelést. Amikor a vállalat új szervezete életbe lépett, õ lett az elsõ repülési igazgató, és egyben a vállalati fõpilóta. Szigorú fegyelmet és szaktudást követelt meg és ebben nem ismert elnézést. Az idõ bebizonyította, hogy igaza volt. Új pilótagenerációk kerültek ki a keze alól, akik ma is a Malév hajózóinak a gerincét képezik.

Egyszer azonban be kellett fejezni. 1986. január elsejével nyugdíjba ment, ami még nem jelentette számára a repülés végét. Sportrepülõgépeken számos pilótát képzett még ki. Szerencsésnek tarthatta magát az a fiatal, aki tõle tanulta a szakmát. Pályafutása során több mint 25000 repülési órát teljesített, amit mind a mai napig még senki nem lépett túl a hazai repülésben.
Azután elég rövid idõ alatt abba kellett hagyni mindent: a repülést és a vadászatot is. Nehezen viselte a betegségbõl adódó tehetetlenségét, nyughatatlan természete folyamatosan küzdött ellene, amíg erejével bírta.

Emlékét megõrizzük!

Kis Tibor, navigációs tiszt, fedélzeti mérnök
(pilóta)