Kiskanizsán rendezték meg - városi szinten ötödször - május utolsó vasárnapjának emlékünnepét, a Hõsök Napját. A templom melletti Millenniumi emlékpark ünnepségén a hazáért elesett katonák, honvédek, hõsök elõtti tisztelgés az emlékbeszédek után a koszorúzással zárult a meghívott szervezetek, közösségek részérõl.

A Kanizsa Fúvós Egyesület felvezetését követõen a zászlófelvonás pillanatai következtek (a Történelmi Vitézi Rend Nagykanizsai Hadnagysága, a Thúry Baranta Közösség, valamint a Kanizsa Lovasklub hagyományõrzõ huszárainak közremûködésével) és a Himnusz elhangzását követõen Horváth Jánosné, az Együtt Kiskanizsáért Egyesület elnöke köszöntötte a résztvevõket és városvezetõket.
Cseresnyés Péter polgármester ismertette a Hõsök Napjának múlt századbeli törvényi szintre emelésének folyamatát, az 1917-es, a nyolc évvel késõbbi, valamint az 1989-es változások sarokpontjait. Ahogy az ismertetõbõl kiderült, a XX. század elsõ évtizedeiben egy megalázott, de büszke ország eltökélte, hogy nem feledkezik meg hõseirõl, s ahogy beszédében fogalmazott, "amíg van magyar emlékezet, velünk maradnak".
Az ünnepi beszédet ezúttal is Erdõs László nyugállományú honvéd ezredes, a Nemzeti Társaskör elnöke tartotta, kiemelve, hogy a hõsökre való emlékezés legyen benne a lelkekben, s ugyan az 1848-49-es forradalom és szabadságharc óta már nem csupán fegyverrel tépázzák nemzetünket a történelem viharai, de az ország fennmaradt, van és létezik. Hallanunk kell, hogy mit üzen a Szentlélek ünnepének napján Csíksomlyó, ahol a magyarság bizonyítja összetartását.
Dr. Páhy János, a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony Plébánia plébánosa szintén hangsúlyozta, hogy a nemzet emlékezetében a hõsi halottainkat õrízni kell, majd e gondolatokat a város és a különbözõ szervezetek részérõl az ünnepélyes koszorúzás követte.

Cseresnyes Péter beszédét alább adjuk közre:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Emlékezõk!

