Precedens értékû ítélet született a Zala megyei Munkaügyi Bíróságon azon zalai tûzoltók ügyében, akik ki nem fizetett túlórájuk miatt indítottak pert munkáltatójuk ellen. A bíróság jogerõs ítéletben hagyta jóvá a tûzoltók elmaradt pótlékainak kifizetését – azt azonban még nem tudni, hogy a fizetési kötelezettségnek ki is fog eleget tenni. Az ítélet körülbelül ötszáz tûzoltót érint szerte a megyében.

– Tûzoltóként még akár örülhetnék is a kollégáim sikerének, nagykanizsai parancsnokként azonban el kell gondolkodnom a dolgon – mondta érdeklõdésünkre Egri Gyula alezredes, városi tûzoltó-parancsnok, a Zala Megyei Tûzoltószövetség elnöke. – Az ítélet ugyanis sajnos, jelenleg a tûzoltó-parancsnokságokat sújtja.

Egri Gyula az elõzményekrõl elmondta: még 2007 elsõ félévében éltek szolgálati panasszal az ország készenléti szolgálatot adó tûzoltói a munkaidõ miatt, ugyanis akkor még nem a Munka Törvénykönyvében meghatározott heti negyven órás munkaidõalap, hanem a 24/48 órás szolgálati rend érvényesült. 2004-es uniós csatlakozásunkkal azonban a jogharmonizáció miatt közelíteni kell a hivatásos tûzoltók munkaidõalapját a negyven órás uniós gyakorlathoz, az EU ugyanis erre vonatkozóan irányelveket is megfogalmazott a tagállamok részére. Igaz, a negyven órás munkaidõalap nem tekinthetõ általánosnak, mert a hamburgi tûzoltók például 48/52 órás munkarendben dolgoznak. A kérdés azonban a hazai lánglovagok esetében sem a munkaidõ mértéke, hanem a negyvennyolc órás munkaidõ feletti túlórák díjazása. Sõt, most már a legnagyobb kérdés a per kapcsán az, hogy kinek a kötelessége az ítéletnek megfelelõen a negyvennyolc órán felüli túlmunka kifizetése?

– A törvény kimondja, hogy a hivatásos tûzoltóságok mûködtetéséhez szükséges költségeket a fenntartó önkormányzatokon keresztül az állam finanszírozza – mondta Egri Gyula. – Felvetõdik a kérdés, hogy akkor kinek is kellene most az elmúlt idõszak túlóráit kifizetni? Ugyanis jelenleg munkáltatóként én vagyok az alperes, s ebbe a szituációba került most az ország valamennyi tûzoltóparancsnoka. Az a helyzet állt elõ, hogy én tartozom a tûzoltóimnak, miközben mindig a törvényeknek megfelelõen jártam el, hiszen egy rendvédelmi szerv vezetõjeként elsõdleges feladatom a Magyar Köztársaság törvényeinek betartása és betartatása. Parancsnok kollégáimmal meg is feleltem ennek az elvárásnak, most mégis éppen emiatt marasztalt el tulajdonképpen mindannyiunkat a másodfokon eljáró bíróság. Igaz, az ennek ellenére természetesen általam is tiszteletben tartott ítéletben nem teljesült maradéktalanul a kollégák kérése sem, a bírság ugyanis egy közbülsõ alternatívát, a negyvennyolc órát ismerte el a kért negyven órás munkaidõalap helyett. Az e fölött végzett túlórákat kellene kifizetnünk, amely Nagykanizsa vonatkozásában 2004-ig visszamenõleg mintegy öt-hatszázmillió forintos költséget jelent. Azt kell mondanom, hogy nincs az a költségvetés, amibõl ezt én most ki tudnám fizetni. A város pedig nem jogalanya a pernek, a kérdés tehát az, hogy akkor ki fog fizetni? A további bírósági perek vélhetõen errõl is szólnak majd, de úgy vélem, ez az állam kötelezettsége.

Horváth Attila