Ízlelgetem a szót: lélek, lélekbe vágó, lelkes, lélektelen, lelket ver bele, lelkére beszél, lélekjelenlét, jótét lélek, lélekölõ, lélekszakadva… Hosszú a sor. Ez a kifejezés az idõk folyamán egészen beleivódott nyelvünkbe.

Mi hát a lélek, mi ez a rejtelem, amirõl jószerivel csak dadogni tudunk, s ami – érezzük – „ott lakik mélyen a szívünkben”. Talán túl vagyunk már azon, hogy azonosítsuk a testi reakcióval, amit a reflex kalapács vált ki belõlünk. A letûnt korszak hivatalos ideológiája nagyjából ez volt.
Mi, akik az embert nem a vak véletlen „termékének” látjuk, azt mondjuk a lélekrõl, hogy szentély, az Alkotónkkal való találkozás helye. Nem emlékezet, nem tárolt információ vagy bevésõdés, hanem ajándék. Ajándék, mely kiemel a létezõk sorából és hasonlatossá tesz Teremtõnkhöz. Benne rejlik a személyiség titka, ez az emberi méltóság alapja és halhatatlanságunk záloga. 

 Isten a maga lelkébõl adott nekünk – mondja az Írás (vö. 1 Jn 4, 13), s ez bennünket hálára kötelez. Megtiszteljük az ajándékozót azzal, hogy adományát nem tesszük talonba, hanem óvjuk, vigyázzuk, becsben tartjuk. És „vesszük a Szentlelket”, aki segít fölemelni a fejünket a földi miliõbõl a menynyei szférák felé. Aki gyámolítónk és tanácsosunk. Aki megeddzi akaratunkat a rossz elleni küzdelemben és tovább lendít, ha az élet akadályai elõtt megtorpannánk és lerogynánk.
Persze nemcsak ajándékul kaptuk/kapjuk a Lelket. Hitünk szerint ez feladat is számunkra. Küldetés. Felelõsségünk, hogy Isten kiváló adományáról tanúságot tegyünk a (Szent)lélekben szegény világ elõtt. Aki kéri és kapja a Lelket, az „napsugarassá” válik. Kitûnik a szürkeségbõl, fásultságból optimizmusával, derûjével, bölcsességével. Jellé lesz. Egy másik, az igazi valóság követe. És könnyen lehet, hogy egy-egy találkozás, jóízû beszélgetés után ezt kapja visszhangként: „Amikor elmentél, Isten lábanyomát láttam a padlómon.”
Hogy ez ránk is igazzá válhasson, jeles egyházatyánk, Szent Ágoston szavaival forduljunk minden javak adományozója felé:
Lélegezz bennem, Szentlélek, / hogy arról gondolkodjam, ami szent. / Irányíts engem, Szentlélek, / hogy azt cselekedjem, ami szent. / Vezess engem, Szentlélek, / hogy azt szeressem, ami szent. / Erõsíts meg engem, Szentlélek, / hogy megóvjam, ami szent, / és óvj meg engem, Szentlélek, / hogy sose veszítsem el, ami szent.
Horváth Lóránt plébános