Május utolsó vasárnapján a hõsökre, a háborúkban elesett katonákra emlékezünk. 1925 óta törvény által szentesített ünnep ez, bár volt idõ, amikor tiltották, sõt, büntették az emlékezést.
A Hõsök Napjának eredete egy 1917-es törvényre vezethetõ vissza. Akkor mondták ki elõször, hogy „nemzetünk hõsi halottainak kegyeletteljes tiszteletét megfelelõ módon kifejezésre kell juttatni, és az utókor számára meg kell örökíteni".
Vészterhes idõk voltak, az elsõ világháborús hadi helyszínekrõl egyre gyakrabban érkeztek haza értesítések hõsi halálról, eltûnésrõl.
Gyászolt az ország. Gyászolt az akkor még Trianonról mit sem sejtõ nemzet. Gyászolt és reménykedett.
Ez az 1917-es törvény elõírta: „õrizze meg a késõ utókor hálás kegyelettel azok áldott emlékezetét, akik életükkel adóztak a veszélyben forgó haza védelmében. Minden község, város, anyagi erejének megfelelõ, méltó emléken örökítse meg mindazok nevét, akik lakói közül a hazáért életüket áldozták fel.”
Késõbb, a trianoni országcsonkítás után, már a Hõsök emlékünnepérõl rendelkezett törvény, rögzítve hogy a háború hõsi halottjaira május utolsó vasárnapján emlékezzünk.
Talán nem árt felidézni az akkori törvény néhány sorát. Ezek a mondatok máig hatóan üzennek, és tükrözik egy megalázott, de büszke ország polgárainak gondolatait.
A törvényben ez olvasható: „A magyar nemzet mélységes szeretettel, magasztaló elismeréssel és hálával emlékezik meg azokról a hõs fiairól, akik az 1914–18. évi világháború alatt a hazáért vívott súlyos küzdelmekben a magyar nemzetnek dicsõséget és hírnevet szerezve életüket áldozták fel. A nemzet soha el nem múló hálája és elismerése jeléül, az élõ és jövendõ nemzedékek hõsi halottainak dicsõségére minden esztendõ május havának utolsó vasárnapját, nemzeti ünnepnapot, mint a Hõsök emlékünnepét a magyar nemzet mindenkori hõsi halottainak szenteli."
Ekkor, 1925-ben, még senki nem sejthette, hogy a hõsök névsora hamarosan bõvülni fog. A történelem azonban, bõ évtized után, ismételte önmagát: újra magyar vér áztatta Európa földjét.
A második világháború alatt újabb nevek kerültek a hõsök tábláira. Egy 1942. április 25-én kelt rendelettel az ünnepet kiterjesztették az 1938. után elesettekre is.
1945-ben még országszerte megtartották a Hõsök Napját, de ekkor már nem számított nemzeti ünnepnek. Az új, szovjet hatalom pedig kifejezetten tiltotta az emlékezést, és több mint 40 évig csak titokban lehetett emlékezni, gyertyát gyújtani azokért, akik a hazáért áldozták életüket.
A rendszerváltozás, amely elsöpörte az elnyomó diktatúrát, ebben is változást hozott: 1989 májusa óta ismét emlékezhetünk nyilvánosan. Újra tiszteleghetünk hõseink emléke elõtt.
A demokratikus szabadság az emlékezés szabadságát is elhozta, visszaadta nekünk.
 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Múltunk és jövõnk, nemzetünk és reményünk ünnepe ez a nap, amikor azok elõtt hajthatunk fejet, akik a legdrágábbat, az életüket áldozták a hazáért. A 20. században három törvény is írásba foglalta ezt a jogunkat és kötelességünket. Az utolsó, 11 évvel ezelõtt, 2001-ben született törvénycikk kiszélesíti a hõs fogalmát és így rendelkezik:
„Mindazokat a nemzet hõseinek kell tekintenünk, akik akár fegyverrel, akár anélkül, odaadóan szolgálták a hazát a végveszély óráiban, és akár az önkény megtorló intézkedéseit is vállalták. …
A Magyar Hõsök Emlékünnepének jelentõségére mutat rá, hogy ez az ünnep is hozzájárulhat a magyar ifjúság erkölcsi neveléséhez, a helyes történelemszemlélet kialakításához, és a múlt értékeit tisztelõ, a honért odaadó gyermekek neveléséhez.”

Kedves Emlékezõk!

Májusban, a tavasz utolsó hónapjában, fontos ünnepeink vannak. Anyák napja, gyermeknap, Hõsök napja és idén a pünkösd is. Mindez talán nem véletlen: a sor logikus, a Teremtõ rendezhette így.
Hiszen, gondoljunk csak bele, hány magyar anya imádkozott a hosszú századok során fiáért az Úrhoz, kérve, hogy épségben térjen – háborúból, csatából, forradalomból.
Várnai Zseni így vallott errõl A fiad visszatér címû versében:
„Hidd akkor is, mikor már hihetetlen:
ki elment tõled, visszatér fiad!
Ó hányan térnek vissza nagy csatákból,
kiket anyai, égõ könny sirat!
Nem láttad õt sebzetten összerogyni,
nem láttad, hogy szívébõl hull a vér,
zárd be a füled a vészmadár szavának,
csak egyben higgy: a fiad visszatér!”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Vannak hõseink, akik élve visszatértek. És vannak, akiknek utolsó emlékük a világból egy torkolattûz, egy repeszgránát robaja. Vannak, akiket méltón megszászolhattak, és vannak, akik ma is jeltelen sírban fekszenek.

De õk sem haltak meg. Vagy ahogyan a Biblia tanítja: Csak a Test...
Hõseink velünk vannak, és amíg van magyar emlékezet, velünk is maradnak mindazok, akik akár fegyverrel, akár anélkül, odaadóan szolgálták a hazát.
A Hõsök napjának üzenete egyben az édesanyák üzenete is. Ez pedig a soha el nem múló remény szava.
És erre a ma küzdelmeiben is szükségünk van.