Két kiállítással is a közönség elé lépett Kotnyek István festõmûvész. A zalaegerszegi Keresztury Dezsõ ÁMK Gönczi Galériájában Mentés másként címmel plasztikáit bemutató kiállításra került sor, míg a HSMK-ban Áthozat a múlt századból címmel festménykiállítását láthatjuk. A képzõmûvész tárlatait Péntek Imre, József Attila-díjas költõ, a Pannon Tükör fõszerkesztõje ajánlotta a megjelentek figyelmébe.

– Tegnap plasztikáinak elvarázsolt kertjében jártunk-keltünk, ma képeinek rejtélyes illuzionizmusa nyûgöz le. S míg a plasztikai kiállítás címével azonosulni tudtam, most, látva festményeit, sajátos visszahúzódást sugall az Áthozat a múlt századból cím – hangsúlyozta Péntek Imre. – Számomra minden képén a dermesztõen jelen idejû, az örök, a mulandóságra ítélt metafizikus jelen aurája dereng-borong – folytatta többek között.

Kotnyek István festészetét a fõszerkesztõ az „illuzionizmus” körében próbálta meg értelmezni. A festõ jeleket, jelzéseket és dinamikus színimpressziókat vont ki a felkínálkozó látványból, hogy létrehozza a maga egyszeri, megismételhetetlen tárgyias képzi vízióját.

A megnyitót követõen Kotnyek Istvánnal a kiállításairól, a mûvész feladatáról, és a világ dolgaiba való beleszólásról beszélgettünk.

– Mivel nem volt célszerû egy helyiségben bemutatni a munkáimat, az értelmezhetõség kedvéért kettéválasztottam az anyagokat. Semmilyen más célzatosság nem volt a két helyszínben. Zalaegerszegen objektek, szobrok, plasztikák voltak láthatók. Talált tárgyakat, paraszti szerszámokat, varrógépeket, dobozokat, fiókokat és egyéb, ma már nem nagyon található használati eszközöket építettem szoborkompozícióba, ezáltal más funkciót kaptak. Hordozható tájak, mûtárgyak, szobrok lettek belõlük. Itt Kanizsán festmények és kiegészítõ tárgyak láthatók. Képeimbe beépítettem a kortárs mûvészet régi és legújabb vívmányait. Természetesen nem követek semmilyen izmust, irányzatot, a sajátomat alakítom. Nyitott vagyok mindenre, de csak azt vállalom fel az újításomban, ami hozzám közel áll.

– A kiállítóterembe lépve a színes képek közül kiemelkedik a sejtelmes kékek sokasága.

– Mindenki meglepõdött a színes anyagon. Engem is meglepett, hogy mennyi kék képem van. Holott én a meleg színekre törekedtem már csak azért is, mert az áll közelebb az emberek lelkivilágához. A kéket hideg színnek könyvelték el, a hatása azonban attól is függ, milyen tónusai vannak, és milyen közegben látható. Örülök neki, hogy más is érzékeli azt a harmóniát, amit én elképzeltem. Fiatal korában az ember hajlamos drámákat festeni. Én is barnás-feketés-zöldes, egyszóval sötét tónusú képeket festettem. Ahogy az ember öregszik, egyre inkább rájön, használnia kell a vidám színeket is. Most tartok ott, hogy elõveszem a pirosat, sárgát és a kéket, mondván, már megengedhetem magamnak hogy bátor legyek, és ne legyen mondanivalóm. Nem akarom megváltoztatni a világot, mert ez egy reménytelen ügy, és nálam sokkal komolyabb elmék sem jutottak semmire, mert akkor nem itt tartana a világ, ahol most vagyunk. Már nem hiszek abban, hogy a mûvész feladata lenne jobbítani a világon. Ha valaki megnéz egy képet, ami egy pillanatra örömöt okoz neki, ez a maximum, amit az ember elérhet, és ez nem kis eredmény.

– A tájképek, a csendéletek között fellelhetõk az úgynevezett keretes, többrétegû képei is.

– Ez a védjegyem. A teleobjektív hatás megtalálható a képeimen, szeretem egymásra préselni a teret. Ez az én világom! Örülök, hogy felismerik az évtizedek alatt kiküzdött sajátos stílusomat. Nem szerencsés, ha valaki korán rátalál a sajátjára, az a jó, ha szép lassan építi fel.

– Hogyan alkot?

– Hagyományos formában dolgozom, bõven elég nekem az, amit a nagy mesterek ötszáz évvel ezelõtt megalkottak. Nyilván más formában, kompozícióban rendezem el a csendéleteimet. Remélem, érzõdik belõlük a XX. század szaga. A valóságdarabokat összerakosgatom, ahogy egy mai ember világban megrendült hitét kellene valahogy ábrázolni, és nem kiszolgálni. Én már nem szeretném kiszolgálni a közönség ízlését. A mûvésznek nem ez a dolga, hanem megmutatni valahogy, merre felé kellene menni. Ha a festõállvány elé állok, már van egy halvány elképzelésem, és hagyom, hogy a festék dolgozzon. Végül a képnek adok egy címet. Az ihletben nem hiszek, vannak szerencsésebb napok és pillanatok. Én így dolgozom…

B.E.