Nyomorúságos körülmények között él Talpas Árpádné és családja. Már többször is kértek másik lakást, de nem kaptak.

Talpas Árpádné ötödmagával él a Csengery út 89. alatti kis, valamivel több, mint harminc négyzetméteres lakásban. A ház valamikor a téglagyárhoz tartozó szolgálati lakás volt, majd az önkormányzat tulajdonába került, most szociális bérlakás. Talpas Árpádné lányával és fiával tizennégy évvel ezelõtt költözött a súlyosan beteg nagynéni mellé, akit a lakhatásért cserébe ápolnak, gondoznak. Azóta több alkalommal is kért az önkormányzattól másik bérlakást, mert a körülmények valóban nyomorúságosak. A ház süllyed, a falak repedeznek, az épület vizesedik, a fürdõnek nevezett helyiségben potyog a csempe, az ajtótokok és a fal között fél centis rés van, így aztán az összes helyiséget átfújja a szél. A szobában a falon át benõtt egy gyom, s a faliszõnyeg felett lógva igazán plasztikussá teszi az áldatlan állapotokat. Kicsit odébb egy nagy ágyban nyakig betakarózva alussza álmát egy négy hónapos kisgyermek, Talpasné unokája. Az aszszony attól fél: ha nem változnak a körülményeik, elveszik tõlük a kicsit. De a másik realitás sem sokkal biztatóbb: ha meghal a nagynéni, õk az utcára kerülnek, hiszen a bérlakás – egykori téglagyári dolgozóként – az õ nevén fut.

– Már vagy négyszer adtunk be pályázatot, de egyszer sem támogatták bérlakás-kérelmünket – mondja Talpas Árpádné. – Már olyant is csináltunk, hogy lefényképeztük az itteni állapotokat, s beküldtük a fotókat is, de hiába. Nézzen körül, a falon jön be a gaz, a tetõ beázik, a falak repedeznek, a parketta süllyed, s egyszerûen nonszensz, hogy milyen körülmények között kell élnünk. Soha nem indokolták meg, hogy miért nem vagyunk jogosultak másik bérlakásra, pedig öten élünk ebben a kis házban, ami szerintem a legalapvetõbb elõírásoknak sem felel meg. A lányom gyesen van, a nagynéni kisnyugdíjas, én és a fiam pedig nem találunk munkahelyet. Pedig azért költöztünk Kanizsára, mert reménykedtünk abban, hogy itt jobb sorsunk lesz, talán még rendes munkánk is akad. Most attól félünk, hogy a rossz lakhatási körülmények miatt elveszik a lányomtól a kicsit.

Talpas Árpádné abban bízik: ez nem következik be, mert az illetékesek közül végre valaki talán felfigyel a problémájukra, és segít abban, hogy legalább a kisgyermeknek szebb jövõje legyen.

H.A.